Ugrás a tartalomra

Rendhagyó esemény az M Studionál: egy bemutató, két darab

A Rendezd magad! előadássorozat második bemutatója következik, Születésnap címmel, amelyet Dávid Attila Péter nemcsak rendezett, hanem írt is.

Az előadás egy szerelmi háromszög témáját járja körül. Két férfi, egy nő klasszikus konfliktusos helyzetéből kiindulva, különböző reális élethelyzetek színházi továbbgondolása. A dráma hősei a XXI. század kisemberei, hősiességük nevetséges vagy szánalomra méltó. Ami közös bennük, hogy hasonlóan keveredik testükben a stressz és az unalom – a nonszensz korában élnek.

Az esemény magába foglalja Szekrényes László MDV című előadását is.

A bemutató időponja: március 13, vasárnap 19 óra
Helyszín: Lajtha László Stúdióterem, Sepsiszentgyörgy
Következő előadás: március 20, 19 óra, Lajtha László Stúdióterem

A helyek száma korlátozott, az előadásokra 12 illetve kedvezményesen 7 lejes áron lehet jegyet vásárolni. Jegyfoglalás a 0729-016701-es telefonszámon, SMS-ben vagy a office@m-studio.ro e-mail címen (név, igényelt jegyek száma). Kérjük várja meg visszajelzésünket.

Mindenkit szeretettel várunk!