Ugrás a tartalomra

Picasso 80 éves Guernicájának szentelnek kiállítást Madridban

 Pablo Picasso Guernica című festményének szentel külön kiállítást a madridi Zsófia Királyné Múzeum (Museo Reina Sofía), a kép születésének 80. évfordulója alkalmából. A tárlat keddtől várja a látogatókat egészen szeptember elejéig.

Budapesten is bemutatták az Arany Szalontájáról szóló kötetet

Budapesten is bemutatták hétfőn az Arany János és szülővárosa összetartozásáról szóló, Arany Szalontája, Szalonta Aranya című albumot.

Drámapályázatot hirdet a Bárka és a Békéscsabai Jókai Színház

A rendszerváltoztatás témájában hirdet drámaíró pályázatot a Bárka irodalmi folyóirat és a Békéscsabai Jókai Színház – tájékoztatta a teátrum kedden közleményben az MTI-t.

Erdélyi tallérokból és emlékérmekből álló kiállítás nyílik Székesfehérváron

Fejedelmi kincsek – Erdélyi tallérok címmel vidéken először Székesfehérváron lesz látható az a 16–17. századi erdélyi tallérokból és emlékérmekből álló gyűjtemény, amelyet a Magyar Nemzeti Bank Értéktár Programja keretében 2015 nyarán vásárolt meg az állam.

A költészet napja – 103 költő mintegy 400 verse Az év versei 2017 antológiában

Összesen 103 költő mintegy 400 költeménye szerepel a Magyar Napló Kiadó által megjelentetett Az év versei 2017 című antológiában, amelynek élő kötetbemutatója a hetedik alkalommal megrendezendő költészet napi Versmaraton lesz – mondta el az MTI-nek Zsille Gábor József Attila-díjas költő és műfordító, a kötet szerkesztője.

Elhunyt Tanai Bella Aase-díjas színművész

Életének 88. évében elhunyt Tanai Bella Aase-díjas színész, a Vígszínház művésze – közölte a család az MTI-vel.

Arany Szalontája, Szalonta Aranya

A Petőfi Irodalmi Múzeum és Nagyszalonta város közös könyvbemutatója

Shakespeare-szonettek Sena előadásában

William Shakespeare szonettjei megjelenésének 400 éves évfordulójára különleges lemezt készített a W. H. elnevezésű formáció az Irie Maffia énekesnőjével.

„Európa hiánytalanul" – Beszélgetés a Goethe Intézetben

A Goethe Intézet április 3.-án nyilvános beszélgetést tart a roma kultúra és művészet feldolgozásáról, közgyűjteményekben való reprezentációjáról.

Az álomvadász – Száraz Miklós György kötetének bemutatója

A Scolar Kiadó a Nemzetközi Könyvfesztiválon mutatja be az író életműsorozatának legújabb darabját

Stefan Oroian képzőművész munkáit állítja ki a Budapesti Román Kulturális Intézet

Stefan Oroian (Oroján István) képzőművész festményeiből és kisplasztikáiból látható kiállítás április 10-től a Budapesti Román Kulturális Intézetben.

ICON – Szabó Magda Centenárium

A Költészet Napjához kapcsolódóan Szabó Magda verseskötet-bemutatójának a Várkert Bazár ad otthont.

Megkezdődött a második magyar kulturális világtalálkozó Pécsett

Tizenöt ország több mint száz képviselőjének részvételével szombaton megkezdődött a Magyarok második kulturális világtalálkozója nevű kétnapos rendezvény Pécsett.

2017 – Gabriel García Márquez éve a Magvető Kiadónál

Új dizájnnal jelenik meg a Nobel-díjas szerző több jelentős műve a Magvetőnél, és a kiadó külön rendezvénnyel is készül.

Budakeszi srácok – filmklub a Magyar Írószövetségben

A filmklub vendége Kovács István, a film alapjául szolgáló regény és a forgatókönyv írója.

Arany János változó időkben címmel rendeznek konferenciát

a Károli Gáspár Református Egyetem és a Magyarországi Református Egyház nemcsak bensőséges és tartalmas, de nagyszabású és országos programmal emlékezik a költő születésének 200. évfordulójára.

Magyar színész játssza a Faust címszerepét

Magyar színész, Bács Miklós játssza a Silviu Purcarete által rendezett Faust-előadás címszerepét a Nemzeti Színház fesztiválján

Konferencián emlékeznek Verseghy Ferencre Szolnokon

In memoriam Verseghy Ferenc címmel tudományos konferenciát rendeznek a költő születésének 260. és halálának 195. évfordulója alkalmából.

Beszélgetés Szofija Andruhovics ukrán írónővel

Szofija Andruhovics „Felix Ausztria” сímű regényének magyarországi megjelenése alkalmából az ELTE vendégeként az Országos Idegennyelvű Könyvtárban lép fel.

A Napút Dwa bratanki című lapszámának premierje

A Budapesti Lengyel Intézet, a Budapesti Lengyel Köztársaság Nagykövetsége és a Napút folyóirat közös lapszámukat mutatják be.

Pályázatot hirdet fiatal szerzők és mentorok számára az Előretolt Helyőrség Íróakadémia

Pályázatot hirdet fiatal kritikusok, valamint pályakezdő írók és költők számára az Előretolt Helyőrség Íróakadémia, amely a tehetségek képzésében részvételt vállaló mentorok jelentkezését is várja – közölte a Kárpát-medencei Tehetséggondozó Nonprofit Kft. (KMTG) az MTI-vel csütörtökön.

Elhunyt Tóth Bálint költő, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja

Hosszan tartó betegség után szerdán elhunyt Tóth Bálint költő, író, műfordító, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) rendes tagja.

Elhunyt Igaz Lucy balettmester

 

Elhunyt Szepesi Attila költő

Súlyos betegség után életének 75. évében csütörtökön elhunyt Szepesi Attila Babérkoszorú-díjas és József Attila-díjas költő, író, publicista- közölte az MTI-vel pénteken a család.

Az MNG Baselitz-kiállításával nyílt meg a Budapesti Tavaszi Fesztivál

A kortárs német képzőművészet egyik legismertebb alkotója, Georg Baselitz kiállításával nyílt meg pénteken a Magyar Nemzeti Galériában a 37. Budapesti Tavaszi Fesztivál (BTF), amely április 23-ig 40 helyszínen több mint 150 koncerttel, kiállítással, színházi és táncelőadással várja a közönséget.
 

Magyarországi és határon túli fiatal filmeseknek hirdet pályázatot a Madiawave

 Magyarországi és határon túli fiatal magyar filmeseknek hirdet pályázatot a 27. Tartóshullám - Mediawave Együttlét fesztivál, amelyet április 27. és május 1. között rendeznek a komáromi Monostori Erődben.

Új érdekvédelmi szervezetet alapított öt magyar kiadó

Öt magyar kiadó részvételével megalakult a Magyar Könyvkiadók Érdekvédelmi Szövetsége (MKÉSZ), amely szerint a könyvszakma jelenlegi képviselete nem képes az Alexandra-hálózat összeomlása miatti válság kezelésére.

Megnyílt a tavalyi Kozma Lajos-ösztöndíjasok beszámoló kiállítása Budapesten

A tavaly Kozma Lajos-ösztöndíjban részesült tíz fiatal iparművész alkotásaiból nyílt beszámoló kiállítás szerda este Budapesten a Klebelsberg Kultúrkúriában, ahol átadták a 2017-es iparművészeti ösztöndíjakat is.

Salvador Dalí műveiből nyílik kiállítás szombaton a pápai Esterházy-kastélyban

Salvador Dalí műveiből nyílik kiállítás a pápai Esterházy-kastélyban szombaton, a tárlat középpontjában az a száz színes fametszet áll, amelyet a katalán szürrealista művész Dante Isteni színjátékához készített illusztrációként – közölte a kastélyt üzemeltető Pápai Platán Nonprofit Kft. ügyvezetője szerdán az MTI-vel. 

Arany Jánosra is emlékezik a költészet napján a PIM

 A 200 évvel ezelőtt született Arany Jánosra verses-zenés műsorral emlékezik április 11-én, a magyar költészet napján a Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM), amely az emlékév keretében a költő és a népzene kapcsolatát feltáró koncerttel is készül.

Megnyílt a 35. Magyar Sajtófotó Kiállítás

Több mint 360 fénykép bizonyítja a magyar fotográfusok egyedi látásmódját a Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központban a 35. Magyar Sajtófotó Kiállításon – hangsúlyozták a szervezők a tárlat hétfői megnyitó és díjkiosztó estjén.

Érdeklődők a 35. Magyar Sajtófotó pályázat kiállításán a Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központban
MTI-fotó: Kovács Tamás

Csomós Mari lett a nemzet színésze

Csomós Mari Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművészt, érdemes művészt választották a nemzet színészének hétfőn Budapesten – közölte a Nemzeti Színház Facebook-oldalán.
  

A Debreceni Deszka Fesztiválon a marosvásárhelyi rendezés

A kortárs magyar dráma seregszemléjeként nyilvántartott XI. DESZKA Fesztivál 2017. március 27-én, a Színházi Világnapon nyitja meg kapuit a debreceni Csokonai Színházban.

Angol nyelvű Shakespeare-délután a nemzeti könyvtárban

Performance és előadás2017. március 28. 13–17 óraV. emelet, 516-os tárgyaló
A Pannon Egyetem MFTK Angol-Amerikai Intézete, valamint Irodalom- és Kultúratudományi Intézete szervezésében a Shakespeare-emlékév alkalmából Magyarországra érkező vendégek, a leedsi Beckett Egyetem dékánja, Andrew Fryer és Prof. Noel Witts vezetésével, valamint Teresa Brayshaw részvételével Shakespeare szonettjeinek kérdéseit boncolgatják az irodalom, a kultúrtörténet és a szélesen értelmezett színház összefüggéseiben.

Alan Gilbert és a New York-i Filharmonikusok a Müpában

Bartók Béla és Gustav Mahler műveit szólaltatják meg a New York-i Filharmonikusok kedden a Müpában leköszönő zeneigazgatójuk, Alan Gilbert vezényletével.