A magyar írók és Bécs kapcsolatáról szól a Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) hétfőn megnyílt új tárlata, amelyet jövőre – Magyarország európai uniós elnökségének idején – az osztrák fővárosban is láthat a közönség.
Az Álmok köntöse – Magyar írók Bécs-élménye 1873–1936 című kiállítás az Írók poggyásszal elnevezésű sorozat darabja, amelyen Párizs és Berlin után most a magyar szerzők bécsi kötődéseit mutatják be – mondta E. Csorba Csilla, a PIM főigazgatója, hozzátéve: a tárlatra, amely 1873-tól, a bécsi világkiállítástól 1936-ig követi nyomon az osztrák főváros és a hazai kulturális-szellemi élet kapcsolatrendszerét, számos intézmény kölcsönzött műtárgyakat.
A kiállítást a PIM-ben 2011. február 21-ig láthatja a közönség, majd 2011 márciusában, Magyarország európai uniós elnöksége idején a bécsi Theatermuseumban is látható lesz – emelte ki E. Csorba Csilla.
A kiállítás megnyitóján Győri Enikő európai ügyekért felelős államtitkár hangsúlyozta: nem véletlen, hogy a magyar európai uniós elnökség egyik első kulturális programja épp a magyar írók bécsi élményeiről szól, "Bécsről, amely évszázadok óta a Nyugat kapuját jelenti számunkra". Mint rámutatott, a márciusi bécsi tárlat révén a szomszédaink képet kaphatnak arról, hogy a magyarok miként látták "sógoraikat".
Elisabeth Kornfeind, az Osztrák Kulturális Fórum vezetője beszédében megemlékezett a XIX. század végét, XX. század elejét jellemző kulturális-szellemi élet gazdagságáról, ám a korszakot egy kitörni készülő vulkánhoz hasonlította. Mint fogalmazott, a tárlat jelentősége, hogy bemutatja a két főváros szellemi-kulturális kapcsolatait, összefonódásait.
Thomas Trabitsch, a kiállításnak Bécsben otthont adó Österreichisches Theatermuseum igazgatója az irodalmi-színházi múzeumok fontosságáról beszélt. A múzeumokat "az emlékezet tükrének" nevezte, amelyen "vakfoltokat" ejtene az irodalmi múzeumok hiánya. Az igazgató, aki az intézmények közötti összefogás szükségességéről beszélt, elmondta, hogy 2011 szeptemberében nagyszabású operettkiállításra készülnek.
Wernitzer Júlia, a kiállítás egyik szervezője az MTI-nek elmondta: nemcsak a magyar alkotóknak jelentett sokat Bécs, hanem az osztrák főváros kulturális életét is meghatározta a magyar kultúra. Ezt szerették volna bemutatni.
Az első teremben a két város közti hasonlóságok láthatók – fűzte hozzá a kurátor, hozzátéve, hogy például egy montázson a két város épületei közötti párhuzamokra hívják fel a figyelmet. "Utalunk arra is, hogy milyen sok közös vállalkozás indult 1867 után. Ennek egyik legjelentősebb eleme Az Osztrák–Magyar Monarchia Írásban és Képben című hatalmas kötet, amely Rudolf trónörökös kezdeményezésére jött létre. Az egyik magyar szerkesztője Jókai Mór volt, aki jó kapcsolatba került a trónörökössel, ennek tárgyi dokumentumait is bemutatjuk" – említette példaként Wernitzer Júlia.
A kiállítás második részében megidézik az 1873-as világkiállítás magyar pavilonjának belsejét is. "1867 után itt mutathatta meg magát Magyarország önálló országként" – magyarázta az akkori kiállítás jelentőségét, gesztusértékét Wernitzer Júlia.
A kiállítás megemlékezik az 1872 és 1874 között az Északi-sarkra indult expedícióról is, amelyen felfedezték a Ferenc József-földet. "A közös expedíció irodalmi vonatkozása, hogy Jókai szinte azonnal megírta belőle az Egész az északi pólusig című regényt" – tette hozzá a szervező.
A harmadik teremben, az úgynevezett "szimbólum térben" az irodalom és a képzőművészet kapcsolatát mutatják be. "A falon szövegkiemelések olvashatók, ezek kulcsfogalmaira reflektálnak a kihelyezett képzőművészeti alkotások" – magyarázta.
A negyedik, legnagyobb teremben a többi között a magyar alkotók a bécsi színházra, filmművészetre gyakorolt hatását mutatják be plakátokon, fotókon, újságcikkeken keresztül. "Természetesen nagy hangsúlyt kapott az operett, amely hatalmas népszerűségnek örvendett Bécsben" – emelte ki Wernitzer Júlia, hozzátéve, hogy a tárlaton megidézték a Hermész-villát is, amely Hatvany Lajos mecénás szalonja volt. "Szerettük volna azokat a helyeket bemutatni, ahol a magyarok otthon érezhették magukat, ez a tér ezt szimbolizálja" – tette hozzá.
A kiállításon ezenkívül számos fotó látható, a látogatók belenézhetnek a kor némafilmjeibe, valamint megismerkedhetnek a magyar avantgárd bécsi műhelyeivel is, így például a Ma konstruktivista folyóirattal. "Lehet zenét is hallgatni, a húszas évek népszerű muzsikáiból válogattunk" – jegyezte meg Wernitzer Júlia. (MTI)