Ugrás a tartalomra

Tamási Judit váltja Mezős Tamást a KÖH élén

Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter kedden felmentette tisztségéből Mezős Tamást, a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal (KÖH) elnökét, és megbízott elnökként Tamási Juditot nevezte ki a műemlék- és örökségvédelmi szervezet élére – tájékoztatta a Nemzeti Erőforrás Minisztérium (NEFMI) csütörtökön az MTI-t.

    A tárca közleménye szerint a KÖH-öt 2007 óta vezető Mezős Tamást két hónapos felmondási idővel, munkavégzési kötelessége alól ezen időszakra mentesítve mozdította el tisztségéből a nemzeti erőforrás miniszter. Az elnöki teendőket helyettesítés keretében szerdától Tamási Judit látja el.
    Mint a minisztérium közölte, a KÖH-ben megkezdődött az átadás-átvételi eljárás, amely július 27-én zárul.
    Tamási Judit régész-történész, a történettudomány (régészet) kandidátusa 1985 óta dolgozik a Kulturális Örökségvédelmi Hivatalnál, illetve annak jogelőd intézményeinél.
    A KÖH új vezetője 1962-ben született Körmenden. 1986-ban szerzett régész-történész diplomát az Eötvös Loránd Tudományegyetemen, 1997-től a történettudomány (régészet) kandidátusa. Számos szakcikket publikált középkori régészet és építésztörténet tárgykörből, foglalkozott műemléki stratégiai tervezéssel, dolgozott elnöki tanácsadóként, koordinált örökségvédelmi programokat, szakértőként közreműködött a kulturális örökségvédelmi törvény és végrehajtási rendeletei jogalkotási folyamataiban, az örökségvédelem állami intézményrendszerének kiépítésében.  (MTI)