Ugrás a tartalomra

Debrecenbe érkezett Bocskai István fejedelmi botja

Megérkezett Debrecenbe Bocskai István fejedelmi botja szerda délután, a jogart a Déri Múzeum kupolatermében helyezték el, ahol a Múzeumok éjszakájának kiemelt műtárgyaként láthatja a közönség.

 

Bocskai István fejedelmi botját vitrinbe helyezik a debreceni Déri Múzeumban 2017. június 21-én. A bukaresti Román Nemzeti Történeti Múzeumból érkezett ereklyét a június 24-én megrendezendő Múzeumok éjszakáján lehet megtekinteni, amelynek idén a kiemelt helyszíne Debrecen lesz

MTI-fotó: Czeglédi Zsolt

    "Történelmi pillanat, hogy újra Magyarországon látható a Bocskai-jogar" – mondta a helyszínen Papp László (Fidesz-KDNP), Debrecen polgármestere.
    A Déri Múzeum fejedelmi jelképet szállító kisbusza fegyveres rendőri kísérettel szerda kora reggel indult Bukarestből.
    A román rendőrök az ártándi határállomásig kísérték a járművet, onnan magyar rendőri felvezetéssel indultak tovább - mondta el az MTI-nek Dani János, a Déri Múzeum régészeti igazgatóhelyettese, aki a kölcsönző Román Történeti Múzeum egyik munkatársával, az úgynevezett kurírral együtt kísérte az értékes szállítmányt az úton.
    A Déri Múzeumba megérkezve a kurír helyezte el a jogart egy vitrinben, amelyet azonnal le is zártak. Mellette egy másik vitrinben már ott van Báthory István fejedelmi jogara is, a két ereklyét a múzeumok éjszakáján láthatja először a közönség.
    A kupolateremmel szemben lévő Munkácsy-teremben pedig ismét együtt lesz látható a múzeumok éjszakáján Munkácsy Krisztus-trilógiája, miután a Golgota tulajdonosa hozzájárult, hogy – a kép körüli jogvita ellenére – néhány napra lehulljon a lepel az alkotásról.
    A két fejedelmi jogar mellett így együtt láthatják majd az érdeklődők a három híres képet: a Golgotát, a Krisztus Pilátus előtt című alkotást és az Ecce Homót – jelezte Angi János múzeumigazgató az MTI-nek megjegyezve: mind a trilógia, mind a fejedelmi botok a jövő héten további három napon megtekinthetőek lesznek a múzeumban. (MTI)