Ugrás a tartalomra

Két új kötet a zsidóságról szóló gyermek-könyvsorozatban

Megjelent a zsidóságról szóló, Zsidongó című ismeretterjesztő gyermekkönyvsorozat két új kötete magyar és angol nyelven, CD-melléklettel Verő Bán Linda tollából.

Művészeti Napok Nagycenken

Meghalt Kristóf Ágota író

"Kassák-párhuzamok" Berlinben

Muzsikáló Udvar Szegeden

Augusztusban újra folklór főváros lesz Kazincbarcika

Augusztusban ismét a folklór fővárosa lesz a Borsod megyei Kazincbarcika, ahol tizenhatodik alkalommal rendezik meg a Sajóvölgyi Nemzetközi Folklórfesztivált. Az augusztus 3-án kezdődő eseménysorozaton hat csoport csaknem kétszáz táncosa ad majd ízelítőt nemzete zenei és tánckultúrájából.

A Szépművészeti Múzeum dokumentumfilmje a Nyolcak művészcsoportról


A Nyolcak csoporttá szerveződésének előzményeibe, kiállításaik történetébe, az alkotókat körüllengő pezsgő szellemi életbe és a bohémtanyák világába is bepillantást enged a Szépművészeti Múzeum megbízásából készült, A Nyolcak nyomában című dokumentumfilm, amelyet kedden mutatnak be Budapesten.

Három hónaposan kezdett dobolni

Három hónaposan kezdett dobolni a világ jelenleg is legifjabb hivatásos dobosa, aki immár hétéves és 22 dobból meg 17 cintányérból álló szerelésen játszik.