A magyar-olasz kapcsolatok történetét bemutató kiállítással nyílik hétfőn este a Római Magyar Akadémia 2011-12-es évadja. A kulturális intézet ezen a napon ünnepli 84. születésnapját.
Az olasz és a magyar állam 1927. szeptember 12-én írta alá a mai Római Magyar Akadémia (RMA) székhelyeként ismert Falconieri-palota adásvételi szerződését. A születésnapon kezdődik az RMA új évadja az Italia 150 - Ungheria című kiállítás megnyitásával.
A multimediális tárlat az olasz egység százötvenedik évfordulója apropóján a magyar-olasz kapcsolatok történetét mutatja be. A kiállítást a Karaván Família koncertje kíséri. Az RMA őszi programjai között szerepel kortárs művészeti kiállítás, népzene és szokás szerint az előző év RMA művész-ösztöndíjasai alkotásainak kiállítása. Október 22-én koncerttel emlékeznek meg Liszt Ferenc születésének 200. évfordulójáról.
Az RMA igazgatói posztját a közelmúltban átvett Molnár Antal történész az MTI-nek elmondta, hogy saját elképzeléseit januártól akarja megvalósítani.
"Mindenekelőtt nagyszabású tudományos konferenciák központjává szeretném tenni az RMA-t az olasz fővárosban működő többi olasz és külföldi kutató-tudományos intézettel szoros együttműködésben. A cél az, hogy az RMA a közép-kelet-európai tudományos élet központjává váljon Rómában" - hangoztatta Molnár Antal. Konkrétumként említette a római német intézettel idén rendezett bizánci konferencia folytatását és a hajdúdorogi egyházmegye fennállásának századik évfordulóját ünneplő római konferenciát is.
(MTI)