Pölcz Ádám: A genfi zsoltárok néhány nyelvi kérdése

Esszé

Pölcz Ádám

A genfi zsoltárok néhány nyelvi kérdése

 

A reformátusság a XVI. század óta erősen magáénak vallja a bibliai zsoltárok éneklését. Természetesen a magyar(országi) református énekeskönyvekből sem maradtak ki ezek, köszönhetően Szenci Molnár Albert kereken 100 napig tartó, áldozatos munkájának. Igaz, hogy később a különböző énekeskönyvek hol többet, hol kevesebbet közöltek ezekből a fordításokból az eltelt több mint 400 év folyamán, de a Szenci-féle zsoltárfordítások mindvégig „élő anyagai” voltak a református egyház gyakorlatának (Tolnai 1981a: 36). Jómagam református kántorként, a reformáció 500. évfordulóján nem mehetek el szó nélkül amellett, hogy mit jelent nekünk, reformátusoknak ma ez a zsoltárgyűjtemény, nyelvészként pedig a zsoltárok néhány nyelvi vonatkozására is szeretném felhívni a figyelmet.

Az eredeti genfi zsoltárgyűjtemény Kálvin János felkérésére készült bő két évtizeden keresztül, 1539 és 1562 között. Az utolsó, 1562-ben megjelent kiadás mind a 150 zsoltár francia nyelvű, dallammal ellátott fordítását tartalmazta. Ezt a kiadást, valamint Ambrosius Lobwasser német nyelvű fordításait vette alapul Szenci Molnár Albert, amikor 1606 májusa és szeptembere között, 100 nap alatt magyarra fordította a zsoltárokat. A gyűjtemény 1607-ben – tehát idestova 410 éve – látott napvilágot. Mi, magyarok azt mondjuk, hogy Szenci Molnár minőségi költői-fordítói munkát végzett, sőt van olyan vélemény is, amely szerint magas igényű műfordítói gyakorlatot vezetett be, és zsoltárszövegeivel a modern műfordítás útjára lépett (Tolnai 1981a: 41). Az eredeti, francia nyelvű zsoltárszövegekről azonban olyan vélemény is megjelent, miszerint költői szempontból középszerűek voltak, de istentiszteleti célra megfeleltek (Chadwick 2003: 85). Szenci Molnár Albert törekedett arra, hogy a Clément Marot és Théodore de Bèze által írt szövegek fordításának szerkezete és a versszakok hossza megegyezzen az eredetiekkel. A tartalom terén azonban már nem ennyire fegyelmezett: erősen tükröződik az énekszövegekben Szenci világlátása, polgári-mezővárosi életfelfogása és a magyar táj (ezen belül is Szenci saját környezetének) jellege – egyszóval Szenci Molnár Albert személyes tapasztalata. Ezáltal találkoznak szövegeiben Dávid király zsoltárai a magyar valósággal (Tolnai 1981b: 52).

A zsoltárok más szempontból is jelentősek. „A genfi zsoltár: a református kereszténység önazonosságának nélkülözhetetlen összetevője. Szenci Molnár Albert fordítása: nem csupán a magyar reformátusságnak idestova négy évszázadon át hűséges társa, hanem a magyar kultúra történetének elidegeníthetetlen része. S nem kultúrtörténeti kövület, múzeumi tárgy, hanem aminek újabb négy évszázadon át is ható anyagnak kell maradnia. Akárcsak pozíciójának megingatása is: merénylet a református lelkiség és a magyar kultúra ellen” (Déri Balázst idézi A. Molnár – Oszlánszki 2012: 24). E gondolatok most különösen aktuálisak, hiszen a Magyarországi Református Egyházban lázas munka folyik az egyházzenei élet megújítása terén: 2018-ban lesz ugyanis hetven éve, hogy a ma is használatos – eredetileg csak próbaénekeskönyvnek készült – énekgyűjtemény (az ún. „fekete énekeskönyv”) az istentiszteletek szerves részévé kezdett válni. Gárdonyi Zoltán, Csomasz Tóth Kálmán, Karácsony Sándor, Ádám Jenő, Áprily Lajos – csak néhány azok közül a nevek közül, akik az 1940-es években részt vettek az új – hiánypótló – énekeskönyv kialakításának munkálataiban.

A magyar református egyházzenében számos átirat, zsoltárparafrázis, költői mű is magán viseli a zsoltárszövegek (és -dallamok) hatását. Persze többször tettek kísérletet arra, hogy a kor kívánalmainak megfelelően a Szenci Molnár-féle szövegeket korszerűsítsék, prozódiailag kiigazítsák annak érdekében, hogy a legtökéletesebb szöveghatást érjék el – a dallam mindig csak másodlagos tényező volt. Kálvin János írja: „Amikor zenéről beszélek, mindig két dolgot értek: az egyik a szöveg, amely a tárgy és a tartalom, a másik pedig az ének, vagyis a dallam. Igaz, hogy […] már a puszta gonosz szó is megrontja az erkölcsöket. De amikor a szóval együtt jár a dallam is, akkor az a szó sokkal hatalmasabb erővel be tud fúródni az emberi szív közepébe: mint ahogy a bort tölcsérrel töltik a hordóba, úgy a mérget és a romlást a dallam csepegteti be a szívnek legmélyére.” (Kálvin 1543/2002: 8).

Vagyis a genfi zsoltár ritmikája soha nem akart uralkodni a szöveg fölött (Déri Balázst idézi A. Molnár – Oszlánszki 2012: 25). Éppen ezért korszakról korszakra fölmerült a kérdés: hogyan lehetne a zsoltárok üzenetét még befogadhatóbbá tenni a híveknek. A következőkben arra nézünk példákat (a teljesség igénye nélkül), hogy milyen – elsősorban nyelvi – tények vezettek a szövegek megreformálásának szándékáig. (A nyelvi elemzésekben nagy segítségemre volt A. Molnár Ferenc és Oszlánszki Éva munkája. A zsoltárok nyelvezetével kapcsolatos megállapításokat minden esetben tőlük idézem: A. Molnár – Oszlánszki 2012. A zsoltárszövegeket a Szenci Molnár-féle helyesírás szerint közlöm.)

A 3. zsoltár első versszakában egy olyan elavult szóalakot figyelhetünk meg, amely később fejtörést okozott az énekeskönyvek összeállítóinak:

Sokan azt alítják,

Lelkemről azt mondják;

Veszett ennek ő dolga,

Segétsége nincsen,

Mert elhatta Isten,

Így szólnak bolond módra.

 

Az alítják (jelentése: vélik, gondolják) a ma is használatos fekete énekeskönyvben *-gal megjelölve szerepel, az oldal alján van megmagyarázva. A gyűjtemény közvetlen előzményének tekinthető 1921-es debreceni énekeskönyvben azonban kicserélték a szót, és a „sokan azt állítják” formát alkalmazták (A. Molnár – Oszlánszki 2012: 17). A jelentéskülönbség miatt ez a csere nem volt szerencsés.

 

A 68. zsoltárban egy másik problémával találkozunk: a nyelvi jelentésváltozás, az archaizmusok furcsa hatást idézhetnek elő az olvasóban/éneklőben.

Megáld egyes embereket,

Ad nékik szép cselédeket,

Háznép tenyíszésire,

Az foglyokot ő kimenti,

Az pártütőköt rekeszti

Puszta és parlag földre.

 

A zsoltár 3. versében, a kiemelt sorokat megnézve ma bizony megmosolyogtató jelentésre gondolhatunk. A hívektől nem várható el ugyanis, hogy tudják: a cseléd eredetileg jelenthetett gyermeket is, a tenyészés pedig ’gyarapodás’ jelentésű volt korábban. (A. Molnár – Oszlánszki 2012: 22)

Más típusú változtatást találunk a zsoltárszövegekben. A fekete énekeskönyvi énekeket válogató és átnéző bizottság egyik szempontja ugyanis az volt, hogy „a nagyon részletező, avagy más okból gyülekezeti istentiszteletre nem alkalmas, vagy félremagyarázható”, továbbá az ókori zsidósághoz speciálisan kötődő versszakokat kihagyják, csak a sorszámaikat jelzik. Ez történt a 133. zsoltárral is, a teljes második versszakot kihagyták, és az első végére a harmadik, csonka versszak egy részletét illesztették.

A kimaradt versszak:

Mikor fejéről széllel alácsurdol,

Szakállán szép illatoson aláfoly,

Végre ő szép köntösire,

És mint az harmat az Hermon hegyre

És az szent Sionra leszáll szépen,

Az földet meghinti bőven.

 

Az 1921-es debreceni énekeskönyvben bizonyos versszakok elhagyásának az is oka lehetett, hogy az ének egy részlete ún. átokzsoltár volt: rosszat, pusztulást, vészt, büntetést kívánt az ellenfélre vagy a haragosra, amely a krisztusi tanításokat ismerve teológiailag abszolút problémássá vált. A most használatos énekeskönyvbe ezek egy része visszakerült, de énekelni nem igazán szokták őket; például az 5. zsoltár 9. és 10. versszakát: 9. Mert szájukban nincs egy igaz szó, Szívük teljes nyavalyával, Ő nyelvük szól álnoksággal; Torkuk oly, mint a nyílt koporsó, Hol nincs semmi jó. 10. Büntesd meg Uram Isten, őket, Tedd semmivé tanácsukat, Rontsd el találmányukat; Kik ellenkeznek, verd meg őket, A pártütőket. (vö. A. Molnár – Oszlánszki 2012: 17)

Végezetül fontos szót ejteni a most folyó munkálatokról. Hosszú ideig megoszlottak a vélemények, hogy a Szenci-féle szövegekből szabad-e kihagyni, vagy az egyes versszakokat mellőzni és a szövegükön bármilyen okból (elavultság, félreérthetőség, ritmika) változtatni (A. Molnár – Oszlánszki 2012: 19). A Magyarországi Református Egyház Énekügyi Bizottsága azonban konszenzusra törekedve a következőket írta az új énekeskönyv alapelvei között: „Sokan találják régiesnek és mai világunktól idegennek énekeink szövegét. A régi szövegek általában erőteljesebbek, objektívebbek, biblikusabbak, ezért alapvető teológiai és spirituális érdek megtartásuk. A magyarázat nélkül félreérthető, a megértést akadályozó, a figyelmet leterhelő fordulatok és szavak esetében viszont változtatásra van szükség. Javítandók a megértést akadályozó, különösen a megváltozott jelentésű szavak.” (LÉrt. 2016: 20).

A genfi zsoltárok dallamai a megírásuk idejében tulajdonképpen „popzenének” számítottak, ma viszont a dallamviláguk idegenül hathat, és ez a Szenci-féle szövegekkel párosulva többszörösen problémássá válhat – például az egyházi zenét a fiatalokkal megkedveltetni akarók számára. Az új énekeskönyv kapcsán zajló munkálatok főbb alapelvei, hogy az 1948-ban kiadott fekete énekeskönyv jó énekeskönyv, azonban az idők múlásával (30—50 évenként) szükségessé válik az énekanyag frissítése. A 2000-es évek eleje óta folyamatosan zajlik az új református énekeskönyv előkészítése, amelynek a genfi zsoltárok továbbra is az egyik fő pillérét jelentik majd.

*

A tanulmány a Nagyváradon megrendezett 51. magyar nyelv hete programjában elhangzott előadás írott-szerkesztett változata.

 

 

Irodalom

 

A. Molnár Ferenc – Oszlánszki Éva 2012. Szenci Molnár Albert zsoltárainak szöveghagyományozódásáról. Második, bővített és javított kiadás. Debreceni Egyetem Magyar Nyelvtudományi Tanszék. Debrecen.

Chadwick, Owen 2003. A reformáció. Osiris Kiadó, Budapest. Ford.: Szabó István

Kálvin János 1543/2002. A keresztényeknek, mindazoknak, akik szeretik az Isten igéjét, köszöntését küldi. In Claude Goudimel: Zsoltárok (közreadja: Bólya József). Magyarországi Református Egyház Zsinata, Budapest. 6—8. o.

Lélekkel és értelemmel. A magyar református énekeskönyv megújulásának alapelvei, példatárral [LÉrt.] 2016. Kálvin Kiadó, Budapest

Szenci Molnár Albert összes költeménye. http://www.mek.oszk.hu/01000/01078/01078.htm [Letöltve: 2017. 06. 08.]

Tolnai Gábor 1981a. Szenci Molnár Albert értékelésének néhány kérdése. In Tolnai Gábor: Nőnek az árnyak. Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest. 35—49. o.

Tolnai Gábor 1981b. Molnár Albert személyisége. In Tolnai Gábor: Nőnek az árnyak. Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest. 50—68. o.

Kommentek elrejtése, megjelenítése