Ugrás a tartalomra

Damien Hirst munkáiból nyílik kiállítás Kutna Horában

A művészetével sok vitát kiváltó brit Damien Hirst munkáiból nyílik kiállítás októberben egy Kutna Hora-i galériában.

    Jan Trestik, a galéria igazgatója beszámolt arról, hogy a tárlat megnyitását október második felére tervezik. A kiállítás két és fél hónapig várja majd a látogatókat.
    A 45 esztendős Hirst, akit a világ legkelendőbb festőjének tartanak, nagyjából negyven alkotásával mutatkozik be a cseh városban. Köztük lesz a csillagászati összegre tartott, formaldehidben kipreparált cápa is, amelynek híre bejárta a világot.
    Tavaly a prágai Rudolfinum mutatta be Hirst műveit az Élet, halál és szerelem című kiállításon.
    A Kutna Hora-i tárlaton szereplő alkotások biztosítása több tízmillió koronába kerülhet, de a szállítás és a művek elhelyezése is további milliókat emészthet fel – számolt be róla az iDnes.cz honlap.
    Trestik szerint a felújított jezsuita kollégium barokk stílusú épületében májusban megnyílt galéria – az ország második legnagyobb művészeti galériája – csupán a költségek 20 százalékát képes fedezni, a többit szponzorok bevonásával akarják összeszedni.     (MTI/CTK)