Ugrás a tartalomra

Markó: a nemzetet nem a politika, hanem a kultúra éltette

Himnuszunk nem politikai üzenet, amelyet cserélni kell, hiszen benne van a magyar történelem, a nemzetet nem a politika, hanem a kultúra éltette – fejtette ki szombaton Kolozsváron Markó Béla, az RMDSZ elnöke a Magyar Kultúra Napja alkalmából rendezett ünnepi eseményen.

Magyar kultúra napja – Kányádi Sándor kicsikhez és idősekhez egyaránt szólt Erdélyben


A "karon ülő" kicsikhez és a már "botra támaszkodó" idősekhez egyaránt szólt az elmúlt napokban Kányádi Sándor, aki Erdély több városában beszélgetett az érdeklődőkkel a Magyar Kultúra Napja alkalmából szervezett közönségtalálkozók keretében.

Magyar kultúra napja – Átadták a felújított múzeumépületet Karcagon

A magyar kultúra napja tiszteletére átadták a karcagi Györffy Sándor Nagykun Múzeum felújított épületét; a rekonstrukció a Jászkun kapitányok nyomában című projekt részeként valósult meg közel 80 millió forintért.

Leleplező könyv jelenik meg a WikiLeaks belső működéséről

Könyv jelenik meg februárban WikiLeaks – A leleplezés címmel, melyben Daniel Domscheit-Berg, a nagy viharokat kavaró weboldal mögött álló csapat második embere, Julian Assange legközelebbi munkatársa számol be két és fél éves tapasztalatairól, kiugrásának okáról és OpenLeaks nevű új projektjének részleteiről.

"A kultúra városává" nyilvánítja Pécset a helyi közgyűlés

A kultúra városává nyilvánítja Pécset és kulturális díjat alapít a város közgyűlése következő ülésén – jelentette be Páva Zsolt polgármester szombaton a baranyai megyeszékhelyen.

Felavatták a szombathelyi Weöres Sándor Színházat


A magyar kultúra napján szombaton ünnepélyesen felavatták a szombathelyi Weöres Sándor Színház 1,85 milliárd forintos állami támogatással felújított épületét; a teátrum társulata ez alaklomból Madách Imre: Az ember tragédiája című művét állította színpadra Jordán Tamás rendezésében.

Megkezdődött a magyarországi Liszt-év

A Nemzeti Filharmonikus Zenekar ünnepi hangversenyével szombaton este megkezdődtek a magyarországi Liszt-év eseményei a Művészetek Palotája Bartók Béla Nemzeti Hangversenytermében.

A magyar kultúra napja – Jókai Anna köszöntötte a szlovéniai magyarságot

Minden egyes ember sorsában benne van valami, amit végig kell élni, annak a közösségnek a javát szolgálva, ahova születtünk – fogalmazott Jókai Anna a magyar kultúra napja alkalmából a szlovéniai Lendván rendezett szombati ünnepségen.

A magyar kultúra napja – Zoltán Péter és a Városi Fúvószenekar kapta az ide Bessenyei-díjat

Zoltán Péter klarinétművész és a hódmezővásárhelyi Városi Fúvószenekar kapta az idén az alföldi város önkormányzata által alapított Bessenyei Ferenc Művészeti Díjat.

Hova bújt a macska a Szent Péter bazilikában?


Szokatlan könyv mutatja be, hányféle állatot "rejtenek" a Szent Péter bazilika szegletei: a vatikáni állatdíszítéseket katalogizáló művészettörténész, Sandro Barbagallo a legnehezebben a macskát találta meg.

Májustól forgatja új filmjét Koltai Lajos

Májusban, valószínűleg Németországban kezdi új filmje, a Treehouse forgatását Koltai Lajos rendező-operatőr. A "nyári történet" főszereplője az Oscar-díjas Jeremy Irons, az amerikai Kirsten Dunsttal pedig még tárgyalnak.

A könyv, amely A király beszéde című film ihletésére született


A király beszéde című Oscar-esélyesként emlegetett történelmi filmdráma VI. György brit király és beszédtanára, Lionel Logue különleges kapcsolatába enged betekintést. A film nyomán a kapcsolat történetét még alaposabban tárgyalja az a könyv, amit Logue unokája írt a birtokában lévő kincset érő dokumentumok alapján.

Magyar Kultúra Lovagja elismerések – XV.Magyar Kultúra Napja Gála

Civil szervezetek jelölése alapján 7 ország 36 személyisége részesül ma a Magyar Kultúra Lovagja és az Egyetemes Kultúra Lovagja  elismerésben a magyar és az egyetemes kulturális örökség ápolása, közkinccsé tétele, alkotó fejlesztése, a kultúrák nemzetközi együttműködésének elősegítése, valamint kulturális tevékenység támogatása érdekében huzamos időn át kifejtett önzetlen tevékenységéért.

Bretz Gábor Anyegin-produkcióban


Szeretnénk felhívni szíves figyelmét a szegedi operai évad újabb jeles eseményére. Új Anyegin-produkciónkban vendégszerepel a nemzetközi operaélet ünnepelt basszistája, Bretz Gábor, aki hangfajában jelenleg egyértelműen a legsikeresebb magyar énekművész.

CSIKÓFOGAT – fiatal alkotók estje

A Magyar Írószövetség szeretettel meghívja Önt és kedves barátait 2011. január 26-án, szerdán 18 órától KIRÁLY ZOLTÁN
költő estjére.

A magyar kultúra napja – Cseh Tamás-dombormű Gyöngyössolymoson


Cseh Tamásnak állítanak domborművet az énekes-dalszerző születésnapján, egyben a magyar kultúra napján szombaton a Heves megyei Gyöngyössolymoson.

A Brodarics-levél az országos levéltár idei programjának fókuszában

Brodarics István humanista főpap-politikusnak I. Ferdinánd király részére saját kézzel írott 1527-es levelét állítja idei programsorozatának középpontjába a Magyar Országos Levéltár.

A magyar kultúra napja – Díjátadó ünnepség Szegeden

Fábri-Ivánovics Tünde népdalénekes, Nikolényi István újságíró, a szegedi színház és a szabadtéri játékok egykori igazgatója, valamint Szöllősy József hegedűművész vehette át pénteken a Szeged Kultúrájáért díjat a magyar kultúra napja alkalmából tartott ünnepségen.

Márffy Ödön litográfiái Szegeden


Eddig a nyilvánosság számára ismeretlen, tárlaton még nem látott Márffy-litográfiákat csodálhat meg a nagyközönség péntektől a szegedi Móra Ferenc Múzeum képzőművészeti kiállítóhelyén, a Kass Galériában.

Hungarovox-könyvbemutatók

A Hungarovox Kiadó tisztelettel és szeretettel meghívja Önt, kedves Hozzátartozóit és Barátait a Magyar Kultúra Napja alkalmából tartandó könyvbemutatójára

A kassai aranykincs a Magyar Nemzeti Múzeumban


Február elejétől a Magyar Nemzeti Múzeumban állítják ki a 20. század egyik legszenzációsabb régészeti leletét, a kassai aranykincset, amelyet először láthat a magyar közönség – közölte a közgyűjtemény pénteken az MTI-vel.

A magyar kultúra napja – Kitüntetések – NEFMI

    Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter, Szőcs Géza kultúráért felelős államtitkár és Hoffmann Rózsa oktatásért felelős államtitkár kitüntetéseket adott át a magyar kultúra napja alkalmából pénteken Budapesten, az Iparművészeti Múzeumban.

Robert Capa világhírű fotói Debrecenben

Debrecenbe érkezett az az országot járó kiállítás, amely Robert Capa világhírű fotóit mutatja be. Mint azt Halász János, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium parlamenti államtitkára a pénteki megnyitón elmondta, a hasonló vándorkiállításokat rendszeressé teszik a jövőben.

PIM-Kincs-Tár(s) – Nagyszabású múzeumpedagógiai sorozat a PIM-ben


Európai uniós támogatással, 14 oktatási intézmény részvételével 282 foglalkozásból álló múzeumpedagógiai sorozatot indított PIM-Kincs-Tár(s) címmel a Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) – jelentették be a projekt munkatársai csütörtöki budapesti sajtótájékoztatójukon.

55 – Állomás múlt és jövő között

Kilyén László Marosvásárhelyi színművész ezzel a címmel mutatta be pályaösszegző egyszemélyes estjét az 55. születésnapján. Munkatársak: Ráduly Zsófia és Strausz Imre István, díszlet-jelmez: Csizmadia Imola és Bandi Kati, szakmai tanácsadó: Kovács Levente.

Kodály Központ – Gazdag programkínálatot hoz az állami fenntartás

Nagy Csaba, Pécs alpolgármestere szerint a Kodály Központ orgonájának építését nem befolyásolja, programkínálatára pedig kifejezetten kedvező hatással lehet az intézmény nemzeti fenntartásba vétele.

E. Csorba Csilla marad a PIM, Krámli Mihály lesz a közlekedési múzeum vezetője

E. Csorba Csilla marad a Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) főigazgatója, a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum élére pedig Krámli Mihályt, az intézmény eddigi osztályvezetőjét nevezte ki Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter – közölte a tárca sajtó- és kommunikációs titkársága csütörtökön az MTI-vel.

Weöres Sándor Országos Gyermekszínjátszó Találkozó 2011


A Magyar Drámapedagógiai Társaság a megyei és a regionális szervezőkkel együttműködve – huszadik alkalommal – hirdeti és rendezi meg a Weöres Sándor Országos Gyermekszínjátszó Találkozót.

FIATAL ÍRÓK BEFOGADÁSA A BÁRKÁN


A Bárka Színház első alkalommal hirdet gyakornoki pozíciót fiatal íróknak. Ez nem tanfolyam, hanem kapcsolatfelvételi kísérlet – a Színház célja, hogy kapcsolatot teremtsen magukat a drámaírásban kipróbálni akaró fiatalokkal, bevonja őket a házban zajló munkába – legyenek gyakorlati ismeretekkel felvértezve, ha később a pályára kívánnak lépni. És természetesen: szerzőket keresünk magunknak későbbre.

SPACEMETAL


Horváth Gábor (1974–2008) festőművész emlékkiállítása Miskolcon és Budapesten

A magyar kultúra napja – Liszt-év megnyitó, lánchídi séta, Cseh Tamás-emlékest Budapesten


Különleges lánchídi séta, kiállítások, tárlatvezetések, rendhagyó színházi előadás és Cseh Tamás-emlékest is várja a közönséget a magyar kultúra napja alkalmából a hétvégén Budapesten, az ünnepen hivatalosan is útjára indul a Liszt-év.

Módosították a Kossuth- és Széchenyi-díjak odaítélési rendjét

A kormány ezentúl nem veszi igénybe a Kossuth- és Széchenyi-díjakra, valamint a művészeti díjakra személyi javaslatokat megtevő bizottságot eddig segítő tíz szakmai albizottság munkáját.

A magyar kultúra napja – Ünnepi program és Liszt-közvetítés a Magyar Televízióban


A magyar kultúra napjára, a Himnusz születésének évfordulójára ünnepi műsorral készül a Magyar Televízió (MTV), amely csúsztatott élő adásban közvetíti a Liszt-év nyitóhangversenyét is a Művészetek Palotájából (Müpa) – közölte a köztelevízió csütörtökön az MTI-vel.

Kálnoki-Gyöngyössy Márton: Elvégeztem a feladatomat

"Úgy gondolom, hogy elvégeztem, amire hét hónappal ezelőtt vállalkoztam" – mondta el távozásának okairól az MTI-nek csütörtökön a lemondását szerdán benyújtó Kálnoki-Gyöngyössy Márton kultúráért felelős helyettes államtitkár.

Bajor Andor Emlékműsor az Erdélyi Magyar Televízióban


Húsz éve, 1991. január 24-én hunyt el Bajor Andor, egykoron itthon igen népszerű kolozsvári író. Akár szatírát, humoreszket, paródiát, gyerekmesét írt Bajor, mindvégig mesélt.

A vándorló királyság könyvbemutatója Szegeden és Pécsett


Szegeden SZÖRÉNYI LÁSZLÓ beszélget a szerzővel, Weiner Sennyey Tiborral.
A szegedi bemutató időpontja: 2011. január 21., péntek délután öt óra.
Helyszíne: Grand Café (Deák F. utca 18.) FB
Pécsett a szerző előadását hallgathatják meg költészet és jóga, szenvedély és szenvedés, utazás és önmegismerés kapcsolatáról.  
A pécsi bemutató időpontja: 2011. január 26.,  szerda este hat óra. Helyszíne: Teremtés Háza (Pécs, Garay utca 13.) FB