Ugrás a tartalomra

A túlélés építészete: Yona Friedman nyomán

Nemzetközi szimpózium Yona Friedman munkásságáról és örökségéről a KÉK (Kortárs Építészeti Központ) szervezésében, a Trafó Kortárs Művészetek Házában 2010. október 26-án, kedden.

Minden korszakban akadnak olyan gondolkodók, alkotók, akik mintha előre látnák az elkövetkező évtizedek társadalmi, politikai vagy éppen technológiai tendenciáit. A magyar származású, Párizsban élő építész életműve igen sok elemében tartalmazza az előrejelzés mozzanatát. A mozgó építészet, a flexibilis struktúrák, az informális építészet, a közösségi részvétel, az egyszerű technológiák és az ökoszisztémák Friedman által az 1950-es évektől kezdődően feltárt és építészeti problémává alakított gondolatmenetei mind vissza-visszatérnek a 20. század második felének és a 21. század elejének tendenciáiban.

A szimpózium célja nemcsak az, hogy Magyarországon is felhívja a figyelmet erre a jelentős alkotóra, hanem hogy felidézze az építész koncepcióinak hatását és mai vonatkozásait is.

A konferencia angol nyelvű, a részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött!

Részletek és regisztráció a KÉK blogján: http://kek.org.hu/yona/

Partnerek: Ludwig Múzeum – Kortárs Művészeti Múzeum, Trafó – Kortárs Művészetek Háza, Francia Intézet.

A konferencia programja

9:30. Yona Friedman a magyarországi kontextusban: művészet, építészet, gondolkodás

Erőss Nikolett (Trafó) és Polyák Levente (KÉK)

10:00. Yona Friedman vonzereje – ma és tegnap

Dominique Rouillard (Université Malaquais, LIAT, Paris)

10:30. A mobil építészet: A GEAM-tól a kortárs projektekig

Cornelia Escher (Freie Universitat, Berlin)

11:00. Informális építészet és a túlélés infrastruktúrája

Pelin Tan (Technical University, Istanbul)

11:30. Do-it-yourself urbanizmus

Joseph Grima (Domus, Milano)

12:00-14:00. Ebédszünet

14:00. Minden utópia megvalósítható

Manuel Orazi (School of Architecture Ascoli Piceno, UNICAM)

14:30. Burjánzó urbanizmus

Mark Shepard (University of Buffalo, Architectural League)

15:00. A túlélés építészete: válsághelyzetek és humanitárius válaszok

Patrick Coulombel (Architectes de l'urgence, Paris)

15:30-16:00 kávészünet

Kortárs építészeti gyakorlatok

16:00. Collectif Exyzt (Paris)

17:00. Raumlabor (Berlin)

18:00. Kerekasztal-beszélgetés

(kép: Yona Friedman: Lebegő város)