Ugrás a tartalomra

Emlékkoncert Solymos Péter zongoraművész tiszteletére

Százéves lenne a Zeneakadémia legendás tanára, Solymos Péter zongoraművész, a jubileum alkalmából tanítványai ünnepi koncerten emlékeznek a Liszt-díjas művészre szombaton a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola nagytermében.

    Az esten először Körmendi Klára Bach-Liszt g-moll orgonafantáziáját és fúgáját adja elő, majd Debussy Kis suite-ját Solymosné Noda Yumi és Lantos István szólaltatja meg. Várallyay Ágnes Scarlatti-, Both Lehel pedig Bartók-darabokat játszik. Szilasi Alex és Lux Erika Chopin-műveket zongorázik, fellép Soós Adrienne és Ivo Haag is - közölte a z MTI-vel a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem sajtóirodája.
    Solymos Péter a Zeneakadémia elvégzése után Bécsben és Párizsban folytatta tanulmányait, majd két éven át -1932-től 1934-ig - a Széher úti Dohnányi-villába, a mester művészképző osztályába járt.
    Művészi áttörése a háborús évekre esett. Játszotta Bartók Három etűdjét (1943), amelyet 1919-es bemutatása után a szerző félretett, a Zongoraszonátát (1941), amelyet addig csak Bartóktól hallhatott ritkán a hazai közönség, valamint az I. hegedű-zongoraszonátát (1943). Elsőként tűzte műsorra hiánytalanul Debussy Prelűdjeinek első füzetét, Ravel teljes Gaspard de la nuit-ciklusát. Repertoárján szerepelt mindkét francia mester hegedű-zongora szonátája.
    Solymos Péter 1947-ben és 1948-ban állami ösztöndíjjal járt Londonban és Rómában. 1948 őszén a Zeneművészeti Főiskola tanára lett, csaknem ötven éven át tartó tanári pályáján megszámlálhatatlan tehetséget nevelt. 1973-tól hosszú évekig tanított Japán zeneakadémiáin, szigetországbeli úttörője volt a magyar hangszeres pedagógiának. Nyugalomba vonulása után tért vissza Budapestre. Solymos Péter 2000. október 4-én hunyt el.
    Munkásságát 1957-ben Liszt-díjjal, 1971-ben érdemes művészi címmel, 1998-ban Bartók-Pásztory-díjjal ismerték el.  (MTI)