Az 1956-os forradalomra emlékezve állami kitüntetést adtak át hétfőn Kassán, a magyar főkonzulátuson Kolár Péternek, a kassai Thália Színház igazgatójának és Gazdag Józsefnek, a Löffler Béla Múzeum igazgatójának.
Mint azt az ünnepség házigazdája, Szerencsés János főkonzul az MTI-nek elmondta, az 54 évvel ezelőtti eseményekre méltón emlékeztek meg, a felvidéki magyarság köréből pedig olyan neves magyar személyiségeket tüntettek ki, akik a kultúra, a művészet, a magyarság megőrzéséért tevékenykednek és alkotnak.
A Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztjét vehette át Kolár Péter, a kassai Thália Színház igazgatója, aki az elismerést nemzetiségi színházalapító, színházművelő tevékenységért, valamint a szlovákiai magyar közéletben játszott sokéves kiemelkedő kultúrateremtő munkájáért érdemelte ki. Nevéhez főződik a kassai Thália Színház és a Márai Sándor Stúdiószínház megalapítása.
A Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagresztjét kapta meg Gazdag József, a Löffler Béla Múzeum igazgatója, aki szerteágazó művészetszervező, művészetfejlesztő tevékenységet folytat, és aki számos magyarországi múzeummal és kiállítóhellyel szervez közös kiállításokat, továbbá magas szinten gazdagítja a többnemzetiségű Kassa város és vonzáskörzete művészeti és kulturális életét. (MTI)