Ugrás a tartalomra

És Veled mi történik? – A botrányos PROPAGANDA! ismét a Trafóban

Propaganda és Szabad Beszéd soha nem voltak jó barátok.

De most valami igazán rossz dolog történt közöttük.
Kihunyt egy szabad hang, a Tünet Együttes és a united sorry temetési szertartást rendeznek számára. Az előadók gyászbeszédeikben saját vágyaikat, politikai viszonyaikat fogalmazzák meg. Hogyan védekezhetünk a propaganda manipulatív gépezetével, a hangzatos szólamok áradatával szemben? Elegendő-e a csend, a szabad érzékelés, az elengedés stratégiája? A PROPAGANDA! óda a levegővételhez, az éber álomhoz, a fiatal generációhoz, amely még nem része a rendszernek, és mindazokhoz, akik ki akarnak törni onnan. Kísérlet a lassú színház megalkotására, az érzékek lelassítására, az intim, törékeny helyzetek megteremtésére a színházi előadás nyilvánosságában.
A szertartás végén kiderül, felébreszthető-e Szabad Beszéd, létezik-e olyan propaganda, amiben hinni akarunk. 

Az előadás februári bemutatója szélsőséges reakciókat váltott ki: voltak, akiket mélyen megérintett a darab, olyanok is, akik megértették politikus üzenetét, míg mások szinte személyes támadásként értelmezték a színházi illúziótól teljesen megtisztított, lecsupaszított színpadi létezést. Robert Steijn, az előadást rendező united sorry művészduó egyik tagja a projekt blogján írt az érzelmileg túlfűtött bemutató kapcsán:
http://propagandabudapest.blogspot.com/2011/03/robert-on-propaganda-1-p…

A kritikai visszhangok hasonlóképpen megosztottak voltak: „nem gondolnám, hogy blöff”, állította az egyik ítész, de volt, aki „blöffkommandót” indított volna az alkotók ellen. További kiragadott részletek a kritikai görbe tükörhöz: „hipnózis”, „vontatott, öntudatos manifesztum, geg, szándékos dilettantizmus, kaján humor”, „provokatív”, „botrányos”, „nem színházi sémák, hanem a felmutatás gesztusa működteti”, „patriarchális társadalmunk álló farka”, „lassú halál”, „manírmentes”, „a néző azon gondolkodik, hogy fellopózik a színpadra és felpofoz valakit”, „szembesülés önmagunkkal”, „mit akarnak itt ezek a XXI. századi hippik…”

Spot: http://www.youtube.com/watch?v=ZNoXRogQY7A

Mi válthatta ki ezeket a heves és ellentmondásos reakciókat? A hazai kortárs színházi palettán rendkívül radikálisnak számító PROPAGANDA! az értelem és a jelentés propaganda általi manipulációja ellen indít támadást, hogy ennek révén teret nyithasson az érzékelés, a meditatív elmélyülés és az önmagunkkal való szembenézés számára. Az előadás ráirányítja a figyelmet a színházzal szembeni nézői elvárásainkra. Igényeljük-e, hogy az előadó gondolkodjon helyettünk is, vagy mi is készek vagyunk erre?
A PROPAGANDA! orákulum, amely önmagadra ébreszt. Azoknak szól, akik nem kinyilatkoztatást várnak, hanem készek arra, hogy a jóslatban megkeressék a számukra szóló üzenetet.
Veled vajon mi fog történni? 2011. április 4-5-én 20 órakor megtudhatod a Trafó Kortárs Művészetek Házában.

Web:
http://www.tunetegyuttes.hu
http://www.unitedsorry.com