Első árverését tartja hétfőn a Home Galéria; az aukción összesen 176 kvalitásos mű, köztük fotók, kerámiák, festmények és grafikák találhatók.
Kertész Csaba, a galéria tulajdonosa az MTI-nek az "előremeneküléssel" indokolta aukciózási elhatározását és számít a komoly gyűjtőkre, az anyagot is ennek megfelelően válogatták össze. Hozzátette: a festmények, grafikák jó része azok közül való, amelyekből a galéria húsz éves fennállása alatt korábban már rendezett kiállításokat.
Az árverés első blokkjában 50 fotó szerepel, például Lucien Hervé híres Kassák Lajos-portréja, Gink Károly Szőnyi Istvánról készített 1948-as fotója, Molnár Edit Kondor Bélát, valamint Joseph Kadar André Kertészt és Beothy Annát ábrázoló kettős portréja. Eladásra kínálnak egy Tóth István-sorozatot, amelyben képek találhatók Barcsay Jenő, Anna Margit, Tóth Menyhért, Balázs János festőművészekről. Lugossi Lugó László Váli Dezsőt, Keserű Ilonát örökítette meg, emellett licitálhatók Angelo (Funk Pál), Vadas Ernő, Pécsi József, Szöllősy Kálmán képei is. Minden fotós tétel százezer forint alatt, 40-60, legföljebb 90 ezer forintról indul.
Gorka Gézától nyolc kerámiát kínálnak 15 és 65 ezer forint közötti kikiáltási áron.
Az aukció anyaga összesen 118 festményt tartalmaz, ezek közül kiemelkedik az árverés legdrágább, 5,5 millió forintról induló darabja, Mattis Teutsch János 1925-ös Ülő női alakja. A látványos olajképet a művész akkor festette, amikor az absztraktból visszatért a figurális ábrázoláshoz.
A második legdrágább tétel Kernstok Károly 1910 körül készült Lovasok című expresszív vászna, amelynek 4,5 millió forint a kikiáltási ára. A Matisse tanítvány Perlrott Csaba Vilmos 1912-es Árkádiai jelenete 2,8 millió forintról indul. Két alkotást kínálnak Bernáth Auréltól: az 1921-es, avantgárd Falusi éjszaka 3,2, míg az 1949-es datálású szocreál faliképterv 600 ezer forinttól licitálható.
Mindezek mellett szerepelnek még művek Mednyánszky Lászlótól, Rippl-Rónai Józseftől, Egry Józseftől, Scheiber Hugótól, Kádár Bélától, Czimra Gyulától, Bálint Endrétől, Korniss Dezsőtől, Anna Margittól, Gedő Ilkától, Kassák Lajostól és Bortnyik Sándortól. A kortársak közül Csernus Tibor, ef Zámbó István, Wahorn András, Bada Dada, fe Lugossy László, Bukta Imre, Pauer Gyula, Szirtes János és Szemethy Imre alkotásait kínálják az aukción. (MTI)