Ugrás a tartalomra

Nagy Judit gobelinjei Lendván

Nagy Judit Munkácsy-díjas textilművész 11 nagyméretű gobelinjét és négy-öt kárpittervét mutatja be csütörtöktől a lendvai zsinagógában, amely ma kiállítóterem.

    A szlovéniai Muravidék Magyar Nemzetiségi Művelődési Intézete és a hozzá tartozó Bánffy Központ szervezte a Válogatás az életműből című tárlatot, amely november közepéig tart nyitva a város központjában.
     Ahogy Gerics Ferenc, a lendvai Vármúzeum és Galéria igazgatója elmondta az MTI-nek, hosszú évekre nyúlik vissza a szlovéniai magyar szervezetek kulturális és oktatási együttműködése Vas és Zala megyével. Nagy Judit tárlata is ebbe a keretbe illeszkedik, ugyanis a magyarországi textilművészek gyűjteményét Vas megye székhelyén, Szombathelyen a Képtárban őrzik, gondozzák.
    Nagy Judit arról beszélt az MTI-nek, hogy szerepel a kiállításon négy egyforma nagyságú kárpitja a Predestinatio elnevezésű sorozatból. Ezek a művek saját mitológiáját, egy-egy élethelyzetét jelenítik meg, azonos motívumokat használt és három színre épített: a vörösre, amely a vér, az élet színe, a fehérre, amely a tisztaságot jelképezi és az aranyra, amely a napfényt és a hatalmat szimbolizálja.
    A Lélek című gobelin például a lélek könnyedségét mutatja aranymezőben fehér pipacsokkal, lovakkal, pegazussal, madarakkal. Hat négyzetméteres gobelin a Vadkacsák című, amely selyemgyapjú alapanyagú, gyöngyházfény hatású, finom pasztellkékekkel, középpontból kiröppenő vízimadarakkal.
    Ott lesz a tárlaton a Petőfi-emlékkárpit és a Himnusz-kapuk című munkája, mindkettő a magyarságot, az összetartozást jelképezi. A Petőfi-kárpit a költő halálának 150. évfordulójára készült és biedermeier kompozíció. Az alapja vörös és a motívumok közt ott a szív a vásári mézeskalácsszívek mintájára, a lant, a kard, a huszár, a juhász a szamáron és a babérkoszorúban levő PS monogramot két szarvas és két madár öleli át. A gobelint kék-ezüst csillagok keretezik, a fölső és az alsó részt a magyar trikolór osztja ketté.
    A Himnusz-kapuk a magyar múltat a korszak építészetére jellemző kapukkal idézi fel, bordűrként egy középkori kőcsipke keretezi az öt kaput. Mellé helyezi a művész az Oldás és kötés című munkáját, amelyen ugyanolyan ötös kompozícióban sorakoznak a kapukhoz való kulcsok.
    Látható lesz néhány kárpitterv, ezek finom ceruzarajzok, amelyek önálló műként is megállják a helyüket - foglalta össze a lendvai tárlat anyagát Nagy Judit. (MTI)

 

Kép: artportal.hu