Ugrás a tartalomra

Politikai korrupció a Monarchia Magyarországán

"Mert bevontak téged is a hatalom csillogó körébe, körülvettek téged is azok a sima, csillogó bőrű, sikló alakok" – írta a kormánypártivá lett író-politikus, Jókai Mór fejére "olvasva" Herman Ottó 1875-ben.

Két új főszerkesztőt neveztek ki az MTVA-nál

Két új főszerkesztőt nevezett ki Böröcz István, a Műsorszolgáltatás-Támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) vezérigazgatója; a gyermek és ifjúsági műsorokért Görög Athéna felel, a határon túli főszerkesztőséget pedig Kányádi Z. Sándor vezeti – közölte az MTVA csütörtökön az MTI-vel.

Cannes – Francia kitüntetést kap a "poszterlány" Faye Dunaway

Emir Kusturica és Núri Buzid filmrendezők mellett francia állami kitüntetésben részesül Faye Dunaway színésznő a 64. cannes-i filmfesztiválon.

Szakmai vita a független színházak támogatására kiírt pályázatról

A független színházak működési támogatására kiírt NEFMI-pályázat visszásságairól és ellentmondásairól rendezett szakmai vitát a Független Színházak Szövetsége (FSZSZ) és a Befogadó Színházak Társulása (BESZT) csütörtökön a Merlin Színházban.

Több ezer könyvből építették fel Bábel tornyát Buenos Airesben


Harmincezer, a világ legkülönbözőbb nyelvein íródott könyvből építették fel Bábel tornyát Buenos Airesben, amely idén a világ könyvfővárosa címet viseli.

Kosztümös filmet forgatnak Győrben

Kosztümös filmet forgatnak Győr belvárosában; a 19. század harmadik negyedét idéző német történet előkészületei jövő hétfőn kezdődnek – hangzott el a filmet producerként jegyző apa-fia páros, Árpa Attila és Árpa József csütörtöki sajtótájékoztatóján.

Cannes – Jövedelmező-e a cannes-i Arany Pálma?


A cannes-i Arany Pálma-díj nem feltétlenül jelent busás hasznot a mozipénztáraknál, ám számos esetben kimutathatóan hozzájárul a bevételek növekedéséhez, alkalmanként pedig kiugróan magasra tornássza azokat.

Ifjúsági Művészeti Fesztivál Százhalombattán

Először rendezik meg az Ifjúsági Művészeti Fesztivált Százhalombattán: a most péntektől vasárnapig tartó programsorozaton fellép a Harcsa Veronika Quartet, lesznek filmvetítések és slam poetry is.

Olvasási rekordkísérletre készül a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár

15 perc hírnév az olvasásnak címmel egyéni rekordkísérletre készül a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár (FSZEK) pénteken.

Nemzetközi filmfesztivál indul Budapesten 2012-ben


Budapest International Film Festival (BIFF) néven új nemzetközi filmfesztivál és filmvásár indul útjára 2012 szeptemberében Budapesten – vált ismertté a Screen Daily című folyóirat tudósítása alapján szerdán.

Sokszínű Szélkiáltó-lemez Márai verseire

   
Márai Sándor verseit zenésítette meg a Hangzó Helikon sorozat legújabb kiadványán a pécsi Szélkiáltó együttes; Lakner Tamás, a zenekar alapítója az MTI-nek arról is beszélt, milyen komoly kihívást jelentett számukra az anyag elkészítése.

Fischer Iván és a Takács Quartet a brit Királyi Filharmóniai Társaság idei kitüntetettjei között

Fischer Ivánnak, a Budapesti Fesztiválzenekar zeneigazgatójának ítélték a karmesteri kategóriában a brit Királyi Filharmóniai Társaság (Royal Philharmonic Society) idei Zenei Díját, a kamarazenei elismerést pedig a Takács Quartet kapta.

Ötvenöt millió dollárért kelt el egy New York-i műkereskedő gyűjteménye

Messze a várakozások felett, ötvenöt millió dollárért (10,1 milliárd forintért) kelt el a Sotheby's aukcióján egy néhai New York-i műkereskedő gyűjteménye.

Ördögkatlan Fesztivál Berecz Andrással ás Lovasi Andrással


Öt nap alatt mintegy háromszáz programmal várja a 4. Ördögkatlan Fesztivál augusztus 3–5. között a Kisharsányba, Nagyharsányba és Palkonyára látogatókat; az idei díszvendég Berecz András, Lovasi András, Korniss Péter, Törőcsik Mari, valamint Kárpátalja.

Felavatták Bella István költő síremlékét

A Farkasréti temetőben kedden felavatták Bella István síremlékét a Kossuth-díjas költő halálának ötödik évfordulóján. A szív alakot idéző alkotást Kő Pál szobrászművész álmodta meg és Kontur András faragta ki mészkőből.

Vidnyánszky Attila rendezései a franciaországi Passages fesztiválon

A franciaországi Nancy-ban és Metzben a keleti-országok színházi fesztiválján, a Passages-on vendégszerepel csütörtöktől május 20-ig a Beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház társulata: a Három nővér és a Szarvassá változott fiú című előadást Vidnyánszky Attila rendezésében összesen hat alkalommal láthatja a francia közönség.

EU-s "kincsvadászat" indult fiataloknak Budapest utcáin

"Kincsvadászat" indult a fiataloknak Budapest utcáin, ahol az internet és GPS-koordináták segítségével kell megkeresni azt a kódot, amely egy 27 betűből álló európai uniós fogalom, és amely az értékes nyereményeket rejtő kincsesládát nyitja.

Fázzon meg egy temetésen – Dobai Bálint kötetbemutatója a Liteában


2011. május 12-én, csütörtökön 18 órakor a Litea Könyvesbolt és Teaházban (Bp. Hess András tér 4. – Fortuna udvar) Dobai Bálint Megfáztam egy temetésen című verseskötetének bemutatója lesz.

Három kiállítás nyílik Pozsonyban a Szlovákiai Magyar Kultúra Múzeumában

Egyszerre három kiállítás nyílik csütörtökön a Szlovákiai Magyar Kultúra Múzeumában. A gömöri fazekasok, a Szlovák Karszt barlangászai, valamint a rozsnyói céhek mutatkoznak be Pozsonyban.

Múzeumok éjszakája a füleki várban

A tűzhányók működését is szemléltetik a szombaton a füleki várban, ahol őstörténeti kiállítás, csipkeverő és fafaragó is várja a látogatókat a szlovákiai múzeumok éjszakáján.

Enyhülhetnek az NKA összeférhetetlenségi szabályai

Nem zárná ki automatikusan a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) pályázataiból az NKA szakkollégiumi tagjait L. Simon László (Fidesz) törvénymódosítási javaslata; a Nemzeti Civil Alapprogramhoz hasonló szabályozást szorgalmazó indítványról hétfőn szavaz az Országgyűlés.

A 6. GYERMEK- ÉS IFJÚSÁGI SZÍNHÁZI SZEMLE FESZTIVÁLZÁRÓ ÉS DÍJKIOSZTÓ ÜNNEPSÉGE

MÁJUS 10., KEDD
14.00 Fesztiválzáró szakmai beszélgetés: "A megrendelő felelőssége"címmel, szakmai fórumot szervezünk közművelődési szakemberek részére. Szó esik majd gyermekszínházról, igényekről, kínálatról, problémákról, lehetőségekről, közművelődésről, rentabilitásról, színvonalról. A beszélgetés koordinátora: Szakall Judit.

Geszti Péter kapja a VIVA Comet Magyar Könnyűzenéért Díjat

Geszti Péter kapja a Magyar Könnyűzenéért Díjat a június 10-iki budapesti VIVA Comet gálán a Papp László Budapest Sportarénában; a zenetelevízió idén hatodszor ítélte oda az elismerést.

Amadeus-pályázatok eredményhirdetése

Az Amadeus Művészeti Alapítvány átadta a Budapesti Képzőművészeti Egyetem és a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Karának hallgatói számára meghirdetett alkotói ösztöndíjait és kisalkotói ösztöndíjait – közölte az alapítvány hétfőn az MTI-vel.

KET Feszt – A Közép-Európa Táncszínház fesztiválja a Gödörben

Fesztivállal ünnepli a Közép-Európa Táncszínház (KET) újjáalakulásának ötödik évfordulóját; a budapesti Gödör Klubban hétfőtől péntekig minden este más-más produkcióval mutatkozik be az aktuális társulat.

Elhunyt Bögözi Kádár János költő


Életének 71. évében, május 7-én Budapesten elhunyt Bögözi Kádár János erdélyi magyar költő, prózaíró – tájékoztatta a család hétfőn az MTI-t.

Magyar szereplők a 64. cannes-i filmfesztiválon

A szerdán megnyíló 64. cannes-i filmfesztivál több programjában és egyik nemzetközi zsűrijében is lesz magyar szereplő – közölte a Magyar Filmunió hétfőn az MTI-vel.

A kínai hatóságok nem engednek Ausztráliába egy rendszerbíráló írót

A kínai hatóságok megtiltották egy rendszerbíráló írónak, hogy részt vegyen egy ausztráliai irodalmi fesztiválon, s eltanácsolták attól is, hogy külföldön jelentesse meg műveit - közölték hétfőn a rendezvény szervezői.

Mucsi Zoltán kapta az idei Kaszás Attila-díjat

Mucsi Zoltán, a Bárka Színház művésze kapta az idei Kaszás Attila-díjat, a negyedik alkalommal átadott elismerést a díjat alapító Pokorni Zoltán (Fidesz) a budapesti XII. kerület Hegyvidék polgármestere és Szűcs Gábor, a Mozaik Művészegyesület elnöke adta át a Mozaik Színészünnep keretében a székesfehérvári Vörösmarty Színházban, vasárnap este.

Filmszemle – A Pál Adrienn című filmé lett a szemle fődíja


Kocsis Ágnes rendező Pál Adrienn című filmje nyerte vasárnap a 42. Magyar Filmszemle fődíját, a külföldön is nagy sikerrel vetített alkotásé lett a szemle közönségdíja is. A rendezői díjat Mundruczó Kornél vehette át.

Elhunyt Hubay Miklós író


Életének 94. évében elhunyt Hubay Miklós Kossuth-díjas drámaíró, műfordító, esszéista – közölte a Magyar Írószövetség az MTI-vel.

Filmszemle – Új produceri attitűd és a lehetőségek jobb kihasználása segítheti az animációt

Új produceri attitűd és a lehetőségek jobb kihasználása segítheti szakmai képviselők szerint a magyar animáció jövőjét – hangzott el vasárnap a 42. Magyar Filmszemle záró napján az Uránia Nemzeti Filmszínházban.

Magyar falvédőgyűjtemény varsói kiállításon

Lengyel néprajztudós magyar konyhai falvédőgyűjteményét állítják ki Isten, szerelem, család címmel a Varsói Magyar Kulturális Intézetben hétfőtől május végéig.

Edith Piaf szenvedélyes levelei kerékpáros bajnok szeretőjéhez

Franciaországban kiadták Edith Piaf szerelmes leveleit, amelyeket Louis Gérardin kerékpáros bajnokhoz írt. Kedvenc énekesnőjük jobbára kudarcos szerelmi történeteire legalább annyira emlékeznek a franciák, mint sanzonjainak megrázó szövegeire és dallamaira.

"Flow-Áramlás", Révész Ákos önálló kiállítása a Kertész29 Galériában


Nem mindennapi "Flow" élményben, a hétköznapi rohanásból kikapcsolt, elengedett, átszellemült megélés élményében lehet része annak, aki ellátogat május 14-én, szombaton a VII. kerületben található Kertész29 Galériába.

APALABIRINTUS, SÁRKÁNY ÉS ORSZÁGALMA


A 6. Gyermek- és Ifjúsági Színházi Szemle 4. napján ismét az ifjúsági korosztályon volt a hangsúly.