Ugrás a tartalomra

Hétfőtől lehet jelentkezni a Déryné Programra

Hétfőn elindult a Nemzeti Színház szervezésében megvalósuló Déryné Program, amely a színielőadásokkal rosszul ellátott kistelepülésekre juttat el színvonalas produkciókat.

 

     A magyar kormány célja, hogy a minőségi kultúra ne csak a szűk elit kiváltsága legyen, hanem valamennyi magyar állampolgár hozzáférjen a minőségi előadásokhoz - hangsúlyozta Fekete Péter, az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős államtitkára hétfőn, a programról tartott sajtótájékoztatón.
    Az államtitkár szerint Magyarország rendkívül jó helyzetben van a kultúrafogyasztás területén, a lakosság több mint 40 százaléka rendszeres kultúrafogyasztó, a jelentős része színházba járó közönség.  
    Kis Domonkos Márk, a Déryné Művészeti Nonprofit Kft. igazgatója elmondta: a Színház mindenkinek jelmondattal egymilliárd forintból elinduló programra a kőszínházak, független társulatok és befogadó intézmények jelentkezhetnek a deryneprogram.hu oldalon a meghirdetett négy alprogramra.
    Az Országjárás nevű alprogramba a befogadó intézmények, valamint kőszínházak és független színházak jelentkezhetnek előadásaikkal. A bekerülő előadásokról kuratórium hoz döntést. A sajtótájékoztatón elhangzott: ifjúsági előadással, vígjátékkal, komédiával, drámával vagy tematikus nemzeti ünnephez kötődő előadásokkal is jelentkezhetnek a teátrumok. Az első évben 300 előadást terveznek bevonni a programba, a második évtől már 500-600 produkciót - fogalmazott az igazgató.
    A Barangoló alprogram pályakezdő fiatal csoportoknak, független művészeknek és művészi társulásoknak ad anyagi lehetőséget arra, hogy létrehozzanak produktumokat szakmai mentorok segítségével. Minden évben előnyt élveznek majd a hiánypótló, 14-16 éves korosztálynak szóló ifjúsági produkciók, valamint a klasszikus magyar szerzők műveit feldolgozó előadások. A létrejövő alkotások belekerülnek majd az Országjáró alprogramba is.     
    A Nyári vándorszínház elnevezésű alprogrammal elsősorban a kistelepüléseket, az első évben főként a már öt éve sikeresen működő Pajtaszínházi programban résztvevő településeket szeretnék megszólítani. A modul másik része a fesztiválok, táborok minőségi programkínálatának bővítését célozza.
    Elhangzott, hogy a Déryné Program keretében megalapítottak egy kis létszámú, saját társulatot, amely az első évben 1-2, következő évektől 3-5 bemutatót hoz létre, a magyar szerzők műveire helyezve a hangsúlyt.
    Az Országjárás alprogramra 500 millió forintot, a Barangoló alprogramra 60 millió, a Nyári vándorszínházi alprogramra 50 millió, a társulat létrehozására, működtetésére 20 millió forint jut. A bírálati szempontrendszer során az előadás minőségét és utaztathatóságát veszik figyelembe, prioritást élveznek a magyar szerzők művei, különösen a klasszikus magyar alkotások, valamint az olyan előadások, amelyek üzeneteikkel az adott közösséget építik. Az ötödik szempont a produkció költségének mértéke.  
    Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház főigazgatója kiemelte: a Déryné Programot hosszú előkészítő folyamat előzte meg. "Ez az egyik legjobb ügy, amely a Nemzeti Színház szervezésében valósul meg" - fogalmazott a főigazgató.
    A jelentkezés folyamatos, a Barangoló alprogram esetében a határidő szeptember 30-a. (MTI)