Ugrás a tartalomra

Figura Stúdió Színház 2011. januári játékrendje


Január 7., péntek  10 óra
A TITOK – A KISKALÁCSAI KIRÁLYSÁG – mesejáték – Székelyudvarhely

Közéleti képzés és irodalmi ösztöndíj a Barankovics alapítvány idei programjában

Közéleti képzés fiatalok számára, irodalmi ösztöndíj-program és konferenciák rendezése - egyebek között ez szerepel a Kereszténydemokrata Néppárt pártalapítványának idei tervei között.

A filmek mellett vacsorát is kínál egyre több amerikai mozi

A nézőszám csökkenését a szolgáltatások körének bővítésével kívánják ellensúlyozni az amerikai filmszínházak, a többi között azzal, hogy meleg ételt és szeszes italokat szolgálnak fel a nézőtéren – jelentette szerdán a The Wall Street Journal.

EKF – Pécsen is megrendezik az Iráni Filmhetet

Pécs is otthont ad a Budapesten tavaly novemberben megtartott Iráni Filmhétnek: az érdeklődők január 6. és 12. között az Uránia Filmszínházban tizenegy, köztük számos díjnyertes alkotást tekinthetnek meg az elmúlt évek perzsa filmjei közül.

A szarvassá változott fiú


2011. január 13., csütörtök 19 óra, Bárka Színház

Két fiatal festő kortárs portréi a Kogart Galériában


Retina – Kortárs portrék címmel két fiatal festőművész, Nagy Sára és Szunyoghy Viktória mintegy húsz, kortársakról készített képét mutatja be csütörtöktől a Kogart Galéria.

Wass Albertre emlékeznek Bonyhádon

Koszorúzással, vetélkedővel, táncházzal emlékeznek a hétvégén Wass Albertre születésének 103. évfordulóján Bonyhádon; az író szobránál az erdélyi Holtmaros református lelkésze mond beszédet.
 

Határon túli magyar összművészeti fesztivál Győrött


Koncertek, kiállítások, falukutatással és az ősi magyar hitvilággal kapcsolatos előadások szerepelnek a határon túli magyar összművészeti fesztivál január 13-án nyíló programján Győrött.

Matt Damon, J-Lo és Robert Pattinson osztja a Golden Globe díjakat

Matt Damon, Jennifer Lopez és Robert Pattinson adja át az idei Golden Globe (Arany Glóbusz) díjakat.

A producerek és az írók is beszálltak az Oscar-versenybe

A közösségi háló, a Fekete hattyú és az Eredet című film is szerepel azon a jelöltlistán, amelyet a hollywoodi filmproducerek és írók  állítottak össze a legjobb film és a legjobb forgatókönyv kategóriában.

EKF – Pécs idén is változatos kulturális programokat kínál

Bár Pécs számára tavaly lezárult az európai kulturális fővárosi évad, a város 2011-ben is számos változatos, színes, érdekes programmal várja látogatóit.

Kiarosztami iráni filmrendező nyitja meg Kusturica fesztiválját

Emir Kusturica szerb filmrendező negyedik alkalommal rendezi meg a Kustendorfot, saját nemzetközi film- és zenei fesztiválját, amelyet Abbász Kiarosztami iráni rendező nyit meg szerdán Drvengrádban, a szerbiai Mokra Gora hegységben.

A sárospatakiak újabb könyvritkaságokat szeretnének visszakapni

A sárospataki református nagykönyvtár második világháborúban elhurcult ritkaságainak újabb köteteit, köztük az úgynevezett Lengyel Bibliát szeretné visszakapni Magyarország Oroszországtól, ez az ott őrzött kötetek egyik legértékesebbje – mondta Hörcsik Richárd (Fidesz), a parlament európai ügyek bizottsága elnöke kedden az MTI-nek.

Ivo Andric 50 éve kapta meg az irodalmi Nobel-díjat

Ivo Andric szerb író 50 évvel ezelőtt kapta meg a Nobel-díjat a Híd a Drinán című regényéért; az évfordulóról megemlékező ünnepséget Szerbia, a Boszniai Szerb Köztársaság és Bosznia-Hercegovina kulturális minisztere szerdán a boszniai Visegradon készíti elő.

Negyvenhárom ország versenyez az Eurovíziós Dalfesztiválon 2011-ben

Összesen negyvenhárom ország képviselői versenyeznek majd az elsőségért a 2011-es Eurovíziós Dalfesztiválon Düsseldorfban.

Fény (Csillagszálló 2010/12.)


Átmelegít, elvakít, körülölel, középpontba helyez, megvilágosít. A fény megannyi értelmezése a Csillagszálló kulturális utcalap decemberi számában.

BOLHA A FÜLBE JANUÁRBAN IS!!!


A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának szilveszteri premierje,  Georges Feydeau BOLHA A FÜLBE című bohózata 2011. januárjában több ízben is szerepel a társulat műsorán.

Elmarad a Pál Adrienn bemutatója


Elmarad Kocsis Ágnes Pál Adrienn című filmjének bemutatója; a tavalyi cannes-i filmfesztiválon FIPRESCI-díjat nyert alkotás január 13-ra kitűzött mozipremierjét határozatlan időpontra halasztotta el a filmet gyártó KMH Film és a forgalmazó Mozinet.

Halálos fordulat a 60 éves brit rádiós szappanoperában

Egyik főhőse halálával lépett hatvanadik évadába Anglia – egyben a világ – legrégebben futó rádiós szappanoperája, amelynek csak Nagy-Britanniában ötmillió hallgatója van.

TÁRKI: A kisebbségi magyarok zenei mindenevők

Az Európai Unió keleti határán élő nemzeti kisebbségek közül az ukrajnai és a szlovákiai magyarok szeretik a legjobban a zenét, míg a magyarországi szlovákok szeretik legjobban a többségi társadalom zenéjét – állapította meg a TÁRKI Társadalomkutatási Intézet részvételével zajló összehasonlító kutatás.

Junior Prima-díjasok koncertsorozata a budai Bartók Emlékházban

Idén is hangversenysorozaton mutatkoznak be a Junior Prima-díjas fiatal muzsikusok a budai Bartók Béla Emlékházban: elsőként Baráti Kristóf hegedűművész ad koncertet január 10-én hétfőn.

Új megvilágításba került Raffaello remekműve


Átvitt és szó szerinti értelemben egyaránt új megvilágításba került Raffaello mesterműve, A nagyherceg Madonnája: az 1505-ben festett képet a közelmúltban "megröntgenezték", és az éjfekete háttér mögött egy szoba belseje, egy balkon párkánya és egy tájkép körvonalai bontakoztak ki.

Két magyar film szerepel a Palm Springs-i fesztiválon

Hajdu Szabolcs Oscar-díjra nevezett alkotása, a Bibliothéque Pascal, valamint Fliegauf Benedek első angol nyelvű munkája, a Womb szerepel a csütörtökön kezdődő Palm Springs-i Nemzetközi Filmfesztivál programjában.

Elhunyt Anne Francis, az egyik legnagyobb sci-fi klasszikus hősnője

Elhunyt Anne Francis amerikai színésznő, akinek legismertebb szerepe a Tiltott bolygó című sci-fi klasszikus volt, de pályafutása során Arany Glóbusz-díjat is nyert.

Bayreuth: előkészületek a századik évadra

Megkezdődtek az előkészületek a 100. Bayreuthi Ünnepi Játékokra; "minden fesztivál anyja" július 25-én a Tannhäuser új változatával indul.

Üvegtigris 3: már 200 ezren látták Rudolf Péter vígjátékát

A december 15-i premier óta csaknem 200 ezren látták az Üvegtigris 3-at, Rudolf Péter vígjátéka ezzel 2010 legsikeresebb magyar filmjének bizonyult – tájékoztatta az MTI-t hétfőn Tamás Dorka, a film sajtóreferense.

Sean Penn találkozni akar a bebörtönzött iráni rendezővel

Iránba utazna Sean Penn amerikai színész és Paul Haggis rendező, hogy találkozzon Dzsafár Panahi bebörtönzött iráni filmrendezővel.

Tehetségkutató verseny indul Nógrád megyében

Nógrádi Csillagok címmel szervez tehetségkutató versenyt zenekar, ének és tánc kategóriában a Gold Prime Média Művész- és Kommunikációs Ügynökség.

Múzeummá alakítják Puccini szülőházát Luccában

Az olasz zeneszerző, Giacomo Puccini luccai szülőházát múzeummá alakítják, a komponista unokája, Simonetta Puccini ugyanis a városi takarékpénztár alapítványának adja el az épületet.

Internetre gyűjtik az évszázados kínai irodalmi emlékeket

Nyolcszáznegyvenmillió szavas internetes adatbázisba gyűjtik Kínában a népi irodalmi emlékeket, hogy nagyobb eséllyel sikerüljön megmenteni a kulturális örökségnek tekintett évszázados alkotásokat.

Győriványi Ráth György operaházi terveiről

Kisebb változtatások lesznek a Magyar Állami Operaház műsorrendjében az évad második felében, a következő szezonra pedig neves énekesekkel és nagy tervekkel, például a Da Ponte librettóra készült Mozart-operák bemutatásával készülnek. Erről Győriványi Ráth György, a dalszínház megbízott főzeneigazgatója beszélt az MTI-nek.

Beavató színház Shakespeare nyomán Miskolcon

William Shakespeare Szentivánéji álom című vígjátékának beavató színházi előadására készülnek a Miskolci Nemzeti Színházban.

Mintegy 50 millió tévénéző kísérte figyelemmel a hagyományos bécsi újévi koncertet


Ausztráliától  Indiáig,  Kínától Japánig, az Egyesült Államoktól Oroszországig több mint 70 ország – köztük Magyarország –  mintegy 50 millió televíziónézője élvezhette szombaton a Bécsi Filharmonikusok hagyományos újévi koncertjét, amelyre ezúttal is a Musikverein impozáns épületében, illetve annak Arany Termében került sor.

Kőfejtőben adják elő a Don Giovannit az Esterházy Kulturális Év részeként

Az Esterházy Kulturális Év 2011 elnevezésű kismartoni programban a zenei rendezvények állnak a középpontban, újdonság lesz Mozart Don Giovanni című operájának előadása a szentmargitbányai kőfejtőben.

Magyarországon forgatják Dario Argento térhatású Drakula-filmjét

Magyarországon forgatja háromdimenziós horrorfilmjét Drakula gróf történetéről Dario Argento olasz filmrendező.