A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata Kiss Csaba A DÖG című darabjának nagy sikerű előadásával vesz részt a Magyar Színházak XXII. Kisvárdai Fesztiválján.
Az előadás szereplői: Szélyes Ferenc, Jászai díjas, Nagy Dorottya, Gulácsi Zsuzsanna, Biluska Annamária, Györffy András, Jászai-díjas, Ördög Miklós Levente, László Csaba, Kárp György és Bányai Kelemen Barna. Az előadás rendezője: Kiss Csaba, díszlettervező: Bartha József, jelmeztervező: Bagoly Zsuzsa, zene: Apostolache Zénó, film: Sebesi Sándor, rendezőasszisztens: Tatár Ágota.
A kisvárdai előadásra 2010. június 20-án, vasárnap délután 3 órától kerül sor a Rákóczi teremben
A fesztiválon a résztvevő színházak verseny-előadásai mellett megtekinthetőek a színművészeti egyetemek és akadémiák bemutatói, valamint a bábtársulatok előadásai. Ezek mellett szórakoztató kísérőprogramok is színesítik a műsort, ugyanakkor a fesztivál idején népművészeti vásár is zajlik a helyszínen.