Ugrás a tartalomra

Magyarországi meghívottakkal rajtol az idei Filmtett-Duna Műhely alkotótábor

Magyarországi meghívottakkal kezdődik szerdán Homoródfürdőn a 9. Filmtett-Duna Műhely alkotótábor, amelyre erdélyi, magyarországi, vajdasági, svájci és csehországi táborlakók is jelentkeztek.

    A szervezők olyan helyszínt kerestek, ahol egyrészt rengeteg lehetőség nyílik filmes témákat találni, másrészt pedig táborként is kellemes hely – nyilatkozta az Új Magyar Szó (ÚMSZ) című napilapnak Buzogány Klára szervező, aki a Filmtett – Erdélyi Filmes Portál főszerkesztője.
    A szervezők a tábor történetében még soha ennyi országból nem kaptak jelentkezést, mint az idén. A táborlakók összesen tíz szakmai csoportban tevékenykednek majd. A rendezőcsoport élén Pálfi György áll, a forgatókönyvírók munkáját pedig Ruttkay Zsófia igazgatja, vagyis a Taxidermia című film alkotói.
    A színészek csoportvezetője a sepsiszentgyörgyi Pálffy Tibor színművész, aki egyebek között a tavalyi Berlinalén Ezüst Medve díjjal jutalmazott, Varga Katalin balladája című filmben szerepelt.
    A szervezők tervei szerint az idén öt kisjátékfilm és hét animációs film készül, amelyeket bemutatnak a Magyar Filmszemlén, az Országos Diák és Ifjúsági Szemlén, de a Duna Televízió és a Román Televízió kolozsvári regionális stúdiója is műsorra tűzi őket – olvasható az ÚMSZ-ben.  (MTI)