Ugrás a tartalomra

Elhunyt Bihari Sándor József Attila-díjas költő

Hosszú betegség után életének 79. évében január 27-én elhunyt Bihari Sándor József Attila-díjas költő – közölte fia, Bihari Márton a hét végén az MTI-vel.

A Like Crazy című film nyerte a fődíjat a Sundance Filmfesztiválon

A Like Crazy című filmnek ítélték oda a 27. Sundance Filmfesztivál fődíját a játékfilmek kategóriájában, a dokumentumfilmek között az eutanáziáról szóló How to Die in Oregon című alkotás nyert.

"Bababeszéd" a Gulliver szerzőjének intim leveleiben


A kisgyerekek beszédéből meríthetett ihletet a szerelmesleveleiben használt különleges intim nyelvhez Jonathan Swift, a Gulliver utazásai című szatirikus regény szerzője – derült ki az író levelezésének újabb elemzéséből.

Takáts Gyula születésének 100. évfordulóját ünneplik Kaposváron

Takáts Gyula (1911–2008) Kossuth-, József Attila- és Baumgarten-díjas költő, író, műfordító születésének 100. évfordulójáról rendezvények sorával emlékeznek meg Kaposváron – közölte az MTI-vel a kaposvári székhelyű Berzsenyi Irodalmi és Művészeti Társaság.

Gyermekeknek szóló imakönyvet jelentet meg három kiadó


Három keresztény szellemiségű kiadó közösen gondozott képes imakönyvét és egy bibliai témát érintő gyermekkönyvét mutatja be szerdán Budapesten Székely János, az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye segédpüspöke, Bence Lóránt egyetemi tanár és Zászkaliczky Zsuzsa művészettörténész.

Rajzmaratonnal varázsolnak műtermet a világból

Ceruzákkal, ecsetekkel és vaskos vázlatfüzetekkel felszerelkezett művészlelkek lepik el az év meghatározott napjain a világ különböző városaink utcáit, miközben egyetlen közös cél lebeg a szemük előtt: papírra vetni minden apró szépséget és különlegességet, ami a nap folyamán a szemük elé tárul.

Horváth Ádám új igazgatót nevezett ki a Nemzeti Balett élére

Horváth Ádám, a Magyar Állami Operaház miniszteri biztosa, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium jóváhagyásával szombaton Eldar Alievet nevezte ki a Magyar Nemzeti Balett megbízott művészeti igazgatójává. Keveházi Gábort, aki 2010-ben pályázattal nyerte el a posztot, pénteken felmentették.

Amikor a lengyel takarítónő kipakol...

A tavalyi év szenzációja a német könyvpiacon Thilo Sarrazin egykori bankárnak a muzulmán bevándorlókat ostorozó műve volt: augusztusi megjelenése óta már 1,2 millió példányban kelt el. Az idei esztendő bestsellerének egy lengyel takarítónő kötete ígérkezik, amely – noha alig két hete jelent meg – máris az Amazon sikerlistájának 5. helyén található. A Knaur kiadó nem győzi az utánnyomást.

Március elején kerül a mozikba Fliegauf Benedek új filmje

Március 3-án kerül a magyar mozikba Fliegauf Benedek első nagyköltségvetésű, angol nyelvű filmje, a Womb – Méh, amelynek női főszerepét a BAFTA-díjas Eva Green, a férfi főszerepét pedig Matt Smith játssza.

Olvasni tanulnak az olaszok

Egymás után indulnak Olaszországban a könyvek olvasását tanító tanfolyamok, szakemberek szerint ugyanis nem mindegy, mit és hogyan olvasunk.

Internetes portált indított az Osztrák Nemzeti Könyvtár

Internetes oldalon tette elérhetővé az Ausztriában megtalálható művészeti, tudományos és kulturpolitikai kötetek jegyzékét a Osztrák Nemzeti Könyvtár.

A pulóvergyűjtő


A pulóvergyűjtő (egyfelvonásos játék egy órában) február 11-én (pénteken) 17.45-kor.

Kovács Kitti kiállítása


Kovács Kitti kiállítására várják az érdeklődőket.

Szép múlt vár ránk


Február 4-én lesz a megnyitója a veszprémi Csikász Galériában a Szép múlt vár ránk című csoportos kiállításnak.

PoLíSz (Politika-Líra-Széppróza) 130.


Az 1988-ban – még a rendszerváltozás előtt – alapított irodalmi folyóirat politikus állásfoglalású, de pártfüggetlen irodalmi és kulturális lapként e számában is folytatja vállalt feladatát.

Big Bang Gyerekzenei Fesztivál Kalandos Kedvű Fiataloknak


A magyarországi gyerekzenei programkínálaton belül új irányt képvisel a Millenárison 2011. március 12-én először megrendezésre kerülő Big Bang Gyerekzenei Fesztivál.

Könyvbemutató és táncház február 2-án


Könyvbemutatóra kerül sor február 2-án este 8 órától a sepsiszentgyörgyi Kónya Ádám Művelődési Házban, a Háromszék Táncegyüttes szokásos szerdai táncháza előtt: Az erdélyi magyar táncművészet és tánctudomány az ezredfordulón című könyvet dr. Könczei Csongor, a kötet szerkesztője és egyben egyik szerzője, a Nemzeti Kisebbségkutató Intézet munkatársa mutatja be.

Momentán Társulat – Kex és Tea


FEBRUÁR 1., KEDD, 18.30
Vendég: Háy János
Kortárs irodalmi est (nemcsak középiskolásoknak)

Hat előadást jelöltek idén a Lábán Rudolf-díjra

Hat kortárstánc-produkció szerepel a Lábán Rudolf-díj kuratóriumának idei jelöltlistáján – tájékoztatta az MTI-t pénteken a Trafó Kortárs Művészetek Háza.

Megkezdődött a Soltis Lajos Országos Színházi Találkozó Celldömölkön


Ezen a hétvégén rendezik meg az V. Soltis Lajos Országos Színházi Találkozót Celldömölkön, amely a hazai alternatív színtársulatok egyik legrangosabb hazai találkozója – mondta el az MTI-nek a pénteki megnyitó előtt Benkő Péter Pál, a celldömölki Soltis Lajos Színház művészeti vezetője.

Megvan Miami tengeri zongorázója

Kiderült, kinek köszönhető egy koncertzongora rejtélyes felbukkanása Floridában egy tengerbenyúló homoknyelven: tizenévesek szolgáltak a csodával és fejtörővel meg beszédtémával Miami lakosainak.

Magyarországon élő bolgár művészek állítanak ki Kecskeméten

Azoknak a bolgár művészeknek a munkáiból látható kiállítás péntektől Kecskeméten, akik Magyarországon végezték tanulmányaikat és azok befejezése óta itt élnek, gazdagítva mindkét nép képzőművészetét – mondta el Gyegyádesz László művészettörténész, a kiállítás rendezője az MTI-nek.

Sára Júlia új tévéfilmje a magyar mozgókép abszurd helyzetéről

Kordokumentumnak is szánja új tévéfilmjét, a Bulvárt Sára Júlia, aki a magyar mozgókép-készítők jelenlegi helyzetét, az "abszurd valóságot" mutatja be. Az alkotást szombat este vetíti a Duna Televízió.

A nyomorultak – A világhírű musical kecskeméti színpadra állításának titkai


A nyomorultak című musical, a kecskeméti Katona József Színház idei évadjának szuperprodukciója, amelynek előmunkálatai közel két évvel a darab bemutatója előtt kezdődtek. Rögtön az első kérdés az volt, ki az az énekes-színész, aki Jean Valjean minden stációjában hiteles lehet, fiatalon, középkorúan, idősen egyaránt – emlékezett vissza Cseke Péter, a kecskeméti Katona József Színház igazgatója.

Régi istenek tündökölnek újra a berlini Pergamon Múzeumban

Háromezer éves régészeti kincsekben, tíz évi munkával apró darabokból újra összerakott istenszobrokban és domborművekben gyönyörködhetnek péntektől a berlini Pergamon Múzeum látogatói.

Perzsa műkincsek a XIX. századból az Iparművészeti Múzeumban

Eddig még soha ki nem állított tárgyakat, köztük perzsa fegyvereket, lakk képeket és kerámiákat is felvonultat a Két korszak határán: Perzsa művészet a Qádzsár korban (1796–1925) című kiállítás, amely csütörtökön nyílt meg Budapesten, az Iparművészeti Múzeumban.

Premio ProArte: átadták a magyarországi kiírás díjait


Egy virtuális graffiti weboldal, a vakoknak szóló "Színek kertje" és egy hagyományos lovasíjász tábor tervei nyerte el idén az olasz alapítású ProArte díjakat (Premio ProArte) – jelentették be a szervezők csütörtökön Budapesten.

Újabb öt fiatal zenészt támogat a Klassz Tehetségek program

Idén is öt fiatal zenei tehetség elindulását segíti a nemzetközi karrier felé vezető úton a Hungarofest Klassz Zenei Irodájának komolyzenei támogatási programja, amelyet harmadik alkalommal hirdettek meg friss diplomás zenészek számára.

Újvidéki Színház


Februári játékrend

TAMÁSI ÁRON SZÍNHÁZ

Februári műsorterv

KELEMENI ESTÉK

Szabad felolvasás…

Lovak helyett – NEMART Galéria

Erdélyország az én hazám


Családi előadás a Lajtha László Stúdióteremben.

A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának műsorrendje – 2011. FEBRUÁR

·    február 2, szerda este 7 óra – Nagyterem -  bérletszünet
Georges Feydeau BOLHA A FÜLBE – Bohózat

Tünet Együttes – 2011. március


Az élet értelme
avagy időmúlatás 60 percben

Az előadás elmarad

Sajnos a Bárkát sem kerüli el a járvány...