Fekete Vince lírája szemlélődő, érzéki költészet, olyan, mintha az olvasó egy kis csendes falusi lakból indulna el, és ugyanoda térne vissza. Talán csak gondolatban utazik, az út élménye viszont annyira intenzív, hogy az elképzelt külső és belső táj valósággá válik, megelevenedik előtte.

„Lucifer nem ellenségünk, hanem edző- és küzdőpartnerünk. És mint jó edző, velünk örül, ha végre sikerül kicseleznünk.” – Juhász Kristóf esszéje Arany János Vörös Rébék című balladájáról.

Van egy utca az alsó-szászországi Hameln városában, amelyben évszázadok óta nem szabad hangoskodni, és ez a szigorú szabály még a vidám esküvői menetekre is érvényes. A városatyák betiltották itt a zenét, táncot, bárminemű zajongást. A csendes, szűk utca neve Bungelosenstraße 'dobszó nélküli utca'; a Bunge egykori 'dob' jelentését időközben a Trommel vette át. A legenda szerint 1284. június 26-án, János és Pál napján százharminc gyerek követte a sípját fújó patkányfogót ezen az utcán, bekanyarodtak az Osterstraßéra, és a keleti kapun át elhagyták a várost. Többé nem látta őket senki.” – E. Bártfai László tanulmányában azon helyek közül vesz „sorra néhányat, amelyeknek bizonyos értelemben csendes neve van.

„Az egzisztencialista filozófiai irányzat költészetbe csempészése a Böszörményi-líra egyik újdonságértéke. Nem véletlenül ismétlődő motívum mindkét, illetve mindhárom kötetben a semmi, a végesség felé irányuló lét, a létezés, a létező, az Isten, a szubjektum, a szabadság, mint filozófiai fogalmak.” – Esszé Az irgalom ellipsziséről.

Az író–olvasó találkozó (elegánsabb elnevezéssel szerzői felolvasóest) régi, kulturális rituáléból fejlődött ki. Az idők folyamán sokszínű formában jelent meg, de tartalmi része szívósan túlélt korokat, irodalmi divathullámokat. – Bátorligeti Mária esszéje

„Kodolányi Gyula többműfajú szerző, aki költőként, műfordítóként, esszéíróként és kritikusként egyaránt mindig maradandót alkot.” – Bollobás Enikő tanulmánya.

Hihet-e 1989 után az író a szárnyaiban, XIX. századi szóval: küldetéstudatában?
Jelen stúdium erre az alapkérdésre keres továbbgondolható válaszadási lehetőségeket.

"...jó ideje személy szerint egyáltalán nem érdekel, ki hol született, hol él, áttelepült vagy sem. Csak annyival erősebb bennem a reflex kézbe venni egy határon túli szerző könyvét, írását, ahogyan mondjuk, jobban észreveszem a női szerzőt, az ismeretlen fiatalt, de ha a szöveg van előttem, a szövegnek – szándékaim szerint – már nincs neme, származása stb. Amit a huszonegyedik századból eddig láttunk, amúgy is azt mutatja, hogy csak erőszakoltan lehetne a kortárs magyar irodalmat kisebbségi-anyaországi irodalmakként taglalni." – Pécsi Györgyi írása.

Néhány éve megszületett a rendszerváltás utáni időszakot bemutató, a mai magyarságról és a világról kíméletlen kritikát mondó, szakrális nagyeposzunk. Visszatalálhat-e az emberiség az aranykorhoz? – foglalható össze Babics Imre Gnózisa egyetlen kérdésben. Füleki Gábor szerteágazó, alapos esszéjének segítségével utat találhatunk a magyar irodalom egyik legizgalmasabb építményébe.

"2007 környékén lehetett, hogy napfelkelte előtt ébredtem abban az aradi kora hajnalban, és pontosan emlékszem, hogy különös álom gyötört, amikor először kezdett el foglalkoztatni az Osszián-kérdés. Azt álmodtam, hogy mindenből kettő volt. Belőlem is, másokból is, Aradból is." – Weiner Sennyey Tibor esszéje.

Magyarországon 1945 után a kommunista és posztkommunista befolyás érvényesült, Nyugat-Európában elsősorban a győztes önigazoló stratégiája vagy a vesztes fél bűntudata.

Noha a cséhteleki kastélynak nincsenek történeti hagyományai, számos legenda fűződik hozzá. Ezek egyike, hogy 1914-ben, kevéssel az első világháború kitörése előtt a kastély vendége volt a bajorországi van Path báró és bárónő. Az idős báró lovászmestere tizennyolcéves lányát vette feleségül. A fiatalasszony beleszeretett a kísérőjének kijelölt mutatós sváb legénybe. Együtt lovagolták be a hatalmas birtokot, ameddig egy napon egy tölgyfa tövében mindkettőjüket agyonlőve találták.

Néhány napja robbant a hír: immár közölhető a Radnóti Miklós szeretőjével készített interjú a Kossuth Rádióban. A kapcsolat eddig is ismert volt az irodalomtörténetben, de most Bíró-Balogh Tamásnak köszönhetően olyan adalékokat kapunk a költő és a festőnő viszonyáról, amelyek árnyalhatják a képet.

Jonathan Franzen, az egyik legolvasottabb amerikai író ellenzi a közösségi oldalak és az irodalom összekapcsolását, regényei legfontosabb céljának a szórakoztatást tartja. Véleménye szerint az olvasó különös szerződést ír alá a szerzővel a mű megvásárlásával. Bollobás Enikő esszéjét olvashatják Franzen prózájáról.

"Létezik-e inkább internetes felületre, online irodalmi lapokba való vers, és létezik-e inkább nyomtatott folyóiratba, kötetbe való vers?" – Molnár H. Magor esszéje

„A Majorana-versek tagadhatatlanul a magány himnuszai. A lírai alany (nem találok erősebb kifejezést): rohadtul magányos. Mintha ama bizonyos fa, melyről a gyümölcsöt leszakasztottuk, nem a tudás, hanem inkább az azzal járó magány fája lett volna.” – Orbán János Dénes írása Böszörményi Zoltán Majorana a tér tenyerén című kötete apropóján

A kínaiak úgy gondolják, könnyű világra jönni és elmenni is könnyű. Én úgy gondolom, jönni könnyű, menni nehéz. Lassan megszokjuk és megszeretjük az életet.

Igazad van, Pascal, az értelem lassan működik, mert sok szempontot kell figyelembe vennie, az érzelem egy pillanat alatt dönt és mindig kész a cselekvésre. Én lassan működöm, pedig nekem is vannak érzelmeim.

Tompa Mária Szentkuthy Miklós hagyatékának gondozójaként a szerző műveinek külföldi megjelenéséről írt tanulságos esszét. Kitért többek között arra, miért szereti a magyar író műveit az amerikai kiadó, és mi a gond a török szöveggel.

Ahogy öregszünk, kerékbe tör minket saját felnőtt egyéniségünk, mondod. Nem olvashatunk el minden könyvet, nem élhetünk végig minden életet. Sorsunk korlátoz, kiabálod megint. Mindenkit korlátoz a saját sorsa. Engem ez a tény megnyugtatott.