Kodolányi János posztumusz Kossuth-díjas íróra (1899–1969) emlékeztek születésének 120. és halálának 50. évfordulója alkalmából szerdán a Farkasréti temetőben, Budapesten.
A Magyar Írószövetség és a Nemzeti Örökség Intézete (NÖRI) közös megemlékezésén Radnainé Fogarasi Katalin, a NÖRI főigazgatója kiemelte: Kodolányi János gondolatai mai napig iránytűt jelentenek mindannyiunk számára. Történelmi regényei a magyar sorsot igyekeztek feltárni, lelkesen kutatta a középkori magyarság történetét, leghíresebb művei a honfoglalás és a tatárjárás időszakát idézik fel.
Szentmártoni János, a Magyar Írószövetség elnöke úgy fogalmazott: Kodolányi János műveiben valóságos magyar mitológiát teremt, művészete a magyar próza legnemesebb hagyományaihoz kapcsolódik. Látomásainak és indulatainak kifejezésére archaizáló elemekkel színezett, költői erővel átitatott önálló és eredeti nyelvet alkotott. Végtelenül szubjektív és kitárulkozó művész volt, az élettények és a művek között szoros kapocs ismerhető fel.
Élete egy-egy szakaszában újabb és újabb eszmékért lelkesedett, hogy ugyanazokból hamarosan kiábránduljon, új célokat tűzve maga elé. Részt vett a munkásmozgalomban, majd szakított vele; megismerkedett a freudizmussal, marxizmus és istenhit hagyott nyomott pályáján, az örök magyar és az örök emberi vonásokat kutatta - mondta. Szentmártoni János felidézte azt is: Kodolányi János életművét 1990-ben a Magyar Írószövetség javaslatára ismerték el posztumusz Kossuth-díjjal.
Az író 2002 óta védett sírjánál a megemlékezésen koszorút helyezett el az író családja, valamint a NÖRI, a Magyar Írószövetség, a Köztársasági Elnöki Hivatal, a Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM), a Kodolányi János Egyetem, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA), a Szent István Társulat és a Magyar PEN Club is.
Kodolányi Jánost a második Nyugat-nemzedék kiemelkedő prózaírójának tartják, vezető szerepet játszott a népi írók mozgalmában. Pályáját lírikusként kezdte, de 1915 után megjelent első három verseskötetét később megtagadta. Írói munkásságának kezdetét 1922-től számította, ekkor jelent meg Sötétség című elbeszélése a Nyugatban.
Korai prózájában társadalmi kérdésekkel foglalkozott, majd az 1930-as évektől érdeklődése a magyar középkor világa felé fordult. 1945 utáni regényeiben az archaikus múltat idézte fel. Híresek az őstörténetet feldolgozó regényei: A vas fiai, a Boldog Margit és a Julianus barát.
Nagy visszhangot keltettek tanulmánykötetei (Esti beszélgetés, Csendes órák, Zárt tárgyalás). Mitikus regényei is megjelentek: a sumér világot felfedező Vízöntő (Vízözön) és Új ég, új föld, a Jézus alakját és tanítását személyes módon bemutató Én vagyok és a Mózes egyéniségét életre keltő Égő csipkebokor.
Széles körű társadalmi tablókon festette meg korának eseményvilágát Süllyedő világ, Boldog békeidők és Vízválasztó című írásaiban. (MTI)