„A paródia akkor ér valamit, és akkor tölti be funkcióját, ha visszaadja az alapjául szolgáló eredetit. És ez itt maradéktalanul sikerült.” – Bödőcs Tibor első könyvébe Rimóczi László bukott alá, és hozott fel igazgyöngyöt.

„Patak Márta novelláinak főszereplői az esendő emberek, azok, akik olykor még a legaljasabb tetteket is elkövetik – ám ennek láttán ahelyett, hogy felháborodnánk...” – szól az Enyhítő körülmények között című novelláskötet fülszövege. Czapp Enikő azt járja körül kritikájában, hogy tényleg ráfoghatunk-e mindent a végzetre.

„Én legalábbis szívesen olvasok néha efféle könyveket; ilyenkor nem akarok tudósabb lenni, sem szebb, sem »szakmailag« érvényesebb – egyszerűen csak ki akarok kapcsolni, néhány órára valaki más életét akarom élni, bele akarok feledkezni a paplan alatt, olvasószemüveggel az orromon például a Kis magyar szépségiparba.” – László Erika regényét Simon Adri olvasta nyugalmas óráin.

„Keresni, kutatni a ’menet közben’ elszakadt szálakat, a nagyságét, a transzcendens érzékenységét, a cselekvő idealizmusét – egyszóval szembemenni a mainstreammel, a »minden egész eltörött« állapotban küszködve meglelni a folytonosság és a folytathatóság emberi lehetőségét és élhető esélyét, életre kelteni az ember »ideaalkotó képességét«” – Kemény István esszékötetének reflexiói mentén Pécsi Györgyi tett szellemi sétát.

„Megtudhatjuk, hogyan szöktessünk malacokat, mi az ördögöt akar az ördög, és milyen érzés egy igazolatlan létbe csúszni át. Vörös István élő ellenpéldája azoknak az íróknak, akik manapság azzal kísérleteznek, miként lehetne csökkenteni a színvonalat, hogy nagyobb közönséget szólítsanak meg. Ez egy olyan kabát, amit érdemes felpróbálni.” – Vörös István könyvét Rimóczi László ismerteti.

Az Irodalmi Jelen TOP10-es novemberi ajánlója három kategóriában. A műveket alfabetikus sorrendben közöljük.

„Nemcsak az erős felütés, amivel a regény kezdődik: »Arról, hogy meghaltam, utólag értesítettek.«, sorban a többi is, leginkább az utolsó szóig hiteles párbeszédek. Idegen világot tárnak az olvasó elé, távol a nyugat-európai értékektől, egy egészen más erkölcsi elveken és szokásokon nyugvó világot.” – Jászberényi Sándor regényét Kiss Judit Ágnes olvasta, és írt róla nekünk.

„Mi magunk vagyunk minden elsüllyedő és továbbörökítendő kultúra. Pontosabban lehetőség vagyunk erre. Mert lehetünk sodródó uszadékfa. És lehetünk az ősi tudással teleírt, büszke oszlop. A Sziriat oszlopai az a könyv, amit nekünk, egyszerű halandóknak lehetetlen végigolvasni, hacsak nem vagyunk mi magunk is isteni könyvtárosok.” – Várkonyi Nándor idén újraállított oszlopait Juhász Kristóf mászta meg.

Elsőkötetes francia író lépett színre vállaltan érzelmes és hangulatában utánozhatatlanul egyedi kisregénnyel: az elbeszélő fiú szülei mesékkel, izgalmas hazugságokkal helyettesítik a gyerek számára az unalmas valóságot. De vajon meddig lehet elmenekülni a realitás elől, és kell-e egyáltalán? – A könyv különös álomvilágába Muth Ágota Gizella kalauzol el.

„Kerékgyártó regénye súlyos írói látlelet. Látlelet egy ellopott rendszerváltásról, egy magát újra és újra meglopni hagyó, a politikától pedig lassan elidegenedő társadalomról, és annak e társadalom gyengeségeit a végletekig kihasználó politikai elitjéről.” – A rendszerváltóról Kántás Balázs írt.

„Ha ez a regény ásvány lenne, obszidián lenne, ha állat, csörgőkígyó, ha ital, ír kávé lenne, ha ruha, kocsma cserzette bőrkabát, ha jármű, vigyorgó hűtőrácsú fagylaltos kocsi. Azon túl, hogy minden érzékre hat, a sorokon néha átsejlik a háttérben fújtató punk is, aki a pörgés ellenére betartja saját szabályait.” – Berka Attila apokalipszisregényét Rimóczi László olvasta, és írt róla nekünk.

„Cselenyák olyan frissességgel, együttérzéssel és derűvel ír ezekről az évekről, mintha mindig ott élt volna Arany mellett, mintha ő is az egyik barátja lett volna.” – A kétszáz éve született költő életéről szóló regényt Gáspár Ferenc ismerteti.

Az események „az összefüggő történetek végtelen mátrixát” alkotják, ami nemcsak a címadó novellára vonatkozik, hanem valamennyire ebben a könyvben. Sőt azok egymással is dialogizálnak, így a kötet a valóságot igyekszik imitálni, ahol a történetek „egyetlen nagy, folyamatosan növekvő, szélsebesen táguló, határtalan univerzummá kapcsolódnak össze”. – Haklik Norbert novelláskötetét Dominka Ede vette górcső alá.

Az Irodalmi Jelen TOP10-es októberi ajánlója három kategóriában. A műveket alfabetikus sorrendben közöljük.

„Mondhatnám, Augusto de Campos Pound késő modern költészetének hagyományát Derridát idéző, dekonstrukcióra emlékeztető módon vitte tovább. Ókori példával élve nem a görögséghez, hanem az egyiptomi hieroglifákhoz áll közel ez a nyelvi szemlélet.” – A Hangszóképverseket Payer Imre mutatja be.

„Ezáltal olyan szövegközi tér keletkezik, amelyben az időbeliség a felnőttség tapasztalatával felvértezve a gyermek nézőpontján keresztül nyilatkozhat meg, s így – akárcsak korábbi műveiben – lehetőség adódik többek között a mágikus realizmusra jellemző misztikus vonások kibontakozására.” – Muhel Gábor ismerteti Dragomán György Oroszlánkórus című művét.

„A pozitív végkicsengés külön erénye e vékony kis kötetnek, azonkívül, hogy nem akar több lenni, mint ami: egy kapcsolat történetének mauzóleuma. Ömlengés helyett mértéktartást, halálvágy helyett életszerű fájdalmat, mélyenszántó gondolatok helyett hangulatokat, tehetetlenség helyett útkeresést találunk a versekben.” – Hevesi Judit verseskötetét Kárpáti Zsuzsa veszi szemügyre.

„Van, amikor egy szöveg intenzitása a létezés mélyebb és magasabb extatikus megéléséhez juttat, ám van, amikor azt vesszük észre, hogy Ebedli a kezdőkörben driblizik, és azt sem tudja, merre van a kapu, a közönség meg ettől függetlenül ünnepli.” – Lackfi János és Vörös István slágerszövegeket parafrazáló kötetéről Krausz Tivadar elmélkedett.

„Túl sokszor nem merítkezem meg ebben a bűzös, fortyogó üstben, az biztos. Nem az a könyv lesz, amit néha felütök, ha jó versekre vágyom, pedig jó néhány ilyet rejt. Üsse fel a halál. Arról szól.” – Sajó László verskötetében Simon Adri evezett ki a nyílt vízre.

„Olyan kötetet vehetünk a kezünkbe, amely olvastatja magát, s érdemes megfigyelni azt, hogy a szerző finom szociológiai megfigyelései hogyan csapnak át karikatúrába, paródiába, szatírába, görbe tükörrel bemutatandó a könyvet is inspiráló közösséget.” – Muszka Sándor A lusta dög című könyvét Molnár Dávid elemzi.