2011. március 23-án, szerdán 18 órakor ”Színház a gyereknek” címmel.
Vendégünk:
Szabó Palócz Attila író, újságíró
közreműködnek a Zöldleveli Kótyonfitty, az Úgy és némiképp és más gyerekdarabok alkotói
Mess Attila, színművész, rendező,
a Szabadkai Népszínház társulatának tagja,
Molnár Zoltán színművész
beszélgetőtársak
Pion István költő, újságíró
és a házigazda
Hanti Krisztina kritikus
A meghívott művészekkel a sajtó képviselői és a közönség is találkozhat a beszélgetés után.
A belépés ingyenes!
(1062 Budapest, Bajza u. 18.)
Vaszdira Karó: Hát persze, hogy lehet! (A zsebéből egy lufit vesz elő.) Itt van ez a csodalufi. Csak fel kell fújni… (Fújni kezdi.) Olyan nagyra, amekkorára csak bírjuk… (Tovább fújja.) Csak arra kell vigyázni, de nagyon-nagyon, hogy el ne durranjon… (Csak fújja és fújja.) S amikor már úgy látjuk, hogy elég nagyra fújtuk, egyszerűen csak elengedjük… Így! (Elengedi a lufit, abból pedig erőteljes sípolás közepette elkezd kiáramlani a levegő. A lufi ott röpköd a fejük felett, össze-vissza, mindenfelé…) Most már csak azt kell még megvárnunk, hogy teljesen leeresszen, s máris itt lesz a barátom, akiről beszéltem.
(A többiek ámulattal szemlélik az eseményeket.)