Szombaton került sor az immár 24 esztendős Irodalmi Jelen díjkiosztó gálaestjére, amelyet harmadik alkalommal rendeztek meg Aradon, és a tavalyi évhez hasonlóan, idén is az Aradi Magyar Napok rendezvénysorozatának keretében zajlott.

Az esemény első mozzanataként Böszörményi Zoltán, az Irodalmi Jelen alapító-főszerkesztője átadta a 2024-es év Irodalmi Jelen-díjait, felváltva olvasva fel Varga Melinda költővel a díjazottak laudációját.

A költészeti nagydíjat Vass Tibor költő, prózaíró és esszéíró kapta, aki nem kedvelvén, hogy beskatulyázzák műveit, szabadon mozog a különböző műfajok között. Lajtos Nóra költészeti díjat vehetett át. Irodalmi munkássága szerteágazó. Mestere a lírának, prózának, gyermekirodalomnak. Esszéírói és irodalmi kritikusi minőségében is elismert alkotó. Lírai alkotásaiban felfedezhető a hagyományokra építkezés, a mitológiai motívumok és a személyes emlékekből való táplálkozás. Az aradi kötődésű Vajda Anna Noémi írói munkáját prózadíjjal ismerte el az Irodalmi Jelen. Az író szerkesztőként is bizonyított, több mint két évig alakította főszerkesztőként a Szövétnek aradi kulturális szemle arculatát. Tömör, feszes szövegei hatalmas empátiáról, érzékenységről árulkodnak, ezzel nyerve meg az olvasókat.

Rónai Balázs Zoltán szintén prózadíjat kapott. Az író 15 éve szerzője az Irodalmi Jelennek, lírai és prózai műveket egyaránt alkot. Írásait a száraz, cinikus és bő humorú stílus jellemzi, történetei tele vannak abszurd fordulatokkal, humorosan fanyar kiszólásokkal. Nagyvarjasi Szabó István esszéíró laudációját Nagy István írta és olvasta fel, kiemelve az esszéíró széleskörű történelmi tudását és megragadó stílusát. Az idei debütdíjat Papp Vera kapta. A fiatal író, bár nem használ kötött versformát, művei feszes szerkezetűek, mint egy filmkocka. Témái között megjelenik az emberi sors, a gondolkodás sajátosságai, a halál végessége, az emberi szív sötétebb oldala, testi és lelki betegségek, álmok és emlékek, olvasásra ösztönözve a fiatal olvasókat.

 

Megragadó kezdet és fenomenális vég

A láthatatlan múzsa, avagy ahol a szó születik címet viselő estnek, mint azt a cím is sugallja, fő témája az ihlet és annak születése. Az embereket már az idők kezdete óta foglalkoztató témát egy kerekasztal-beszélgetés keretében boncolgatták a jelen lévő írók és költők, a közönség soraiban ülő Orbán János Dénes Kossuth-díjas íróval kiegészülve.

A beszélgetést Varga Melinda – József Attila-díjas költő, jelenleg harmadéves egyetemi hallgató pszichológia szakon – indította egy rövid szakmai felvezetővel, majd kérdésekkel sarkallta véleménynyilvánításra a meghívott irodalmárokat és a díjazottakat. Mi is a múzsa? Hogyan keletkezik egy-egy alkotás? Szellemes véleményeknek lehettünk tanúi, mindenki az e téren szerzett tapasztalatairól beszélt, és közben előkerültek a személyes élmények és emlékek, és persze a székely humor is. A szerzők végigvezették a hallgatóságot az írást megelőző teljes folyamaton, az ihlet hirtelen és váratlan születésétől a kényszerített előcsalásáig és az ihletett állapotban született ötletek ráncba szedéséig, egészen a végleges művek megalkotásáig. Mint megtudtuk, vannak, akik egy-egy hirtelen jött ötletet, verssort azonnal lejegyeznek, és aztán később ebből indulnak ki, vagy e köré építkeznek. De ugyanúgy az ihlet forrása lehet egy-egy esemény, egy megélt trauma vagy egy nyugodt, csendben, a természetben, erdőben eltöltött pillanat is. És persze mindemellett elengedhetetlen a fegyelmezett és kitartó munka, és néha az sem árt, ha ott ketyeg az óra, a határidőre figyelmeztetve. Mert az is előfordul, hogy felkérésre, adott témakörben kell egy-egy verset megírni. A megszólaló prózaírók inkább a kemény munkában hisznek, bár elismerték, hogy előfordul, hogy a szereplők alakítják a szöveget, a regényt, és ezt talán valamiképp a múzsa számlájára lehetne írni, mint ahogyan az alapötletet is, amelyből az író táplálkozik.

A meghívottak az ihletttől a műalkotás megszületéséig vezető útról beszélgettek 

Bár a teremben ülők nem kaptak egyértelmű választ arra, van-e olyan, hogy ihlet, és az miből is áll, illetve arra, hogy egy vers hány százaléka írható a múzsa és mennyi a verejték számlájára, abban valamennyi felszólaló egyetértett, hogy nem vagyunk egyformák, másként hatnak ránk a különböző történések, másként élünk meg akár egy veszteséget is; a személyes élmények azonban egyaránt alakítják mind a szerzőt, mind alkotásait, és a végleges művek megszületéséért meg kell dolgozni.

Az est az írók, költők egy-egy ihletett állapotban írt soruk, mondatuk felolvasásával zárult, amely, mint kiderült, nem feltétlenül a művek első gondolata, lehet az épp az utolsó sor is vagy maga a cím. A múzsa körüli jó hangulatú beszélgetés a rendezvény végszava után is folytatódott.

*

Laudációk

Vass Tibor

Irodalmi munkáiról nem egyszerű írni. Persze, be lehetne skatulyázni Forgószél. Lírai készülődés a kőkorszakra harminc tételben, Nem sok sem, A Nagy Bibin, A Nagy Bibin és a műlovarnő és még sok más könyvét a magyar avantgárdba – talán ehhez az irányzathoz állnak a legközelebb, vagy még, mint irodalmi rokonlelket, Roland Barthes francia irodalomtudós, esztéta, szemiotikus, filozófus nevét is említhetnénk. Az ilyen hasonlat viszont túlságosan leegyszerűsítő lenne, nem szeretem a kategóriákat, a fiókokat, az irodalmi sztereotípiákat.

Vass Tibor művészete éppen attól különleges, hogy kategorizálhatatlan és műfajokon túllépő: a vers, a próza és a képzőművészeti installáció határterében helyezkedik el, mindből építkezik, ugyanakkor egyikhez sem kötődik kizárólagosan.

Az idei költészeti nagydíjat Vass Tibor vehette át Böszörményi Zoltántól

Főbb témái közé tartozik a nyelv, a közösség, a költői szerepvállalás és a természeti táj, valamint olyan örök nagy témák, mint a barátság és a szerelem. Műveiben tetten érhető a humor is, amely manapság ritka irodalmi eszköz.

A szerző nem fél kilépni hagyományos terekből, megbontani a formákat, és a műfaji határokat átjárhatóvá tenni.

Irodalomszervezői, szerkesztői tevékenysége szintén példaértékű, a Spanyolnáthától szoktuk kapni a legegyedibb felkéréseket, amelyekre szintén a formabontás jellemző, helytörténeti kitekintésre, múltbéli dialógusra, irodalom, zene, színház találkoztatására hívja a szerzőket.

Az ilyen életműre emlékezni fognak, besorolatlansága, hasonlíthatatlansága felejthetetlenné teszi.

*

Lajtos Nóra

Irodalmi munkássága szerteágazó, több műfajban alkot, mestere a lírának, rövidprózának, gyermekirodalomnak, esszéírói és irodalomkritikusi minőségében is elismert alkotó, a Magyar Művészeti Akadémia ösztöndíjasaként jelenleg Tóth Erzsébet munkásságával foglalkozik, doktori fokozatot pedig Sánta Ferenc rövidprózáiról írt tudományos dolgozatával szerezte summa cum laude minősítéssel. A műfaji sokszínűségből ezen az esten a líráját emeljük ki. Költészete elegáns, finom líra, felfedezhető benne az irodalmi hagyományokra építkezés, az antik mitológia világa, amelyre szépen ráépül a személyes emlékezet és életút szimbólumvilága.

Az alkotó nem harsány, hivalkodó, inkább a háttérből megfigyel, leszűr, szelektál, megmutat fájó sebeket, traumákat, egyéni sorsokat, születést, halált, szerelmet és történelmi beágyazottságot. Rutinosan mozog a kötött és a szabadversformákban egyaránt, a mondanivalóhoz igazítja a formát. Szabad verseiben is felfedezhető a ritmikusság, a dallam ereje, valami isteni, kegyelmi állapot, amely kiváltságosoknak adatik meg. A lírája a transzcendentális szférában mozog, versei legtöbbje olvasható imaként, könyörgésként.

Témaválasztása gazdag, az évszakoktól a fájdalmas istenes versekig, a gyermekkort bemutató versszociográfiáig sokszínű palettán mozog.

Az Irodalmi Jelen látókörébe 2019-ben került, amikor is megnyerte a novella pályázatunkat, azóta állandó szerzőnk, műfaji sokszínűségével gazdagítja lapunkat.

*

Vajda Anna Noémi nemcsak íróként, de szerkesztőként is bizonyított, több mint két évig alakítva főszerkesztőként a Szövétnek aradi kulturális szemle arculatát.

2014-ben jelent meg az Öregapám mesélte című kisiratosi népi gyermekjáték-gyűjteménye, amelyben helyi emberek mesélnek arról, hogy régen milyen játékokkal, hogyan mulatták a gyermekek szabadidejüket. A kötetből nemcsak az egykori gyermekjátékok tárulnak elénk, de a megszólaltatottak sorsába, hiedelmeikbe, élményeikbe és érzelmeikbe is betekintést nyerünk.

Vajda Anna Noémi átveszi a díjat az Irodalmi Jelen főszerkesztőjétől

Novellái válogatásából született meg 2018-ban a Hámozottak című kötet. A tömör, feszes szövegek olykor tragikus, traumáktól terhelt sorsokat mutatnak be, átértékelve az emlékeket, mintegy lecsupaszítva, lehámozva a múlt egymásra rakodó rétegeit. Szereplői lelke, érzelmei is meghámoztatnak, bepillantást nyújtva emocionális világuk legmélyebb zugaiba. Maga a szerző, Vajda Anna Noémi is hámozottá válik, hiszen majd’ minden novellájában érzékeljük jelenlétét, lelkének rezdüléseit, a szereplők és a saját sorsa közötti összefonódásokat.  

Végezetül, a fent elmondottak igazolására hadd idézzek néhány mondatot a tavaly az Irodalmi Jelenben megjelent Ráncos angyalaim című novellájából, amely egy hatéves gyermek első találkozásáról szól a halállal.

„A fekete rokolyákból felém nyúló két pár ölelő karra emlékszem, és a fekete fejkendők alól rám mosolygó két ráncos, öreg, szép angyalra: Ó, az nagyon-nagyon soká lesz, majd-majd. És ez a majd-majd olyan mélyen belém mosolygott, hogy átsegített létem törékenységének elfogadásán, és még ma is kitart, és kitartóan hiszem, hogy soká, soká van az még. S ha egyszer eljön, a két ölelő angyal karja átsegít majd azon is.”

*

Rónai Balázs Zoltán

Szintén egy olyan alkotót mutatunk be az aradi közönségnek, akire a műfaji változatosság jellemző, versben, gyermekirodalomban és novellában egyaránt kiemelkedőt alkot, szerkesztői munkájával pedig ugyancsak az irodalmi minőséget szolgálja.

Az Irodalmi Jelen Kiadónál publikáltuk 2021-ben A Vascsöves Atya legendáriuma című novelláskötetét, amelynek egyedértékűségét  generációs látlelet adja. A rendszerváltás idején fiatal felnőtté vált nemzedék énkereséséről és identitásválságáról ír, a kisvárosi térről és annak jellegzetes szociográfiájáról. A történetfűzér regénynek is értelmezhető, ugyanakkor különálló elbeszéléseket soraként is erős anyag. A rövidprózák tele vannak abszurd fordulatokkal, iróniával, fanyar humorral és nyelvi játékokkal, és Woodstock hangulatát idéző élménykereséssel, keverednek benne a magyar irodalmi hagyományok és antik filozófia, tetten érhető Márai vagy Hajnóczy egy-egy szöveghangulatban, de a szemfüles olvasó még Confutiust is felismeri.

Korábbi művei között találhatunk egy fantasy-paródiát, a Lócipő – avagy az Alvó Istenek Ébresztését, melynek stílusa és humora e könyv szövegeiben is megjelenik, valamint több verseskötetet. Az IJK gondozásában megjelent, 17 novellát tartalmazó prózakötetben a líraiság leginkább a sűrítésben kap helyet, tömör, feszes történetek ezek, nincs helye a túlbeszéltségnek, mondattölteléknek.

A legfrissebb Egy középkori polgár című verseskötetében szintén visszamegy az olvasó az időben. Ezúttal azonban, ahogy a cím is mutatja, sokkal messzebb, a középkorba. Itt is központi szerepet kap a kisváros, az és azok az alapvető emberi vonások, amelyek hosszú idő távlatából nézve is változatlanok maradnak.

Rónai-Balázs Zoltán szokatlan és játékos történetmesélő, az epikus jelleg néhol verseiben is visszaköszön, prózáit pedig erősíti a lírai műfajban alkotókra jellemző tömörség.

*

Nagy István méltatása Nagyvarjasi Szabó Istvánról

Nagyvarjasi Szabó István

Nagyvarjasi, tehát a magyar paraszti világból vétetett.

Nagyvarjasi, tehát a határában húzták meg Magyarország feldarabolása mezsgyéjének egy részét.

Sarkadi is.

Tehát ízig-vérig alföldi.

Másfél évtizedig székely lelkekben megmártózott magyar ember.

Falusiból Kolozsváron lett filozófus.

És közben az egyetemes történelem és a kultúra, a magyar történelem és a magyar kultúra szerelmese.

Mi más kell még egy esszéíróhoz?

A tájékozott, kiművelt emberfő megvan.

Helyén az esze és a lelke.

Tudja és teszi.

Olvassák hát Nagyvarjasi Szabó Istvánt, az esszésen írót.

Élvezni fogják tudását, szellemét és stílusát.

Nagyvarjasi Szabó István laudációját Nagy István olvasta fel

*

Papp Vera

„Nem hagyom, hogy megfojtson a virágnyelv” – olvasható Papp Vera egyik legújabb, lapunkban megjelent versében. Ha kiragadjuk a sort a szövegkörnyezetből, majd összevetjük a fiatal alkotó összes versével egyenként, elmondható, hogy ez afféle ars poetica. Valószínűleg, automatikus, nem szándékos sor, amelynek zsigerében mégis ott van az, amelyet erről a líráról tudni érdemes.

Olyan nyelvi regiszterrel dolgozik, amely első pillanattól kezdve megkülönbözteti a kortársaitól, stílust, mélységet adott a soroknak. Nem használ kötött formákat, mégis a verseknek feszes szerkezetük van, olyanok akár egy-egy villanás, egy filmkocka, amely beég a tudatunkba.

Erős képi asszociációkat használ. Egy-egy különálló verskép vagy sor önmagában is verssé érik, értelmezhető, hat ránk, továbblendít, segít elmélyülni egy adott érzelmemben, megnyitja a gondolat útját.

A szerző kerüli a túlbeszéltséget, az érzelgősséget, mindez már azokra a verseire is jellemző volt, amelyet a Debüt rovatban publikált, illetve amelyeket a középiskolásoknak meghirdetett pályázatunkra beküldött.  

Papp Vera költészete friss, forrongó, zsigeri és emlékezetes

Témái közé tartozik az emberi sors, a gondolkodás sajátosságai, hiedelmeink és sémáink, érzelmi rendszerünk, a halál végessége, az emberi psziché sötétebb oldala, testi és lelki betegségek, nem tudatos működések, álmok, hallucinációk, emlékek, a gyermekkor tapasztalatai, testi érzetek, valamint bizarr szellemi játékok. Ezekben megidéződik a mitológia és az európai kultúrtörténet, helyet kapnak történelmi események és a mesterséges intelligencia is; összjátékuk adja ennek a költészetnek az eszenciáját.

Papp Vera költészete friss, forrongó, zsigeri és emlékezetes. Mindemellett prózaíró kvalitásokkal is bír, nem lepődnék meg, ha első verseskötete után egy bizarr családregénnyel lepné meg a mindenkori olvasót.

További fotók az eseményről a lapozható képgalériában!