Közvetlen orvosi bizonyíték? Egy se. Boncolás? Nem volt. Orvosi feljegyzések? Megtalálhatatlanok. Holttest? Nyoma veszett... Az ember azt gondolná, hogy ennyi negatív körülmény elegendő mégoly felfokozott érdeklődés lelohasztására is, ám Wolfgang Amadeus Mozart halála esetében nem így van, az változatlanul kutatásra ösztönöz. A kutatók eddig 118 lehetséges okát jelölték meg.
Orvosi spekulációk egész iparága fejlődött ki e témában, bizonyítékaként annak, hogy az emberek képzeletét erősen foglalkoztatja a nagy alkotóművészek halála, annak lehetséges okai. Mozart esetében már 1791-ben, nem egészen egy hónappal a halála után megjelent az első nyomtatott találgatás, és zenetörténészek, orvosok, kutatók azóta is gyártják a különböző teóriákat.
William J. Dawson nyugalmazott ortopédsebész, aki az Előadóművészetek Amerikai Orvosi Társaságának bibliográfusa, úgy döntött, hogy rendszerezi az elméleteket, ezért nekifogott, és megvizsgálta a társaság adatbázisában Mozart halálával kapcsolatban fellelhető mind a 136 bejegyzést.
"A témára vonatkozó publikációk közül nagyon sok a zavaros, feltételezésen alapuló vagy erősen vitatott" – írta az Északnyugati Egyetem orvostudományi tanszékének emeritus professzora a társaság lapjának, a Medical Problems of Performing Artistsnak a legfrissebb számában megjelent cikkében, amelyben arra a megállapításra jutott, hogy az ellentmondásos vélemények elapadására egyelőre nem lehet számítani.
Mivel konkrét adatok, bizonyítékok nincsenek a betegséggel kapcsolatban, a kutatók kénytelenek a zeneszerző özvegyének, Constanze Mozartnak és a testvérének, Sophie Haibelnek néhány évtizeddel későbbi elbeszélésére támaszkodni. A közvetett bizonyítékok között szerepel még egy dátumozatlan dokumentum Mozart fiától, Karl Thomastól, illetve egy ugyancsak évtizedekkel későbbi beszámoló egy bécsi orvostól, aki beszélt a komponistazseni kezelőorvosával. A végső betegségre vonatkozó adatok összegyűjtése érdekében a kutatók átfésülték azokat a leírásokat is, amelyeket családtagok, különösen a nagy zeneszerző apja, Leopold vetett papírra Mozart betegségéről leveleiben.
A fülének szabálytalan formájával kapcsolatos találgatásokban egyesek odáig jutottak, hogy valószínű vesebetegségről értekezzenek, arra hivatkozva, hogy a húgyvezeték rendellenességei gyakran összefüggésbe hozhatók a fül alakjával.
A betegség lefolyása ismert. A zeneszerző 1791. november 20-án esett ágynak egy olyan munkával teli időszak után, amelyben egyebek mellett a Varázsfuvola és a Titus kegyelme című operák, a Klarinétverseny és egy szabadkőműves kantáta született a Requiem egyes részeivel egyetemben. Miközben a keze és a lába megdagadt, a komponista figyelmetlenné vált, hányási rohamok vettek erőt rajta, és magasba szökött a láza.
December 4-én több barátja is felkereste, hogy betegágyánál elénekeljék a Requiem részleteit. Estére Mozart állapota még rosszabbra fordult, úgyhogy kihívták hozzá a színházban ügyeletet teljesítő orvosát, Thomas Clossetet, aki azt üzente, hogy csak az előadás után tud menni. Amikor megérkezett, elrendelte, hogy tegyenek hideg borogatást a zeneszerző fejére, amitől a szemtanúk szerint a betegnek hidegrázása lett.
Egy órával éjfél után, december 5-én Mozart meghalt. Harmincöt éves volt.
Closset akut köleshimlőként diagnosztizálta a betegséget: azonban ez inkább egyfajta jellemzése egy betegségnek, mintsem pontos meghatározása. Köles méretű gennyes pattanásokat szoktak érteni alatta, tehát egyfajta kiütést.
Mozartot jelzés nélküli sírba temették, ami bevett gyakorlat volt akkoriban a bécsi középosztály körében – így biztosították, hogy a holttestet ne használhassák fel kísérletezésre.
Zene és orvostan szoros kapcsolata
Dawson nem az első, aki a Mozart halálára vonatkozó teóriákat kutatja. A téma egyik legnagyobb szakértője L. R. Karhausen francia orvos, aki 1998-ban 118 elméletet számolt össze.
Az amerikai professzor az eddig felbukkant, lehetséges halálokokat öt csoportba sorolta: mérgezés, fertőzés, szív- és érrendszeri betegség, vesebetegség és egyéb. Az érvágás mint kezelés szintén siettethette Mozart halálát.
A mérgezés lehetőségét – akár a zeneszerző kollégája, Antonio Salieri követte el, akár maga Mozart szifiliszének kezelése során – a XIX. század elején terjedő pletykák ellenére már egy idő óta egyöntetűen kizárják a kutatók.
Ami a fertőzést illeti, bakteriális szívbelhártya-gyulladás lehetősége ugyanúgy felmerült, mint streptococcusos vérmérgezésé, tuberkulózisé vagy parazitafertőzésé. Az egyik leggyakrabban megjelölt lehetséges ok a reumás láz azóta, hogy Carl Bar svájci orvos 1966-ban kiadta erre vonatkozó találmányát. Dawson a legtöbbször emlegetett okok között találta az urémiát is, amely a méreganyagok vesebetegség okozta felhalmozódása a vérben.
"Ha fogadnom kellene valamire, akkor nagy valószínűséggel a vesebetegséget választanám" – jelentette ki Dawson a The New York Times című amerikai lapnak, hozzátéve, hogy a legtöbb kutató ezt jelölte meg a halál lehetséges elsődleges okaként. Az azonban, hogy mi okozta Mozart veseproblémáit, változatlanul vita tárgya.
Egy másik elterjedt teória, amelyet Peter J. Davies kutató fejtett ki részletesen a múlt század nyolcvanas éveiben, a véredények egy ritka betegségének, a Schönlein-Henoch purpurának tulajdonítja Mozart vesebetegségét. Davies szerint a vese elégtelen működéséhez még agyvérzés és tüdőgyulladás is társult.
Mindezek alapján felmerül a kérdés: mi az oka a zeneszerző halálával kapcsolatos rendkívüli érdeklődésnek?
Az ok részben talán a zene és az orvostan szoros kapcsolatában keresendő. Az orvosok jelentős része játszik valamilyen hangszeren, Dawson például igen tehetséges fagottista.
Egy másik lehetséges ok: a gondolat, hogy kiemelkedő személyiségeket közönséges betegségek – köztük olyanok, amelyek ma már könnyen gyógyíthatónak számítanak – megölhetnek, sokak képzeletét foglalkoztatja.
"Olyan emberekről van szó, akik egyszerre halhatatlanok és halandók – mondja Jeffrey R. Saffle általános sebész, a Utahi Egyetem klinikai központjában működő, égési sérülteket ápoló részleg igazgatója. – Rendkívüliek, általános emberi mércével nem mérhetőek abból a szempontból, hogy mit alkottak, ugyanakkor hétköznapiak, ami az életüket, születésüket és halálukat illeti". (MTI-Press)