Ugrás a tartalomra

A javasolt támogatások felét kaphatják meg az alternatív színházak

 A Nemzeti Erőforrás Minisztérium (NEFMI) keresi arra a megoldást, hogy az előadóművészeti tanács által javasolt támogatási összegeknek legalább a felét még 2010-ben megkapják a nyertes független színházi és táncművészeti társulatok – közölte a tárca pénteken az MTI-vel. Magács László, a Befogadó Színházak Társulásának elnöke szerint az elvonással működésképtelenné válhat a terület.

 


    Mint a NEFMI közleményében írták, annak ellenére, hogy a 120 milliárd forintos kormányzati zárolásból a kulturális ágazatnak is ki kellett vennie a részét, a minisztérium nem zárolja teljes egészében az előadóművészeti törvény VI-os kategóriájába sorolt társulatok (független színházak, táncegyüttesek és bábszínházak) támogatását szolgáló pályázat anyagi fedezetét.
    A tárca kultúráért felelős államtitkársága "keresi annak a megoldását, hogy az Előadóművészeti Tanács által felterjesztett döntési javaslatban foglalt támogatásoknak legalább a felét még 2010-ben megkapják a nyertes VI. kategóriába besorolt szervezetek" – fogalmaznak a kommünikében.
    Az államtitkárság közlése szerint a szocialista kormány oktatási és kulturális minisztere késve, csak 2010. március 16-án hirdette meg a független előadóművészeti szervezetek támogatására vonatkozó pályázatot, holott a korábbi évek gyakorlatának megfelelően már januárban lehetősége lett volna erre. Emiatt elhúzódott a pályázatok elbírálása. Az Előadóművészeti Tanács a pályázatra vonatkozó döntési javaslatát 2010. június 17-én terjesztette a minisztérium elé.
    A Befogadó Színházak Társulása (BESZT) és a Független Színházak Szövetsége (FSZSZ) képviselői közös sajtótájékoztatón ismertették pénteken a NEFMI-hez címzett, aznap délelőtt elfogadott nyílt levelüket, melyben hangsúlyozzák: a független társulatok a magyar színházi élet szerves részei. "A minisztériumi támogatások elmaradása ellehetetleníti a független színházak további működését" – szögezi le a közös nyilatkozat.
    Magács László, a BESZT elnöke a NEFMI közleményére reagálva az MTI-nek elmondta, az abban jelzett zárolás esetén lehetetlenné válna a következő évad megtervezése.
    "Működésképtelenné válhat a terület, a működési támogatás fele nagyjából az idén eddig felhalmozott tartozásainkat fedezné" – fogalmazott a Merlin Színházat is vezető szakember.
    Mint hozzátette, egy 50 százalékos zárolás esetén a Merlin minden alkalmazottjának fel kellene mondani, és lemondani nemzetközi együttműködéseket, bemutatókat, majdnem minden előadást. További probléma, hogy a Nemzeti Kulturális Alaptól idén 2 milliárd forintot vontak el, ezért produkciós pályázatok sem várhatók; pénz nélkül pedig a szponzori szerződésekben vállalt előadásszámokat sem lehet teljesíteni.
    Hudi László, az FSZSZ elnöke rendkívül sajnálatosnak nevezte, hogy a tárca döntését semmiféle kommunikáció nem előzte meg. Mint a szakember megjegyezte, félelmei szerint a zárolások oka nem egyedül a költségvetési helyzet; a döntés egyfajta koncepciót tükröz.
    "Az a gyanúm, hogy ez nem a költségvetési hiány miatt van, hanem mikor napirendre kerül az előadóművészeti törvény megváltoztatása, akkor ott majd láthatóvá válik ennek a koncepciónak a lényege" – fogalmazott Hudi László.
    A szakma képviselői a sajtótájékoztató után közölték: mivel a NEFMI közleményében kevés a konkrétum, arra nem tudnak szervezetileg reagálni, de arra kérik a minisztériumot, hogy a végső döntések meghozatala előtt velük is konzultáljanak. (MTI)