Két kortárs német drámát és egy újabb zenés darabot mutat be a színházi évad második felében a Magyarországi Német Színház (Deutshe Bühne Ungarn, DBU), amely tágítaná a kisebbségi színházi kereteket, és igyekszik felkelteni a németül nem tudó közönség figyelmét is.
Frank Ildikó, a szekszárdi társulat színész-igazgatója azt ígéri: a színház a költségvetési támogatásának csökkenése ellenére is tartja az évi 6-7 bemutatót és 150 előadást, Szekszárd mellett pedig Pécsett és Budapesten is láthatja őket a közönség.
– Marius von Mayenburg és Roland Schimmelpfennig darabjával készül az évad második felére a színház. Miért rájuk esett a választás?
– Úgy gondolom, belefér egy színességre törekvő repertoárba, hogy az évad második felét kortárs német szerzőknek szenteljük – válaszolja Frank Ildikó. – Itt a német nyelv a kezünkben mint eszköz, használjuk ki arra, hogy új és aktuális szerzőket is megmutatunk a közönségnek, akkor is, ha esetleg ők nem csak ehhez vannak szokva tőlünk. Elsőként Mayenburg A csúnya című drámáját állítjuk színpadra február 22-én, a darabot Magyarországon az Új Színházban játszották előttünk. Mindkét darab érdekes témát feszeget. A csúnya tulajdonképpen az "én és a másik" vagy a "ki milyennek lát?", konkrétan a plasztikai sebészet problémájával foglalkozik. A díszlet-megbeszélésről jövök éppen, azt hiszem, kellőképpen formabontó próbálkozás lesz, mint ahogy a darab is az. Schimmelpfennigtől A nő a múltból című, bravúros dramaturgiai megoldásokkal megírt darabot visszük színre május elején.
– Van még tartalékban kortárs német drámaíró?
– Folyamatosan olvasok mai német szerzőktől én is, és azok a rendezők is, akikkel a jövőben tervezek dolgozni. Közösen választjuk ki a tematikában és szereposztásban is ehhez a kicsi társulathoz illő darabot.
– Mi jön még az év első felében?
– Felújítjuk a Café de Paris című darabot, ami egyelőre képlékeny. Valószínűleg az utóbbi évek zenés előadásaiból lesz egy válogatás, egy "selection café". Valentin napra mindig próbálunk zenés darabot színre vinni, bár ez nagy kontrasztban van a német kortárs drámákkal, úgy gondolom, szép dolog színekben, változatosan gondolkodni. A társulati tagoknak fontos, hogy játsszunk a prózai mellett zenés darabokat is.
– Az utóbbi időben több programmal felhívta magára a figyelmet a DBU, tavaly ősszel a Magyar Dráma Nemzetközi Fesztiváljával, majd egy zenés sorozattal. Mintha kilépnének a hagyományos keretek közül, ami abban foglalható össze, hogy német klasszikusokat németül, a hazai német kisebbségnek, lehetőleg sok tájolással játszani.
– Ez tudatos törekvés. A zenés előadások jobban megszólítják azokat, akik nem tudnak németül. Ezek gesztusok, szeretnénk őket is a színházunkban látni. A felnőtteknek szóló daraboknak kivétel nélkül van magyar szinkronjuk, így mindkét, most színre kerülő német darabnak is lesz. Akit érdekel, annak itt vagyunk. Nem szívesen hallom, hogy Szekszárdon nincs elég kulturális program, mert van. Nem fogjuk lasszóval behúzni a nézőt színházba, de ennek a munkának egyszer beérik a gyümölcse.
– A színházat fenntartó társulás decemberi ülésén némi csalódottságot láttam az arcán. Egyértelműen vesztese az idei költségvetésnek a színház?
– A 2010-es évet is át tudtuk vészelni, még a fesztivált is összehoztuk, pedig az utolsó utáni pillanatban is kétséges volt még, hogy megkapjuk-e rá az ígért támogatást. Csinálni kell, és közben gondolkodni, honnan teremti elő az ember a forrásokat. Hiszem, hogy nem kell lejjebb ereszteni a mércét, és azt mondani, hogy "idén csak ennyit tudok, mert megnyirbáltátok a büdzsét". Jobban meg kell gondolni a kiadásokat, de tartani tudjuk a szokásos színvonalat.
– Tavaly csökkent a színház állami támogatása, amit 2011-ben visszakapnak, de ennyivel kevesebb lesz a megyei hozzájárulás. Gyakorlatilag a 2009-eshez képest csökken a költségvetési támogatás.
– Igen, de a tavalyihoz képest nem, és azt mondom, hogy tegyük össze a kezünket. Ha 2010-et meg tudtuk csinálni, meg tudjuk az idei évet is. A színház költségvetése 109 millió forint körül van. Ennek nagy része az alkalmazottak bérére, járulékára és a ház fenntartására megy el, ha marad húszmillió forint a darabok kiállítására, akkor sokat mondtam. Ennek ellenére idén is meglesz a tőlünk megszokott hat-hét bemutatót és a százötven előadást.
– Tájolni is kell – hol láthatják a DBU darabjait 2011-ben?
– Jelenleg tárgyalunk, úgy néz ki, hogy Budapesten és Pécsett komolyan szeretnének minket látni.
– A Schimmelpfennig-darabot Szabó K. István rendezi, aki többekhez hasonlóan a stabil hátországnak tűnő Temesvárról érkezik. Mit lehet tanulni az erdélyi német nyelvű színjátszástól?
– Nem utolsósorban Temesváron van német nyelvű színészképzés, ez hatalmas aduja a helynek. Tanulni mindig lehet, Temesvár, Nagyszeben és a szekszárdi német színház is más. Egyébként Temesváron nem nagyobb a német nyelvű közönség. Kicsit abszurd, hogy a városnak hatalmas színháza van német stábbal, és a közönség tizedannyi, mint nálunk. Temesváron sok nemzetiségű kulturális közösség van, de semmivel sem sokszínűbb, mint amilyen a mi társulatunk, ahol van német, magyar, aki Németországban született, vagy aki Németországban végzett, van román színész... Legalább négy nyelvet használunk egymás között a mindennapi kommunikációban.
– A bautzeni színházzal régi az együttműködés, emellett más színházak figyelmét is felkelti a DBU német nyelvterületről.
– Rengeteg német színész viszi a hírünket, és senki nem ment el rossz szájízzel. Nemrég egy augsburgi rendező érdeklődött, aki hallott rólunk, és a régiek is szeretnének visszatérni. Vannak annyira "bolondok", hogy szeressenek itt dolgozni.
(MTI-Press)