Többek között Ütősvölgy, Palya-udvar, színházi sátor és az idei "fővendég" Néprajzi Múzeum programjai várják a látogatókat a jubileumi, 20. Művészetek Völgyének otthont adó hét Balaton-felvidéki településen július 23. és augusztus 1. között. Az elégtelen finanszírozás miatt két éve más néven, kevesebb rendezvénnyel kényszerültek megtartani a fesztivált, tavaly pedig a hét falu – Kapolcs, Taliándörögd, Vigántpetend, Öcs, Pula, Monostorapáti és Nagyvázsony – önállóan szervezett kisebb programokat július és augusztus fordulójára – mondta el Márta István főszervező.
A jubileumi, huszadik alkalommal számos újdonság várja a fesztiválra látogatókat, bevezetik például a Művészetek Hölgye címet, melyet első alkalommal Palya Bea kap meg. A tíz napra a Völgybe költöző énekesnő elárulta: Kapolcson Palya-udvart nyit, ahol barátai lépnek fel, többek között Szalóki Ági, Bognár Szilvia, Szőke Nikolett, Berecz András és a Momentán társulat; a közönség által megadott témákra Lackfi János költő improvizál, de lesz táncház is. Palya Beával nemcsak az evangélikus parókia udvarán lehet majd találkozni: a Művészetek Hölgye kirándulásokat is vezet a környéken.
A Monostorapátiban és Taliándörögdön helyet kapó Ütősvölgy házigazdája Rácz Zoltán és az Amadinda ütősegyüttes lesz. Ismét az öcsi kőfejtőben rendezik meg a világzenei fesztivált, olyan vendégekkel, mint Lajkó Félix, a Boban i Marko Markovic Orkestar, David Yengibarjan, a Parno Graszt vagy Nikola Parov. A Völgyjazz fesztivált Kapolcs, a Historikus és egyházzenei fesztivált a Völgy "szakrális helyei" látják vendégül; a monostorapáti sportpályán könnyűzenei koncertek lesznek a Kiscsillag, a Péterfy Bori & Love Band, a PASO és az Irie Maffia részvételével.
Három faluban is jelen lesz a kiállítási szekció fővendége, a budapesti Néprajzi Múzeum, míg a helyi kiállítóhelyek számos kisebb programmal lesznek jelen a fesztiválon.
A Békés Megyei Jókai Színház Pula határában állítja fel ötszáz személyes sátrát, ahol Hobo Circus Hungaricus című előadása és a budapesti Új Színház produkciói is helyet kapnak. Ellátogat a Völgybe a debreceni Csokonai Színház, a Dumaszínház és - egy különleges, helyszínspecifikus előadással - a KoMa Társulat is.
Mint Márta István főszervező elmondta, az idén induló Völgyvendég-sorozatban egy-egy határon túli magyar terület képviselőit fogja vendégül látni a fesztivál; első alkalommal a Felvidék mutatkozhat be. (MTI)