Ugrás a tartalomra

Elhunyt Nagy Alfréd

Hosszú éveken át tartó betegsége végén március 23-án, hétfőn reggel végső búcsút vett tőlünk Nagy Alfréd kollégánk. Frédi meghatározó művésze volt a Tamási Áron Színháznak, nemcsak emlékezetes alakítások hosszú sora fűzödik a nevéhez, hanem fontos közösségépítő szerepet is játszott a társulatban.

1977-ben Gyergyószentmiklóson született, 1995-ben szülővárosában érettségizett, majd két évig tagja volt a Figura Stúdió Színház társulatának. 1997-2001 között végezte el a Marosvásárhelyi Színművészeti Egyetem színész szakát, utána Sepsiszentgyörgyre szerződött. A 2001/2002-es évadban készült Az ember tragédiájától mindmáig folyamatosan játszott, húsz éves pályafutása során valamennyi fontosabb sepsiszentgyörgyi előadásban szerepet vállalt, művészi alázatával, elkötelezettségével, színészi és emberi hitelességével a közönség szeretetét és a szakma elismerését egyaránt kivívta.

Volt Kömény Móka A csodában, Romeo a Romeo és Júliában, Második az Ilja prófétában, Jim a Partok, szirtek, hullámokban, Kupás Tódor a Boldog nyárfalevélben, Rodrigo az Othelloban, Mi Csü a Jóembert keresünkben, Benjamin Braddock a Diploma utánban, Csongor a Csongor és Tündében, Bill a Csendestársban, George a George és Lennieben, Trepljov a Sirályban, Figaro a Figaro házasságában, Demetrius a Szentivánéji álomban, Clitandre a Mizantrópban, Protaszov A nap fiaiban, Lorenzo A velencei kalmárban, Hap az Ezredik éjszakában, Sik az Egy nyári napban, Lvov az Ivanovban, Tretén a Tesztoszteronban, Valére a Fösvényben, Rosencrantz a Hamletben, Ragueneau a Cyrano de Bergeracban, Hugó a Liliomban... Tovább is lehetne sorolni. Kisebb-nagyobb filmes alakításai is emlékezetesek.

Színház iránti szeretete átsugárzott szerepein, egyénisége valamennyi alakítását emlékezetessé tette. A legkisebb szerepében is képes volt meglepni a nézőket, nyitottságának, őszinteségének, humorának köszönhetően pedig kollégái körében is igen népszerű volt. Mindenről határozott véleménye volt, olykor kritizált is, de sosem bántó szándékkal tette. Nem véletlenül nyerte el 2014-ben a Kaszás Attila-díjat, mellyel pályatársaik titkos szavazatai alapján olyan színészeket jutalmaznak, akik kiemelkedő művészi teljesítményük mellett fontos közösségépítő szerepet is vállalnak a színházukban. A szentgyörgyi társulat egyik jellegzetes arca volt, neki is köszönhető, hogy a Tamási Áron Színháznak sikerült elérnie jelenlegi elismertségét.

Ott volt minden rendezvényen amit a színház szervezett, lelkesen bekapcsolódott mindenfajta tevékenységbe, mely a közös ügyet szolgálta. Ő volt a mindenkori szolgálatos főszakácsa a társulatnak, rádióműsort szerkesztett, zenészként is közreműködött több előadásban. Alapító tagja és egyik mozgatórugója volt a színház művészeiből álló Tesztoszteron Színészzenekarnak.

Túl korán ment el, még sok feladat várt volna rá színházunkban. Mindnyájunk lelkében hatalmas űr maradt utána, emlékét megőrizzük, művészi alázata, elkötelezettsége példaértékű marad számunkra.

 

A Tamási Áron Színház társulata