Ugrás a tartalomra

Külföldi alkotókkal bővíti kínálatát az Abigail Galéria

Újdonságként a magyarországi műkereskedelemben nem forgó külföldi alkotók reprezentatív munkái is szerepelnek az Abigail Galéria keddi aukcióján. Hajdú Katalin galériatulajdonos szerint a cél a hazai árverési piac élénkítése.

    Hajdú Katalin az MTI-nek elmondta, hogy bízik a vásárlókedv élénkülésében, abban, hogy az igazi értékek megtalálják vásárlóikat. A gyűjtés ugyanis olyan szenvedély, amely még válságban sem lanyhul igazán – állítja a galériatulajdonos.
    Az Abigail aukciós katalógusának cím- és hátlapját két női portré díszíti: Batthyány Gyula nagyméretű vászna, az 1930-as évekből való A színésznő/Odescalchi hercegnő arcképe és Schönberger Armand ugyancsak a 30-as évekre datált Art deco nő című alkotása. Ez a két mű meg is adja az alaphangját a 243 tételes árverési anyagnak, amelybe ugyanakkor bőven beleférnek a posztnagybányaiak, a neósok, a Nyolcak művészcsoport, a XX. századi avantgárd követői, az expresszionisták, a klasszikus és az élő kortársak.
    Természetesen most is jelen vannak az Aigail "prófétái", a külföldön, elsősorban Franciaországban sikeres életművel rendelkező magyar művészek (Nemes Judit, Liptay Mátyás vagy Kilár István), ám újdonságként megjelennek neves francia, amerikai, német alkotók is, reprezentatív munkákkal.
    Az art deco Batthyány-kép, amely magán viseli a festő stílusának minden jellegzetességét, a kor ismert személyiségét, az itáliai eredetű családból való Odescalchi hercegnőt ábrázolja. A legutóbb 1932-ben kiállított festmény 12 millió forintos kikiáltási árat kapott.
    Ugyanennyire értékelték Farkas István mindeddig "rejtőzködő" balatongyöröki tájképét is. 1932-ben Nagy István, Egry József és Farkas István "festői versenyt" rendeztek Balatongyörökön és környékén. Az ekkor készült művek közül mostanáig csak a kisméretű olajképek, akvarellek voltak ismertek, azt nem lehetett tudni, mi történt a nagyméretű vásznakkal. A most előkerült Farkas István-kép ezek egyike, 12 millió forintos árával a Batthyány-képpel együtt vezeti az árlistát.
     Csak egymillió forinttal kezd alacsonyabban egy fauve-os, könnyed ecsetkezelésű Márffy Ödön-kép, a Séta címet viselő festmény, míg egy másik, a Nyolcak időszakából való Márffy-vászon, a Lovasok a Balatonnál 6,5 millió forintos kikiáltási árat kapott. Ugyanennyiről indul a színkontrasztok dekoratív erejével megfestett Schönberger Armand-portré, az Art deco nő is.
    Ezek mellett még harminc, egymilliónál magasabbról induló tétel szerepel a kínálatban. Megtalálni köztük Orbán Dezső cézanne-os csendéletét 8,5 millió forintért, Scheiber Hugó életművének kiemelkedő olajképét, a Karnevált 5,5 millió forintért, öt Egry József-festményt az életmű különböző korszakaiból 4 millió és 550 ezer forint között, egy korai, aktos olajképet és egy art deco temperát Kádár Bélától, tájképeket Nagy Istvántól, Kádár Gézától, Szőnyi Istvántól.
     A plasztikák közül kiemelkedik Aristide Maillol Dina bronzszobra. A Rodinnel együtt a francia szobrászat legnagyobbjaként emlegetett mester szép vonalú női testet formázó aktjáért 6,5 millió forintért lehet licitálni.
    A külföldi művésznévsorból nem ismeretlen az Orbán Dezső-tanítvány ausztrál John Ogburn, akinek az Abigail már többször árverezte munkáit. Most egy aktja kerül kalapács alá 1,4 millió forintért. A nemzetközi piacon aukciós rekordernek számít Goncharova Natalie, akinek 2007-ben a Christie's-nél 9,8 millió fontot adtak Almaszedés című festményéért. Az Abigailnél Pierrot jelmezterve 750 ezer forintról indul.
    Az orosz származású Sonia Delaunay francia festő, textiltervező, Robert Delaunay felesége, az orfizmus, a szín, a fény elsődlegességét hirdető irányzat jeles képviselője. 1956-os önarcképe 1,2 millió forintot kóstál. A francia absztrakt megteremtőjeként számon tartott Jacques Villon három figurális grafikája 1,1 millió és 950 ezer forint között licitálható.  (MTI)

 

Kép: Delaunay Soni –Önarckép/abigail.hu