2010. november 17-én, szerdán, 18 órakor
A kecskeméti Katona József Színház idei első bemutatója, A nyomorultak című grandiózus musical kapcsán érkeznek vendégeink Cseke Péter a teátrum igazgatója, Réczei Tamás művészeti vezető, valamint Marius szerepében Orth Péter színművész énekel,
zongorán kísér Látó Richárd karmester.
Musical. Még magyar szavunk sincs rá, többnyire „zenés színház”-nak hívjuk. S mintha ebben a műfajban – a főváros centrikus szakmát is kicselezve – „vidéki” fellegvárként szeretne egyre nagyobb teret nyerni a kecskeméti színház. Érezhetően többre vágynak az évadonkénti átlag 1-2 zenés bemutatónál, a Kecskeméti Országos Zenés Színházi Találkozó (KOZSZT) hagyományteremtő céllal született idén, az operett műfaj megújításaképp, pedig Operett Pályázatot hirdettek, melynek győztes alkotásait hamarosan színre viszik.
Akik kérdeznek
Hanti Krisztina
kritikus és
Szépvölgyi István
az Info Rádió szerkesztő-riportere
A meghívott művészekkel a sajtó képviselői és a közönség is találkozhat a beszélgetés után.
A belépés ingyenes!
Kép: kecskemetikatona.hu