Ugrás a tartalomra

Portugál 100 !


100.
előadás 2011. március 21.

Kedves Portugál Rajongók!

Utoljára 28 esztendővel ezelőtt ünnepelhetett a Győri Nemzeti Színház társulata 100. előadást. Akkor a közönség szeretete a Marica grófnő című operettet  – Magyar Máriával és Csonka Zsuzsannával a címszerepben – juttatta el a bűvös 100. előadáshoz.

2011-ben Egressy Zoltán Portugál című tragikomédiája ünnepli ezt a nemes jubileumot. Március 21-én a produkcióban részt vevő művészeknek és munkatársaknak mond a színház köszönetet. A 100. előadást pedig annak a több mint  10 000 nézőnek ajánljuk, akik estéről estére tapssal és kacagással ünneplik a Portugált.

Itt lesz a Fradi, folyik majd a sör és a fröcsike. Garantáljuk, hogy ezen az esten szem nem marad szárazon. Aki már látta az egyik legnépszerűbb magyar kortárs, Egressy darabját, az tudja, hogy készíteni kell a nevetésért felelős rekeszizmokat. Aki pedig most látogat el először az irgácsi kiskocsmába, készüljön fel, hogy az abbahagyhatatlan nevetésért a felelősséget vállalni nem tudjuk.

Üdvözlettel:  "a portulágok"

Egressy Zoltán:
P O R T U G Á L – tragikomédia két részben

S z e r e p l ő k :

Masni BALSAI MÓNIKA
Bence SÁRKÖZI JÓZSEF
Kocsmáros SZABÓ SIPOS BARNABÁS
Retek UNGVÁRI ISTVÁN
Pap CRESPO RODRIGO
Csipesz POSONYI TAKÁCS LÁSZLÓ
Asszony SZINA KINGA
Sátán KELEMEN ZOLTÁN
PINGICZER CSABA
Feleség AGÓCS JUDIT

Díszlet-és jelmeztervező GYŐRI GABI
Súgó FENESI OTTÍLIA
 
Ügyelő PÁSZTOR GÁBOR
Rendezőasszisztens HEGEDŰS ILDIKÓ

Rendező:

FORGÁCS PÉTER

Bemutató: 2007. október 13. 19.00
KISFALUDY TEREM

Fotó: gyoriszinhaz.hu