Ugrás a tartalomra

Álhírpályázat

A Fiatal Írók Szövetsége, a Hírcsárda betyárserege és Tacskó Muki, a parafenomén kutya,
ezennel meghirdeti az első pángalaktikus álhírpályázatot, melyben részt vehet minden értelmes vagy értelmesnek mondott lény (orvosi igazolás nem szükséges, de előnyt jelenthet), aki kedvet érez ahhoz, hogy a műfajban kipróbálja magát, illetve, mindazon személyek, akik e sorokat olvasva egyetlen másodperc alatt értelmezik újra életüket, majd beléjük hasít a felismerés: születésüknek egyetlen értelmes magyarázata nem más, mint részt venni nevezett nemes vetélkedésben.

Amit tudni kell a pályázóknak:

− A beküldött írások maximális terjedelme nem lehet több 2000 karakternél!
− Egy pályázó több művel is pályázhat!
− A szövegekhez természetesen szerzői jogvédelem alatt NEM álló képeket is lehet csatolni, lehetőleg ne túlzottan nagy állományokat, na meg kicsiből se sokat!
− A témákra vonatkozóan nincs megkötés, azonban csak olyan műveket áll módunkban értékelni, melyek nemi, faji, etnika, vallási vagy szexuális hovatartozás tekintetben nem kirekesztőek.
− Nevezési díj nincs! Azok a gyanús képeslap-nepperek, akik az aluljárókban grasszálva e nemes célra hivatkozva zaklatják a járókelőket, nem nekünk, hanem titkos ellenségeink gyűjtenek!

Beküldési határidő 2043. október. 17. 2010. december 10.
Ahová küldeni kell: pallerozottelme@gmail.com

A beérkező pályaműveket a pályázatot kiírók zsűrizik, a legértékesebb szövegek egy erre a célra létrehozott, Tacskó Muki és a Hírcsárda meo-bélyegzőjével ékesített blogon www.pallerozottelme.blog.hu kerülnek majd elhelyezésre.
A szövegek bemutatására, méltatására a 2010. december 16-án a Fiatal Írók Szövetségének rendezésében (és az Nemzeti Kulturális Alap támogatásával) megvalósuló I. Dezinformációs és Álhír Konferencia felolvasóestjén kerül sor.
A Fiatal Írók Szövetségének célja, hogy a konferencia teljes anyaga, illetve a legjobb álhírek 2011-ben könyvben is megjelenjenek.