Ugrás a tartalomra

Az FKSE fiatal képzőművészei a Nemzeti Galériában

Magáért beszél címmel nyílt kiállítás pénteken a Fiatal Képzőművészek Stúdiója Egyesület (FKSE) tagjainak műveiből a Magyar Nemzeti Galériában (MNG); a Petrányi Zsolt kurátor által összeállított anyagba 48 művész mintegy 250 festménye, szobra, videója és installációja került be.

A korábbinál több színházi produkció a balatonföldvári Kultkikötőben


A Gyógyír északi szélre című darab magyarországi ősbemutatójával kezdődik szombaton a Kultkikötő-Balatonföldvári Szabadtéri Színház idei nyári programsorozata. A térség nyári kulturális központjává vált, idén hatodik alkalommal megrendezett Kultkikötő szeptember 4-ig várja a korábbiaknál több színházi produkcióval a vendégeket.

Tovább lesz látható a Latinovits Zoltánt mint építészt bemutató tárlat

Meghosszabbítják annak a budapesti kiállításnak a nyitva tartását, amely Latinovits Zoltán színművész építészeti munkásságát mutatja be. A tárlatot így augusztus 19-ig láthatja a közönség - közölte Winkler Barnabás építész, galériavezető az MTI-vel.

Új kiállítások a Gödöllői Királyi Kastélyban

Grassalkovich Antal, a főúri mecénás címmel nyílik új időszaki kiállítás augusztus elején a Gödöllői Királyi Kastélyban az idei gödöllői Barokk év alkalmából. Az év végén pedig a Lovarda mellett található Barokk istállóban lesz látható egy új, nagyszabású tárlat a királyi és főúri lovaskultúráról.

Rövidesen kaphatók a Los Angeles-i Bánk bán jegyei

Hamarosan kaphatók lesznek a novemberre tervezett Los Angeles-i négy Bánk bán-előadásra szóló jegyek – mondta az MTI-nek Magony Zsolt, a társproducer Megakoncert vezetője.

Csonka Pál-emlékérem Újpestért és a SkyCourtért

Egyéni alkotó kategóriában Iványi János, építész-szerkezettervezői kategóriában pedig a Tima Zoltán-Gurubi Imre tervezőpáros vehette át az idei Csonka Pál-emlékérmet a Magyar Építőművészek Szövetsége székházában.

A Mad Men kapta a legtöbb Emmy-jelölést

A Mad Men – Reklámőrültek című televízió-sorozat kapta a legtöbb – összesen 19 – jelölést az Emmy-díjakra – hozták nyilvánosságra csütörtökön Los Angelesben.

Kinyitották a győri Frigyládát


Üres a győri Frigyláda – erről győződhetett meg az a mintegy félszáz újságíró és érdeklődő, akik jelen voltak csütörtökön, amikor a város központjában álló szoborról leemelték a bő negyed évezrede ott álló alkotást.

Román–magyar levéltári egyezményt írtak alá Gyulafehérváron

Román–magyar levéltári egyezményt írtak alá az erdélyi Gyulafehérváron – írta csütörtökön a romániai magyar sajtó.

Felméri Cecília rövidfilmje az Arany Leopárdért versenyez

Felméri Cecília Végtelen percek című rövidfilmje meghívást kapott az augusztus 3. és 13. között megrendezendő, 64. locarnói filmfesztiválra. A díjért versenyző filmek listáját szerdán tette közzé a svájci fesztivál.

Sziget – Monumentális torony épül a fesztiválra

Tíz emelet magas tornyot épít az egyik mobiltelefon-szolgáltató cég a Hajógyári-szigetre a Sziget Fesztivál idejére. A harminc méter magas építmény kilátóként és programhelyszínként is funkcionál majd.

A Győri Balett őszi premierje: Rózsaszínház


A Rózsaszínház című kétrészes tánckompozíciót, a belga Ben Van Cauwenbergh koreográfiáját mutatja be a Győri Balett az őszi szezonban a korábban műsorra tűzött Zorba helyett.

Liszt-év – "Liszt-export": folytatódik a Zeneakadémia ázsiai kapcsolatépítése

A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem (LFZE) rektora és rektori tanácsadója másfél napos eltéréssel érkezett vissza Budapestre, Batta András Dél-Koreában és Japánban, Devich János Kínában járt, hogy folytassa neves ázsiai egyetemekkel a kapcsolatépítést, amelyre különösen jó lehetőséget biztosít az idei Liszt-év.

A szülők is óvatlanok a Facebookon, nem csak a gyerekek

A szülők is óvatlanok a Facebook közösségi portálon: kutatók szerint ugyanakkora az esélye annak, hogy túl sok személyes információt osztanak meg az oldalon, mint a tinédzsereknél.

Medveczky Ádám karmester 70 éves

"Egy karmester legyen forró szívű és hideg fejű" – vallja a 70. születésnapját július 15-én ünneplő Medveczky Ádám. A Magyar Állami Operaház karmestere hetvenévesen hetvenedik operáját dirigálhatja, s pályafutása ötvenedik évfordulóján, idén kapta meg a Kossuth-díjat.

Tűzraktér sajtóközlemény – Terézváros kontra Tűzraktér per


Érdekesen indult a Terézváros kontra Tűzraktér per. A bíróság megpróbálta lebeszélni a hallgatóságot arról, hogy részt vegyen a tárgyaláson, hivatkozva arra, hogy nem lesz  érdekes az ügy.

Michelangelo "elveszett" festményét fedezték fel Oxfordban

Michelangelo Buonarrotinak (1475-1564), az itáliai reneszánsz művészet kiemelkedő mesterének "elveszett" festménye díszítette az Oxfordi Egyetem egyik intézetének falát.

Neves vendégek a kecskeméti Kodály Művészeti Fesztiválon


A nemzetközi hírű finn Wagner-szoprán, Kirsi Tiihonen, a Jánosi Együttes, Keren Hanan izraeli zongoraművész, a Vásáry Tamás vezette Kodály Zoltán Ifjúsági Világzenekar és a modenai Gruppo Amarcord operatársulat is Kecskemét vendége lesz az idei Kodály Művészeti Fesztiválon.

Időkapszulában üzen a Szegedi Szabadéri Játékok a jövőnek

A jövő nézői és alkotói számára helyezett el időkapszulát a Dóm téren az idén 80 éves Szegedi Szabadtéri Játékok vezetősége kedden.

A Magyar Nemzeti Filmalap 6 milliárd forintból rendezi az adósságokat

Csaknem hatmilliárd forintot kap költségvetési forrásokból a Magyar Nemzeti Filmalap a filmes tartozások megvásárlására és a nemzeti filmipar megújítására egy friss kormányhatározat szerint.

Indul a Babel Sound Fonyódligeten


Idén először ad otthont Fonyódliget egy világzenei rendezvénysorozatnak: a szombattól egy héten át tartó Babel Sound Camp keretében öt színpadon mintegy százhúsz koncert, workshopok, táncházak és gyerekprogramok várják az érdeklődőket.

Árverésre bocsájtják James Joyce útlevelét

   Árverésre bocsájtják James Joyce (1882–1941) útlevelét, amelyből kiderül az is: az író annak idején hamisan állította, hogy nős ember.

Nyilatkozat a Nemzeti Kulturális Alap jelentőségéről

A hazai sajtóban egyre gyakrabban bontakozik ki polémia a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) kollégiumai által megszavazott kulturális támogatásokról.

Megjelent a Magyar Műhely 156. száma.

A tartalomból:
Petőcz András és Nagy Zopán versei
Szombathy Bálint kollázsai

Pedro Faria A KORAI KÖR

A Magyar Műhely Galéria szeretettel meghívja Pedro Faria A KORAI KÖR című kiállításának megnyitójára.

Kárpát-medence határok nélkül


2011. július 16–24.
Pomáz Majdán u. 1.

Embert ültettél a nyakunkra – KITELEPÍTVE MIKÓFALVÁRA


A Helikon Kiadó szeretettel meghívja Önöket az Embert ültettél a nyakunkra KITELEPÍTVE MIKÓFALVÁRA című könyv bemutatójára 2011. július 14-én csütörtökön 17.30 órakor a budavári LITEA könyvesboltba ( I. ker Hess András tér 4.).

JAK-füzetek a Godot Esten


Godot Irodalmi Estek 61. – JAK-füzetek a Godot Esten – Deres Kornélia, Deák Botond, Szabó Marcell
2011. július 13. 18.00. (szerda) Fogasház, Akácfa utca 51.

Bessenyei Györgyre emlékeznek


A bihari remete, Bessenyei György halálának 200. évfordulója alkalmából Felolvasóestet rendez az Oberhauser László Társaság. Felolvasásra kerül Kocsis Csaba EZÜSTKERT című színműve.

Gyula, VII. Shakespeare Fesztivál

Július 12–13: kedd, szerda

Fém napja a százhalombattai Régészeti Parkban

2011. július 17-én 10–17 óráig „A fém napja” címmel családi napot szervez a 15 éves százhalombattai Régészeti Park.

Megnyílt a nemzetközi művésztelep Győrött

Megnyílt hétfőn Győrött a nemzetközi művésztelep, amelynek háromhetes programján magyar, osztrák, lengyel, szlovák, cseh és ausztrál képzőművészek vesznek részt.

Hegyalja fesztivál – A hét közepén kezdődik a programsorozat


Szerdától dübörögnek a koncertek a Hegyalja fesztiválon, de az ország legnagyobb zenés nyaralása már a hétvégén elkezdődött, ugyanis nagyon sok résztvevő egész hétre vagy még hosszabb időre leköltözött a Tokaj-hegyaljára, a történelmi borvidékre.

Liszt-év – Eszterháza Sopronba költözik

A Budapesti Vonósok hagyományos, már XVII. Haydn Fesztiválját idén a fertődi Esterházy-kastély felújítási munkálatai miatt Sopronban rendezik meg. A csütörtöki nyitó hangversenyen Szokolay Balázs nemcsak Haydn, hanem Liszt műveket is megszólaltat a Liszt Ferenc Kulturális Központban.

Rekordot döntött a Balaton Sound

Idén 100 ezer fölé emelkedett, ezzel rekordot döntött a vasárnap éjjel Zamárdiban véget ért Heineken Balaton Sound vendégeinek száma – tájékoztatta Lobenwein Norbert főszervező az MTI-t hétfőn.

Liszt-év – A szombathelyi karmesterkurzus fókuszában a zeneszerző

A 2011-es szombathelyi Nemzetközi Bartók Szeminárium és Fesztivál karmesterkurzusát idén ismét Peskó Zoltán vezeti Tihanyi Lászlóval együtt. A tíz nap alatt természetesen munkamegosztás érvényesül.