Ugrás a tartalomra

Megnyílt a Kecskeméti Animációs Filmfesztivál


Megkezdődött szerdán a 10. Kecskeméti Animációs Filmfesztivál (KAFF); a helyi Kulturális és Konferencia Központban Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke nyitotta meg a vasárnapig tartó rendezvényt, amelynek európai és magyar versenyprogramjába mintegy 250 animációs produkciót neveztek az alkotók.

Átmeneti időre Havas Ágnes a Magyar Nemzeti Filmalap vezetője

Bejegyezte a Cégbíróság a Magyar Nemzeti Filmalapot, amelynek vezetője átmeneti időre Havas Ágnes lett, Andrew Vajna kormánybiztos eddigi tanácsadója. A filmes szakembert minden bizonnyal Vajna váltja a poszton, amint lejár a kormánybiztosi megbízatása.

„Kamara-porté” a XIX. ATELIER Nemzetközi Színházi Fesztiválon – Az Aradi Kamaraszínház idén a szemle kiemelt meghívottja


Két előadással is részt vesz az Aradi Kamaraszínház  a XIX. ATELIER Nemzetközi Színházi Fesztiválon, az ország legrégibb nemzetközi színházi seregszemléjén, amelyet június 12–18. között rendeznek meg Nagybányán.

Óriásfotókkal emlékeznek Berlinben a "szégyen falára"

Óriásfotókból nyílt kiállítással emlékeznek Berlin több pontján a "szégyen falára", az ötven éve épült berlini falra, amely a hidegháború idején kettéválasztotta a várost.

A Műcsarnokban is láthatók a Színes Város Pöttyös utcai dekorációi

A Műcsarnokban is kiállítják péntektől azokat a díjnyertes utcai dekorációkat, amelyeket középiskolások készítettek a Pöttyös utcai metrómegállónál a Színes Város Projekt keretében.

Blénesi Éva: Olvass, bolyongj, szeress


A Petőfi Irodalmi Múzeum és az Irodalmi Jelen 2011. június 17-én 17 órára várja az érdeklődőket Blénesi Éves Olvass, bolyongj, szeress – A humanista Faludy önteremtése és világteremtése című kötetének bemutatójára.

Csempészett ókori műtárgyak a Szépművészeti Múzeumban

A hatóságok által Magyarországon lefoglalt, csempészett ókori műtárgyakból nyílik kamarakiállítás szerdán a budapesti Szépművészeti Múzeumban.

Elhunyt a Ha fütyülni akarok, fütyülök című román film egyik szereplője

Elhunyt 22 éves korában Papan Chilibar börtönviselt amatőr színész, aki a tavalyi Berlinálén Ezüst Medve-díjjal kitüntetett Ha fütyülni akarok, fütyülök című román filmben játszott szereppel tűnt fel a mozivásznon.

TÁNCOS SZIGET A MARGITSZIGETEN

Június 18-án Táncos Szigetté változik a Margitsziget! Egész napos rendezvény várja a családokat. Délelőtt Táncos Séta, napközben nemzetiségek táncai és táncház, este Duna Karnevál Gála a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon.

Tarr Béla az edinburgh-i filmfesztivál vendége

A szerdán kezdődő 65. Edinburgh-i Nemzetközi Filmfesztivál vendégkurátora lesz Tarr Béla magyar rendező, aki a magyar filmművészet kiemelkedő alkotásai közül mutat be néhányat a skót közönségnek.

Szegedi Várjátékok: zenés mesék, komédiák, vetélkedők


Többek között zenés mesejátékokkal, komédiákkal, vetélkedőkkel várják az érdeklődőket az idei Szegedi Várjátékokon; a programsorozat július 1-jén kezdődik és egy hónapon át tart a csongrádi megyeszékhely várkertjében.

Múzeumok éjszakája – Kétezer program 277 helyszínen

Az ország 277 múzeumában és kiállítóhelyén összesen kétezer program várja a látogatókat az idei, kilencedik múzeumok éjszakáján, amelyet rendhagyó módon két napon, vidéken június 18-án, Budapesten június 24-én rendeznek meg.

Csaknem százezer látogatót vonzott az idei Pannónia Fesztivál


Csaknem százezer látogatót vonzott az idei Pannónia Fesztivál: a szervezők közlése szerint a kedd hajnalban véget ért ötnapos rendezvénysorozaton 93 ezren vettek részt, és már a kezdőnapon 15 ezren voltak az amerikai Twisted Sister koncertjén.

L. Simon László: mérföldkő a világörökségi törvényjavaslat

Mérföldkőnek nevezte az örökségvédelem történetében a világörökségi törvényjavaslatot L. Simon László, a kulturális bizottság fideszes elnöke budapesti sajtótájékoztatóján; a kormány előterjesztéséről kedden szavaz az Országgyűlés.

A magyar festészet klasszikusai Balatonfüreden

A magyar képzőművészet számos fontos alkotása, tankönyvekből ismert jelentős alkotók, köztük Mednyánszky, Egry, Gulácsy, Rippl-Rónai és Iványi-Grünwald művei láthatók június 18-tól a balatonfüredi Vaszary Villában a Kecskeméti Képtár vendégkiállításán.

Picasso és Miró "rejtegetett" képeit árverezik el

Az impresszionista és a modern festészet remekei, Picasso, Miró és Gris évtizedekig magánkézben lévő, rejtőző munkáit, valamint Egon Schiele és Alberto Giacometti egy-egy remekművét árverezi el június 22-én a Sotheby's aukciósház Londonban.

Rádió- és Televíziótörténeti Múzeum nyílik Budapesten

Az elmúlt évtizedek közmédia-történetét felidéző, számos technikatörténeti érdekességet összeggyűjtő Rádió- és Televíziótörténeti Múzeum nyílik Budapesten, a Magyar Rádió Pollack Mihály téri székházában. Az egyedülálló gyűjtemény a Múzeumok éjszakáján, június 24-én nyitja meg kapuit a nagyközönség előtt.

Elhunyt Szöllősy Irén Jászai-díjas bábművész, kiváló művész

Életének 92. évében szombat délután elhunyt Szöllősy Irén Jászai-díjas bábművész, kiváló művész – tudatta a család vasárnap az MTI-vel.

Jubileumi Református énekek-koncert a Művészetek Palotájában


Június utolsó hétvégéjén, 25-én csendül fel a Művészetek Palotája Bartók Béla Nemzeti Hangversenytermében a Református énekek tizedik hangversenye, a Kárpát-medence területéről érkező 15 énekkar által alkotott, 350 fős egyesített református nagykórus előadásában, Pálúr János orgonakíséretével.

Jávor András: a kulturális örökség őrzése és bemutatása gazdasági haszonnal is járhat

A kulturális örökség megőrzése, megfelelő prezentálása, megteremti a fenntartható gazdasági fejlődés lehetőségét – mondta szombaton Pakson, egy konferencián a Nemzeti Erőforrás Minisztérium államtitkára. Jávor András hangsúlyozta, hogy a Duna Stratégiától és az ókori római birodalmat védő erődítményláncolat (limes) magyarországi szakaszának világörökségi helyszínné minősítésétől hasonló eredményeket várnak.

Átadták a Mediawave Nemzetközi Film és Zenei Fesztivál díjait

Átadták a Mediawave Nemzetközi Film és Zenei Fesztivál díjait Szombathelyen, idén nagyjátékfilm kategóriában a fődíjat egy orosz fim, Ovsyanki  (Silent Souls) Csendes Lelkek című alkotása nyerte el, Aleksei Fedorchenko rendezésében.

Elhunyt Szabados György zeneszerző


Életének 72 évében péntek éjjel elhunyt Szabados György Kossuth-díjas zeneszerző-zongoraművész – értesítette a család az MTI-t.

Az LMP két változtatással el tudná fogadni az előadóművészeti törvény módosítását

Karácsony Gergely szerint az LMP két változtatással el tudná fogadni az előadóművészeti törvény módosítását célzó indítványt.

Opera a fociról

Precedens nélküli operát ír Giorgio Battistelli olasz zeneszerző, aki kedvenc labdarúgócsapatának, a Fiorentinának a történetét viszi színpadra operaként.

Maratoni hangverseny: Bach összes orgonaműve Balatonbogláron

Maratoni orgonahangversenynek ad otthont június 17-én a balatonboglári római katolikus templom: a 15 órakor kezdődő és rövid szünetekkel másnap 16 óráig tartó koncerten az eddig ismert, mintegy 300 darabból álló Bach-életművet 12 orgonaművész és 40 tanítvány szólaltatja meg.

POSZT – Törőcsik Mari kapja a Színházi Kritikusok Céhének első életműdíját

Törőcsik Mari, a nemzet színésze kapja elsőként azt az életműdíjat, amelyet a Színházi Kritikusok Céhe alapított – jelentette be a szervezet elnökségi tagja a XI. Pécsi Országos Színházi Találkozón (POSZT) pénteken.

GYORSPOSTA


A fenti címmel olvasnak fel kortárs magyarországi és erdélyi művészek a Londoni Magyar Kulturális Központban június 15-én, szerdán 19 órától.

SZÍNHÁZI HAJÓJÁRAT A MARGITSZIGETRE


Utazzon kényelmesen és gyorsan! Kerülje el a tömegközlekedéssel és parkolással járó kellemetlenségeket! Érkezzen Színházi Hajójárattal a Margitszigetre! Tegye teljessé a színházi élményt!

Erdélyi digitális adattár a világhálón

Felavatták pénteken Kolozsváron az Erdélyi Múzeum-Egyesület (EME) által létrehozott Erdélyi Digitális Adattárat, amely révén elérhetővé válik a világhálón keresztül az erdélyi kulturális és tudományos örökség.

Lukács Gyöngyi szoprán kapja idén az Osváth-díjat

Verdi Macbethjének szombat esti előadása előtt, a Magyar Állami Operaház színpadán, a közönség jelenlétében veheti át a Kossuth-díjas drámai szoprán a dalszínház legendás énekesnőjéről, Osváth Júliáról elnevezett díjat.

Palóc Szőttes Kulturális Napok Nógrád megyében

Öt nógrádi helyszínen, Hollókőn, Nógrádsipeken, Szécsényben, Rimócon és Varsányban zajlanak a Palóc Szőttes Kulturális Napok programjai június 12. és július 24. között; néptánc, tűzugrás vagy gasztronómia egyaránt szerepel a rendezvények sorában.

Liszt-év – Kezdődik a Budapesti Nyári Fesztivál


A Margitszigeti Szabadtéri Színpadon a Mindörökké Liszt! című koncerttel indul pénteken este a Budapesti Nyári fesztivál augusztus 28-ig tartó programja, amelyben európai uniós táncház, opera és operett, musicalek és zenés bohózatok, Liszt-koncertek és családi "zöld" programok egyaránt szerepelnek.

Hamis lehet az átfogó Frida Kahlo-gyűjtemény

Vélhetően hamis az az 1200 darabból álló állítólagos Frida Kahlo-gyűjtemény a világhírű festőnő örökségének kezelői és szakemberek állítása szerint, amelyet egy mexikói múzeumban tártak a közönség elé.

Hárommilliárddal esett a könyvpiac

A hazai könyvpiac a 2008-as, 67 milliárd forintos csúcsidőszak óta folyamatosan csökken, tavaly már csak 61,6 milliárd forint volt a forgalom, ami egy év alatt 4,1 százalékos visszaesést jelent; a szakma nem optimista, stagnálást, s az azzal járó kiszámíthatóságot leghamarabb két év múlva várják – írta a Világgazdaság pénteken.

Diszharmónia

Performansz nap a NemArt Galériában június18-án.

Évadzáró a Katonában – Három bemutató ősszel


Három bemutatóval várja a nézőket ősszel a Katona József Színház, amelynek látogatottsága az idei évadban 100 százalék felett volt; a színház csütörtökön tartotta évadzáró társulati ülését.