Ugrás a tartalomra

Vendégjátékok Sepsiszentgyörgyön


Február végén, március elején négy vendégelőadást láthat a sepsiszentgyörgyi színház közönsége. Február 27-én és 28-án a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata vendégszerepel újra Sepsiszentgyörgyön három előadással, március 1-én pedig a Kézdivásárhelyi Városi Színház szilveszteri kabaréját tekinthetik meg az érdeklődők.

HÖLGYEK ÉS KISASSZONYOK HETE A SZÍNHÁZBAN

Március első napjaiban a Márciuska és a Nőnap alkalmából kedvezményes ajánlattal várja színházba a hölgyeket és a kisasszonyokat a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház.

Elhunyt Bősze Péter színész


Életének 76. évében szerdán elhunyt Bősze Péter, a Kabaré24-Mikroszkóp színésze – közölte a színház az MTI-vel.

Először szervezik meg az országos katolikus diákfilmszemlét


Először szervezik meg az országos katolikus diákfilmszemlét, amelyre legfeljebb tíz perces filmek küldhetők be május 9-ig, a döntőbe jutott filmek ünnepélyes vetítése, azaz a szemle május 28-án, az egyházi tömegkommunikációs világnap előtti szombaton lesz Budapesten, a Sapientia Főiskola nagytermében.

Győri tavaszi fesztivál március 15-től árpilis 4-ig

A Kormorán együttes és Varga Miklós koncertjével kezdődik március 15-én a tavaszi fesztivál Győrött, amelynek programján lesz opera, musical, klasszikus zenei hangverseny, táncházi produkció, örömzene és kiállítás is.

Felkérték a Kossuth- és Széchenyi-díj Bizottság új tagjait

Mások mellett Eperjes Károly színművészt, Hámori József biológust, ifj. Sánta Ferenc hegedűművészt, Szőcs Géza költőt, kulturális államtitkárt kérte fel a miniszterelnök a Kossuth- és Széchenyi-díj Bizottság új tagjának – szerepel a Magyar Közlöny legfrissebb számában.

Emlékezés Darvas Szilárdra – és Mazsike díjátadások


"Amikor a kakas kukorékolt, én már keresztül is mentem rajta" – Emlékezés Darvas Szilárdra a Magyar Zsidó Kulturális Egyesület és a Petőfi Irodalmi Múzeum szervezésében – 2011. február 28. hétfőn 18 órától a Petőfi Irodalmi Múzeumban (1053 Budapest, Károlyi Mihály utca 16.)

Metálcsemege a Petőfi Csarnokban: Sonata Arctica-koncert

Finnország egyik legsikeresebb metálzenekara, a Sonata Arctica ad koncertet pénteken a fővárosi Petőfi Csarnokban.

Az én Lánchidam – Lezárult a Nemzeti Múzeum fotópályázata

Pénteken adják át a Magyar Nemzeti Múzeum Széchenyi-kiállítása kapcsán rendezett fotópályázat díjait; Az én Lánchidam című kezdeményezést a beérkezett képek száma és színvonala miatt is sikeresnek ítélte a múzeum az MTI-nek kedden eljuttatott közleményében.

Elhunyt Olasz Sándor, a Tiszatáj főszerkesztője

Hatvanegy éves korában, hétfőn este elhunyt Olasz Sándor, a Tiszatáj folyóirat főszerkesztője, a Szegedi Tudományegyetem tanszékvezető professzora – tájékoztatta a Csongrád Megyei Önkormányzat Sajtószolgálata kedden az MTI-t.

Meghalt Katona Judit költő


Hatvankilenc éves korában elhunyt Katona Judit Kölcsey-díjas költő – tudatta a Magyar Írószövetség kedden az MTI-vel.

Rokokó mesterművet alkotott újra egy vak szobrász Olaszországban

Nem érinthette meg az eredetit, ezért dacból elkészítette a sajátját: egy vak olasz szobrászművész két év alatt megalkotta egy Krisztust ábrázoló rokokó mestermű mását.

Basa Anikó installációja és Kim Corbisier képei a Kogart Galériában


Basa Anikó és Kim Corbisier, a Kogart Friss 2010 kiállításának két különdíjasa most önállóan mutatkozik be a Kogart Galériában, ahol szerdától legújabb alkotásaikkal találkozhat a közönség.

Csavaros portrék: 3 dimenziós arc/10 ezer csavar

Portrékat csavaroz, mármint csavarozással alkot térhatású portrékat egy amerikai férfi barátairól, családtagjairól.

Liszt és Bartók "vendégségben" a bécsi ENSZ-központban

Liszt Ferenc és Bartók Béla műveiből tartottak koncertet hétfőn a bécsi ENSZ-központban a magyar ENSZ-nagykövetség szervezésében.

Berlinale – Németországba hívják a fődíjas iráni film rendezőjét


Németországba hívják Aszgar Farhadi iráni művészt, a Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon Arany Medve-díjjal jutalmazott film rendezőjét, akinek ösztöndíjat kínálnak.

„… Berzsenyivel zeng a mellkasom…”

Kiíró: „FALUDY GYÖRGY Irodalmi Műhely” –    Magyar Irodalomtörténeti Társaság Csongrád Megyei Tagozata (ALFÖLD Művészeti Egyesület  – Raszter Könyvkiadó)

Márciusban három megye négy városában a Csókos asszony


A Csíki Játékszín márciusban útrakel a nagy sikernek örvendő Csókos asszony című operettel. Három megyében, négy városban lesz látható az élőzenés előadás.

ELHALASZTÓDIK A CSEND

A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata értesíti kedves közönségét, hogy a 2011. február 24-re, csütörtökre, a FELOLVASÓ SZÍNHÁZ sorozat keretében meghirdetett Kincses Elemér A CSEND című előadás betegség miatt egy későbbi időpontra halasztódik.

Líra, próza és tanulmány az új Opusban


Az idei év első Opusát Grendel Lajos értékelése nyitja az Arany Opus Díj 2010 műveiről, majd a nyertes alkotás, Fellinger Károly Köpködő című versciklusa következik.

Stabilitási tartalék – NKA: a költségvetési zárolás a Márai-programot is érinti


Arányosan érinti a kormányzati zárolás a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) szakkollégiumainak költségvetését és miniszteri keretét, így az idén induló Márai-programot is – mondta el az MTI-nek hétfőn az NKA Bizottságának elnöke.

Boschán Daisy kapta a Gela Lajos-emlékplakettet

Boschán Daisy rendező kapta idén a Gela Lajos emlékplakettet, amelyet 2009-es alapítása óta másodszor adtak át hétfőn a Magyar Állami Operaházban.

Agyonlőtték, mert túl hangosan evett a moziban

Agyonlőttek egy férfit egy moziban Lettországban, mert túl hangosan evett pattogatott kukoricát.

Pályázati felhívás alkotói ösztöndíj elnyerésére

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség negyvenegy, egy évre szóló ösztöndíjat hirdet havi 700 RON értékben, harmincöt év alatti alkotóknak az irodalom, a képzőművészet és fotográfia, a zeneművészet, a színházművészet, valamint a film és a televíziózás területén.

Carlo Goldoni: Chioggiai csetepaté és A.P. Csehov: Három nővér


– a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulatának vendégelőadásai a Kolozsvári Magyar Színház nagytermében.

Médiatanács: a közmédiában nagyobb teret kap a kulturális örökségvédelem

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának és a Kulturális Örökségvédelmi Hivatalnak (KÖH) közös célja, hogy a közmédiában már az idén hangsúlyosabban kapjon teret "a kulturális örökség értékkonzervatív és egyben fogyasztható bemutatása" – ezt a két szervezet képviselőinek a Közszolgálati Kódex előkészítéséről tartott hétfői megbeszélése után közölte a médiatanács szóvivői irodája az MTI-vel.

Programsorozat vezeti fel Az ember tragédiája bemutatóját Szegeden

Kiállítások, előadássorozat és egy konferencia előzi meg az idén nyolcvanéves Szegedi Szabadtéri Játékok nyitódarabja, Madách Imre Az ember tragédiájának július 1-jei bemutatóját – jelentette be Bátyai Edina fesztiváligazgató hétfőn a Tisza-parti városban.

Fischer Iván lesz a berlini Konzerthaus vezető karmestere


A 2012/13-as évadtól kezdve Fischer Iván lesz a német főváros legnépszerűbb zenekarának, a Konzerthausorchesternek a vezető karmestere – jelentették be hétfőn Berlinben.

Tarr Béla: kénytelen vagyok elhatárolódni

"A berlini Tagesspiegel online kiadásában 2011. február 20-án megjelent interjútól kénytelen vagyok elhatárolódni" – közölte a filmrendező hétfőn az MTI-vel.

A MOKÉP igazgatója szerint Tarr Béla valótlanságokat állít

Tarr Béla Ezüst Medve-díjjal jutalmazott filmjének magyarországi forgalmazója, a MOKÉP igazgatója szerint a rendező valótlanságokat fogalmazott meg a Der Tagesspiegel című német lap online kiadásában vasárnap megjelent interjúban.

Lévai Anikó mutatta be Ugron Zsolna könyvét Erdélyben

Lévai Anikó, Orbán Viktor miniszterelnök felesége mutatta be Ugron Zsolna Úrilány gumicsizmában című könyvét Kolozsváron és Marosvásárhelyen, ahol nagy érdeklődés övezte az eseményt – írta hétfőn a Krónika című napilap.

Az új geometria Konok Tamás legújabb képein

Transzcendens terek címmel mutatja be legújabb, nagyméretű képeit Konok Tamás Kossuth-díjas festőművész keddtől a fővárosi Symbol Galériában.

Filmbemutató és kerekasztal-beszélgetés a Terror Háza Múzeumban


A Terror Háza Múzeum és a Román Kulturális Intézet tisztelettel meghívja Önt a Szembesítés Románia román szemmel filmsorozatra, melynek keretében bemutatjuk ANDREI UJICĂ Nicolae CeauŞescu önéletrajza című alkotását.

Elhunyt Kopányi Györyg író, forgatókönyvíró, a Magyar Rádió Jászai-díjas dramaturgja


Kilencven éves korában elhunyt Kopányi György író, forgatókönyvíró, a Magyar Rádió Jászai-díjas dramaturgja - közölte hírt a Magyar Írószövetség hétfőre virradóra az MTI-vel.

Az éjjeliőr lopott el felbecsülhetetlen értékű festményeket egy korzikai múzeumból

Az egyik éjjeliőr lopott el felbecsülhetetlen értékű festményeket Korzika neves szépművészeti múzeumából. A tettes vallomást tett, de a képek – régi olasz mesterek alkotásai – nincsenek meg.

„TAVASZVÁRÓ ENERGIÁK”

2011. FEBRUÁR 23-án szerdán, este 6 órakor A TOLCSVAY KLUBBAN Budapest, VI. Bajcsy Zs. út  59. (EMI KLUB)