Ugrás a tartalomra

Sajtófotó-pályázat: több mint 8500 felvétel versenyez

A nevezési díj bevezetése után a tavalyi rekordhoz képest csökkent az idei Magyar Sajtófotó Pályázatra érkezett felvételek száma: 323 szerző összesen 8548 tavaly készült képét küldte be a január 5-i határidőig a Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MÚOSZ) által meghirdetett versenyre. Idén öt külföldi fotós is részt vesz a zsűri munkájában.

EU-elnökség – Az operafesztivállal mutatkozik be Miskolc Brüsszelben

A magyar uniós elnökség első hónapjában a Miskolci Nemzetközi Operafesztivál által szervezett rendezvényekkel mutatkozik be a borsodi megyeszékhely a Brüsszeli Magyar Kulturális Intézetben.

Az Europeana kulturális portál gazdagítását szorgalmazza Brüsszel


Az uniós tagállamoknak valamennyi köztulajdonban álló mesterművet 2016-ig az Europeana kulturális portál rendelkezésére kellene bocsátaniuk – indítványozza az a hétfőn Brüsszelben közzétett jelentés, amelyet egy szakértői csoport készített az Európai Bizottság megbízásából.

Százmillió forint juthat világörökség-védelemre 2012-ben

A tervek szerint legkésőbb jövő év elején hatályba léphet a jelenleg egyeztetés alatt álló világörökségi törvény, mely 100 millió forint nagyságrendű forrást biztosítana az UNESCO-védelem alatt álló magyarországi kulturális és természeti örökség megóvására – mondta Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter a Világörökség Magyar Nemzeti Bizottsága (VÖMNB) hétfői rendkívüli ülésének szünetében.

kompozíció, technológia, hangművészet – Ray Lee (UK): Szirén(a)/Siren


Kinetikus hanginstalláció
ELŐSZÖR BUDAPESTEN!

Eszenyi Enikő 50 éves

Január 11-én ünnepli ötvenedik születésnapját Eszenyi Enikő Kossuth-díjas színésznő, rendező, a Vígszínház igazgatója.

Új bemutatók a Miskolci Nemzeti Színházban

Az új esztendő első bemutató előadását pénteken tartják a Miskolci Nemzeti Színházban: Pietro Mascagni Parasztbecsület és Ruggero Leoncavallo Bajazzók című operáját Halasi Imre állítja színpadra – tájékoztatta a teátrum kommunikációs és marketingvezetője hétfőn az MTI-t.

Palásthy György filmrendező 80 éves

Január 12-én lesz nyolcvanéves Palásthy György Balázs Béla-díjas filmrendező, a Hahó, Öcsi!, A szeleburdi család és az Égigérő fű című film alkotója.

Missouriban találkoznak Monet vízililiomai


Harminc év után először ismét együtt látható majd Claude Monet három képből álló vízililiomos kompozíciója, amelynek darabjait két Missouri állambeli és egy ohiói múzeum gyűjteményében őrzik.

BRÓDY SÁNDOR-DÍJ


A Bródy Sándor Alapítvány ebben az évben is kiadja a Bródy Sándor-díjat.
A díjat azon első kötetes magyar nyelvű prózaírók egyike kapja meg, akinek könyve (novelláskötet vagy regény) 2010-ben jelent meg. A díj összege 350 000 Ft.  

A közösségi hálót választotta a legjobb filmnek az amerikai filmkritikusok társasága

A közösségi hálót választotta a tavalyi év legjobb filmjének az amerikai Filmkritikusok Országos Társasága (NSFC).

"Ez van" címmel ismét országos karikatúrapályázatot hirdettek Százhalombattán

A mindennapok történéseinek ironikus, szatirikus "átértelmezését" várja a negyedik alkalommal meghirdetett országos karikatúrapályázatra jelentkezőktől a főszervező Százhalombattai Hírtükör – tudta meg az MTI a város polgármesteri hivatalának szóvivőjétől.

Ricky Gervais barátja kalandjain át mutatja be a világ hét csodáját

Ricky Gervais brit komikus egy civil barátját küldte világkörüli utazásra egy tudományos tévécsatorna a világ hét csodáját bemutató új sorozatában.

Bécs: a könyv az utcán hever (szekrényben)


Regények, gyerekkönyvek, műszaki leírások vagy éppen útikalauzok: minden megtalálható a bécsi utcai könyvszekrényekben, amelyek a császárváros egyik művészének ötlete nyomán mind nagyobb sikert aratnak.

Duna-púdzsá – Indiai Összművészeti Fesztivál az A38 hajón

Filmvetítés és táncelőadás mellett kiállítás, kerekasztal-beszélgetés és koncert is szórakoztatja az érdeklődőket január 15-én a Duna-púdzsá Indiai Összművészeti Fesztiválon az A38 hajón a fővárosban.

Groó Diana: összefogásra van szükség a filmszakmában

Két filmterve is van a tavaly számos díjat nyert rendezőnőnek, Groó Dianának, ám a Magyar Mozgókép Közalapítvány (MMKA) körüli bizonytalanságok miatt egyelőre "jegeli" mindkettőt. Az MTI-nek nyilatkozva azt mondta, összefogásra van szükség a filmszakmában.

EU-elnökség – Magyar kultúrtörténet szőnyegen hétfőtől Brüsszelben


Csaknem 27 méter hosszú, 7 és fél méter széles az a magyar kultúrtörténetet összefoglaló intermediális padlógrafika, amely jövő héttől szőnyegként díszíti az Európa Tanács brüsszeli székházát a magyar EU-s elnökség idején.

Kortárs művészeti múzeumot épít egy filantróp amerikai milliárdos

Kortárs művészeti múzeumot épít Los Angelesben Eli Broad filantróp amerikai milliárdos.

EU-elnökség – Egyiptomban vendégszerepel a Szegedi Kortárs Balett

A kairói és az alexandriai operában mutatkozik be a Szegedi Kortárs Balett a jövő héten abból az alkalomból, hogy Magyarország tölti be az Európai Unió soros elnöki tisztét.

Magyar Kultúra Lovagja elismerések

A Falvak Kultúrájáért Alapítvány nyilvánosságra hozta azoknak a személyiségeknek nevét, akik civilszervezetek jelölése alapján 2011-ben Magyar Kultúra Lovagja elismerésben részesülnek.

Filmszemle lesz, filmhétvége nem


Most már biztos, hogy idén is, várhatóan áprilisban megtartják a Magyar Filmszemlét – közölte pénteken a mustrát megrendező Magyar Mozgókép Közalapítvány (MMKA) kuratóriuma. Az MTI úgy tudja, a bejelentés miatt több filmes szervezet is elvetette azt a tervet, hogy februárra alternatív filmszemlét, filmhétvégét szervezzen.

Elutasította a J. K. Rowling elleni plágiumvádat egy amerikai bíróság

Elutasította a Harry Potter-könyvek szerzője, J. K. Rowling ellen benyújtott plágiumvádat egy New York-i bíróság csütörtökön.

TERÉZVÁROSI ESTÉK


A Magyar Írószövetség és a Magyar Napló kiadó szeretettel meghívja Önt, kedves Családját és Barátait
BÍRÓ GERGELY
Oroszlánkeringő
című prózakötetének bemutatójára 2011. január 12-én, szerdán 18 órára a Magyar Írószövetség Klubjába (Budapest VI., Bajza utca 18., I. emelet).

Horváth Ádám: február végére befejeződhet az operaházi vizsgálat

Várhatóan február végéig készül el munkájával a Magyar Állami Operaház Budapest működését átvilágító bizottság; a dalszínházban elkezdődött Erkel Ferenc Bánk bán című operájának ősváltozatából a lemezfelvétel, és egyeztetések folynak az Erkel Színház esetleges újra megnyitásáról – mondta az operaház miniszteri biztosa az MTI-nek.

Kex és Tea – Momentán Társulat


Kortárs irodalmi est, nem csak középiskolásoknak
Marczibányi Téri Művelődési Központ

Pénzükért demonstrálnának a Pécsi Nemzeti Színház dolgozói


Nem engedélyezi a Pécsi Nemzeti Színház (PNSZ) vezetése a teátrum dolgozóinak a jövő héttől kilátásba helyezett jelképes demonstrációját, melyet a tavalyi többletmunkáját honoráló juttatásért folytatna a társulat.

Filmes díj Sean Penn-nek a társadalmi témák iránti elkötelezettségéért

Sean Penn kapja idén a társadalmi témák iránti elkötelezettségéért az Amerikai Producerek Céhének (Producers Guild of America – PGA) Stanley Kramer-díját.

Rekordszámú látogatója volt a Louvre-nak 2010-ben


Rekordszámú, összesen 8,5 millió látogatója volt a párizsi Louvre-nak az elmúlt évben.

EKF – Őszre minden eleme elkészül a Zsolnay Kulturális Negyednek

Ez év őszére fejeződik be teljesen a Zsolnay Kulturális Negyed építése: a 2010-es pécsi Európa Kulturális Fővárosa (EKF) program legnagyobb, 10,8 milliárd forint költségvetésű és egyetlen folyamatban lévő nagyberuházásának szeptemberig minden létesítményét átadják.

Robert De Niro lesz a Cannes-i Filmfesztivál zsűrielnöke

A híres amerikai színész-rendező, Robert De Niro lesz az idei Cannes-i Filmfesztivál zsűrijének elnöke – jelentették be a szervezők csütörtökön.

Októberben Pécsett ülésezik az Európai Kulturális Parlament

Október 14. és 16. között tartja Pécsett tizedik, jubileumi közgyűlését az Európai Kulturális Parlament (European Cultural Parliament – ECP) – közölte Méhes Károly pécsi költő, író, a szervezet egyik magyar tagja csütörtökön az MTI-vel.

Koncert az EU-elnökségi vendégeknek a Régi Zeneakadémián

Koncert keretében mutatta be csütörtökön este a Régi Zeneakadémián az EU-elnökség átvételére érkezett vendégeknek – köztük Yves Leterm megbízott belga miniszterelnöknek és Catherine Ashton uniós kül- és biztonságpolitikai főképviselőnek – Liszt Ferenc Zeneakadémiáját Batta András, a zeneszerző nevét viselő zeneművészeti egyetem rektora.

Révkomáromi vendégelőadás a József Attila Színházban


Tamási Áron Énekes madár című népi zenés játékával vendégszerepel a budapesti József Attila Színházban a révkomáromi Jókai Színház társulata.

Zentai kiadvány lett 2010 legszebb vajdasági magyar könyve


A zentai zEtna kiadónak ítélték oda a Szép Magyar Könyv díjat: a Vajdaságban tavaly megjelent kiadványok közül Verebes Ernő Előbb még örök című kötetével nyerte el az elismerést a könyves műhely.

A magyar kultúra napján avatják újra a kolozsvári Mátyás-szobrot

Január 22-én adják át hivatalosan Kolozsvárott Fadrusz János felújított alkotását, a város főterén álló Mátyás-szoborcsoportot.

verébszárnyon – HOMAGE À PIAF


VERÉBSZÁRNYON Homage à Piaf címmel játssza újra előadóestjét LÁSZLÓ ZSUZSA, a Tompa Miklós Társulat művésznője a Jazz&Blues Clubban.