Kiállítással tisztelegnek Rómában az északi reneszánsz képviselőjeként számon tartott idősebb Lucas Cranach művészete előtt; a német festő alkotásait az olasz kortársak műveivel összehasonlítva mutatja be a Galleria Borghese-ben látható tárlat.
Első alkalommal szentelnek kiállítást a reneszánsz bölcsőjének tartott Itáliában a német mesternek. A Cranach – L'Altro Rinascimento (Cranach – Másfajta reneszánsz) című, február 13-ig látható tárlat egyedülálló élményt kínál az ugyanabban a korban, mégis más földrajzi és kulturális környezetben született művek közvetlen összehasonlításával.
Cranach Bölcs Szász Frigyes választófejedelemről festett portréját például Tiziano V. Károly császárt ábrázoló képével együtt állították ki. Az olasz és a német művész 1550 és 1552 között ismerte meg egymást Augsburgban, ahova Cranach az V. Károly fogságába esett szász fejedelmet kísérte el. Tiziano akkor V. Károly német–római császár udvarában dolgozott.
Egymás mellett látható az októberben nyílt kiállításon a német festő Szűz Mária gyermekkel című alkotása és Bellini hasonló című képe, Cranach Szent Jeromosa és Lorenzo Lotto szent-ábrázolása is.
"A kiállított negyvenöt Cranach-festmény jól rávilágít a különbségekre. A német festő meztelen nőalakjai az itáliai reneszánszban ismeretlen érzékiséget képviselnek. Mégis látni, hogy Cranach kiemelt figyelemmel kísérte az olasz kortársak munkáját" – mondta Bernard Aikema művészettörténész, a kiállítás kurátora.
A tárlat sajtóbemutatóján Sandro Bondi kultuszminiszter azt hangsúlyozta, hogy a római kiállítás állami támogatás nélkül, kizárólag magán szponzorok támogatásával jött létre. A német reneszánsz festőnek szentelt tárlat az ötödik a Borghese-képtár 2007-ben indított, Tíz nagy kiállítás című sorozatában. A Cranach-tárlatot 2011-ben a Borghesek és az ókor című kiállítás, majd Tiziano-, Dosso Dossi-, Domenichino- és Bernini-tárlat követi. (MTI)