Ugrás a tartalomra

Hajnalban, délben, este – Fiatalok jutalomjátéka Szolnokon

     Két első látásra egymásba habarodott fiatal egyetlen nap alatt évődésből románcba forduló, emésztő lángolása – szombaton este Dario Niccodemi szerelmi komédiájával folytatódik az új évad bemutatóinak sora a szolnoki Szigligeti Színház stúdiószínpadán, a Szín-Mű-Helyben.

    Két szereplő, három felvonás és a múlt század húszas éveit idéző díszletek egy meghitt hangulatú térben. Címszavakban nagyjából így foglalható össze a Hajnalban, délben, este című darab, amelyben életre szóló szerelem szövődik egyetlen nap alatt egy lány és egy fiú között.
    A néző nyugodtan ülhet be az előadásra, az író mesterségbeli tudása garantálja, hogy jól fog szórakozni – fogalmaz a produkcióról Karczag Ferenc rendező, aki szerint ugyanakkor nem könnyű vígjátékot színre vinni, különösen olyat nem, mely a múlt század 20-as éveiben játszódik, történelmi és művészettörténeti értelemben is korszakváltó időkben.
    "Mégis egy nagy örömmunka ez számomra, hiszen fiatalokkal dolgozni mindig üdítő és inspiráló dolog" – hangsúlyozta az MTI-nek Karczag Ferenc, aki számára persze mindez nem újdonság, hiszen korábban a Békés Megyei Jókai Színház társulatának tagjaként 10 éven át egy alapítványi iskolában is tanított.
    A rendező szerint a darab igazi jutalomjáték a két főhőst, Annát és Mariót alakító Molnár Nikolettnek és Dósa Mátyásnak.
    A Hajnalban, délben, este a maga korában modern darabnak számított: mindössze 24 óra alatt játszódik a történet, a megismerkedéstől egészen a leánykérésig. "Ami ma érdekes ebből, az egyszersmind örök érvényű: a rácsodálkozás, ahogyan két ember egymásra talál. Ez egyszerűen megunhatatlan: maga a csoda" – véli Karczag Ferenc, hozzátéve, hogy rendezőként ugyanakkor ez nagy felelősséget is ró rá, hiszen az a dolga, hogy ebből a csodából a lehető legtöbbet megtapasztalhasson a közönség.
    A próbák során azonban meglehetősen széles volt a mozgástere, lényegében szabad kezet kapott a darab "Szín-Mű–Helyesítésében" – mutatott rá a rendező, megjegyezve, hogy élt is a kísérletezés lehetőségével, ami azonban végül leginkább a szokatlanul "erős" díszletekben érhető tetten.
    Az ötletekből persze így is bőven maradt még megvalósításra váró és most már alkalmas hely is akadna, ahol ezek hasznosíthatók – árulta el Karczag Ferenc, aki a Szigligeti egykori Szobaszínházának felújításával kialakított épület udvarán például szívesen csinálna jövőre egy nyári színházat.  (MTI)