Harold Pinter Nobel-díjas angol író, a II. világháború utáni drámairodalom egyik legérdekesebb egyénisége október 10-én lenne nyolcvan éves.
Londonban született 1930. október 10-én. Már tizenévesen sokat olvasott, elsősorban Kafka és Hemingway műveit, a lapokhoz küldött verseit ekkor még visszautasították. 1948-tól színészetet tanult, de az iskolákat otthagyta, s David Baron néven különböző társulatokhoz állt hivatásos színésznek. Munkája közben bejárta szinte egész Angliát és Írországot, így szerzett tapasztalatait, benyomásait később műveiben is felhasználta.
Drámaíró korszakának kezdetét 1957-re datálják: ekkor született A szoba című egyfelvonásosa és Az étellift című darabja. Egy évvel később készült első egész estés színműve, A születésnap, amelyet egy kis londoni színház játszott – kereken egy hétig, a nézők és a kritikusok teljes értetlenségétől kísérve. A bukás után nehéz helyzetbe került írót a BBC segítette ki, bemutatva Egy kis fájdalom című hangjátékát. 1960-ban már átütő sikert aratott háromfelvonásos drámája, A gondnok, s az is bebizonyosodott, hogy Pinter több az ekkor divatos abszurd dráma egy újabb középszerű művelőjénél.
1963-tól a televízió és a film meghódítására készült, nem csekély sikerrel. Egyetlen helyiségben játszódó, kevés személyt mozgató kamaradrámái jól megfeleltek a képernyő intimitást és zártságot igénylő formai követelményeinek. Több darabját is átírta a televízió számára, sőt A születésnap és a Hazatérés tévéváltozataiban ő is játszott. Filmforgatókönyv-íróként dolgozott együtt Joseph Losey rendezővel A szolga, a Baleset és A közvetítő című filmekben, Elia Kazannal Az utolsó cézár, valamint Karel Reisszel A francia hadnagy szeretője című alkotásokban. Kétszer is jelölték Oscar-díjra a legjobb forgatókönyv kategóriában, három ízben nyerte el a New York-i filmkritikusok díját, egyszer pedig a brit filmakadémiáét. Színészként legnevezetesebb alakítását a Teknősnapló című filmben nyújtotta Glenda Jackson oldalán.
Drámaírói pályájának fontos állomásai voltak a Hazatérés, a Csönd, a Régi idők, a Senki földje és az Árulás című darabjai, amelyeknek mindegyike a sajátos, csak Pinterre jellemző új drámai stílusban fogant. Darabjai pusztán helyzeteket, e helyzetekben mozgó embereket ábrázolnak, mindenféle tanulság nélkül, dialógusai tele vannak váratlan fordulatokkal és humorral. Szemléletének jellemzője a mindenkire kiterjedő részvét, a sajnálat, amely minden embert egyformán az abszurd világ áldozatának tekint. Ezzel függött össze pacifista meggyőződése is: tiltakozott többek között az 1999-es szerbiai NATO-bombázás, az Egyesült Államok afganisztáni és iraki hadművelete ellen.
2005 tavaszán Wilfred Owen-díjjal tüntették ki a War (Háború) című 2003-as verseskötetéért, amely az iraki háború ellen írt verseit tartalmazza. Ebben az évben kapta meg a Nobel-díjat is színházi munkásságáért, amely "feltárja a hétköznapok fecsegése alatt tátongó mélységeket, és behatol az elnyomás zárt térségeibe".
Harold Pinter Londonban hunyt el 2008. december 25-én. (MTI)