Ugrás a tartalomra

Első ízben állítanak ki egy 19. századi burmai kéziratot Londonban

 

Első ízben állítanak ki egy 19. századi, gazdagon illusztrált burmai kéziratot a brit fővárosban: a londoni British Library új kiállításának egyik legizgalmasabb tárgya Amitábha Buddha életének korai éveiről mesél.

    A pénteken megnyílt Buddhism (Buddhizmus) című tárlaton több mint 120 tárgy, köztük selyem szútratekercsek, festett faliszőnyegek, valamint fakéregre, aranylapokra és pálmalevelekre írt történetek sorakoznak - olvasható a The Guardian című brit napilap honlapján.
    A 20 országra kiterjedő és kétezer évet felölelő tárgyak többsége, köztük a gazdagon illusztrált, 7,6 méter hosszú burmai tekercs, amely Amitábha Buddha (más néven a nyugati paradicsomon uralkodó Buddha) életének korai szakaszából ábrázol jeleneteket, az intézmény saját gyűjteményéből származik.
    "Rengeteg lélegzetelállító buddhista kézirat sorakozik a gyűjteményünkben és rendszeresen cserélgetjük őket a Treasures galériánkban" - mondta Jana Igunma, a tárlat vezető kurátora, megjegyezve, hogy helyhiány miatt több száz évbe telne az összes gyönyörű darab kiállítása.
    A szakember reményei szerint a február végéig látogatható kiállítás arra fogja buzdítani a látogatókat, hogy minél többet megtudjanak a buddhizmusról. "Ez olyasvalami, amely nagyon távoli dolognak tűnhet és az emberek gyakran csak egy meditáló Buddha alakot képzelnek maguk elé, pedig ennél sokkal többről van szó" - mondta a kurátor, hozzátéve, hogy a kiállítással meg akarják mutatni a buddhista tradíciók sokszínűségét, a különböző kulturális hatásokat és nézőpontokat.
    A könyvtár kora reggeli közös meditációval várja azokat a látogatókat, akik szeretnének teljesen ráhangolódni a kiállításra.
(MTI)