Irodalmi Nobel-díjas írók Magyarországon még meg nem jelentetett vagy nehezen hozzáférhető műveiből indul sorozat: a Nobel-díjas klasszikusok elnevezésű, 27 részes széria első darabja, Winston Churchill Savrola című regénye szerdától kapható.
Változatos tematikájú könyvsorozatok jelentek meg a hazai piacon az utóbbi években, de eddig egyik sem válogatott kizárólag Nobel-díjas írók műveiből – hívta fel a figyelmet az első kötet szerdai budapesti sajtóbemutatóján a kiadó Metropolis Media Kft. ügyvezetője.
A sorozatot is szerkesztő Burger István hangsúlyozta: a legjelentősebb irodalmi díjjal elismert szerzők munkáiból válogattak, így az írók jelentősége nem lehet kérdéses.
"A merítés természetesen szubjektív, de a célunk az volt, hogy elsősorban Magyarországon még meg nem jelent vagy nehezen hozzáférhető művek kapjanak helyet a sorozatban" – fűzte hozzá.
Tamás Gábor, az első kötet fordítója emlékeztetett arra, hogy a Savrola az elsősorban politikusként és történetíróként ismert Winston Churchill egyetlen szépirodalmi alkotása. A magyarul először kiadott regény egy képzeletbeli mediterrán köztársaság forradalmáról szól, melyben a címszereplő egy diktatúrát próbál megdönteni.
A későbbi brit miniszterelnök fiatalkori munkája "egyszerre fikció, történelmi korrajz és szerelmi történet; Savrola gondolkodása pedig nyilvánvalóan Churchill sajátja" – beszélt a regényről a fordító.
A 27 részes sorozat általában kéthetente megjelenő kötetei egyes újságárusoknál vásárolhatók meg, de az interneten is megrendelhetők a Booker.hu oldalon.
A Savrola után az olvasók Rudyard Kipling Fekete és fehér című novelláskötetét, majd Anatole France A pingvinek szigete című regényét vehetik kezükbe, később pedig többek között Luigi Pirandello, Björnstjerne Björnson, Grazia Deledda, Oe Kenzaburo, Harold Pinter, Selma Lagerlöf és Henryk Sienkiewicz munkái jelennek meg a sorozatban. (MTI)