-
Böszörményi Zoltán
Szerelem Velencében
De mi a szépség, mester,
ha ösztön és indulat,
a mindig és soha
építi a lélekben az alagutakat? -
Böszörményi Zoltán
A vers nem lett osztályharcos
„ma a fák közerkölcse kifogástalan
ma nem tüntetnek a kormány ellen
ma a háború vércséi vijjognak felettünk
s tömött sorokban vonul fel a félelem” -
Irodalmi Jelen
„Akik a történelmet alulnézetből figyelik, sosem látják egyben az egészet”
Gitárkísérettel is megszólaltak Szokolay Zoltán és Vesztergom Andrea versei az Írók Boltjában, az Irodalmi Jelen délutánján. A Bottal a fövenyre és a Szünet a semmiben című köteteket mutattuk be.
-
Irodalmi Jelen
„A műfordítás fontosabb, mint az írás”
A budapesti Lengyel Intézetben vendégeskedett Aleksander Nawrocki lengyel költő-író-műfordító, akinek ötvenéves írói jubileumára interjúkötete jelent meg. A költőt Csisztay Gizella és Cséby Géza mutatta be.
-
Mosonyi Kata
Majorana a kritika tenyerén
„A kötet számos verse megindító vallomás, számvetés. A lírai én egyre bátrabban néz szembe a megmagyarázhatatlannal: megpróbálta életét egésszé formálni, így már nemcsak része az egyetemes létezésnek, hanem egybefogója is. Így lesz Majorana néhány sora „csöpp halhatatlan”, és tulajdonképpen ez volt a cél.” – Böszörményi Zoltán legutóbbi verskötete Mosonyi Kata olvasatában.
-
Irodalmi Jelen
A lábatlan idő – Böszörményi Zoltán versei
Ahol egyszer megaludt az ember, / lenyomatát megőrzi a tér
-
Kemény Zoltán
A haza ott van, ahová magunkkal visszük
„Ezek a hiányok a hazátlanság, az elhazátlanodás állapotát is hangsúlyozhatják. És akár ennek pótléka lehet a szellemi élmények sokasága, a magyar nyelv, a magyar kultúra. A haza tehát ott van, ahová a magyar irodalom, a kultúra és a nyelv segítségével magunkkal visszük, akár egy barbadosi karácsonyon a bőröndből előkerülő verseskötetet.” – Böszörményi Zoltán legutóbbi verseskötete a kritikus tenyerén.
-
Orbán János Dénes
Böszörményi Zoltán Majorana a tér tenyerén című kötetéről – A molekuláris költészet – avagy a magyar poéta esete a talján atomfizikussal – Orbán János Dénes esszéje
„A Majorana-versek tagadhatatlanul a magány himnuszai. A lírai alany (nem találok erősebb kifejezést): rohadtul magányos. Mintha ama bizonyos fa, melyről a gyümölcsöt leszakasztottuk, nem a tudás, hanem inkább az azzal járó magány fája lett volna.” – Orbán János Dénes írása Böszörményi Zoltán Majorana a tér tenyerén című kötete apropóján
-
Irodalmi Jelen
Molnár Ferenc óta otthonos világ
Laik Eszter írásaiban a szépirodalmi novella és az aktualitásra építő szöveg egyensúlyát találjuk. Az Irodalmi Jelen könyvek sorozatában megjelent kötetéről a szerzővel Böszörményi Zoltán író, főszerkesztő és Mányoki Endre beszélgetett az Írók Boltjában. Csanda Mária tudósítása a kultúra.hu-n.
-
Irodalmi Jelen
A lépés ikonográfiája – Böszörményi Zoltán versei
A létezést az idő apróra tördeli,
türelmes virágok arca szűri át a fényt.
A tengerből páraoszlopok magasodnak
a málladozó ég felé. -
Irodalmi Jelen
Böszörményi Zoltán – SOROK KÉTEZERTIZENÖT ELSŐ NAPJÁN
én azt ígérem
szorgalmasabb türelmesebb leszek
az idén sem váltom meg a világot -
Irodalmi Jelen
Egy másik én énekel – Böszörményi Zoltán versei
miáltalunk vagy
mi teáltalad lettünk
nem hagysz el minket
amíg mi nem akarjuk -
Irodalmi Jelen
Az emlék evolúciója – Böszörményi Zoltán versei
mintha a múlt
a kisiklott szándék
a szentimentális útvesztő
célkitűzéseink közé tartozott volna -
Irodalmi Jelen
Kultúrpass-szal a Vajdaságba – Az Irodalmi Jelen Újvidéken
Az októberi ünnepi hétvégén szerkesztőségünk nekivágott a Vajdaságnak, hogy a Híd Kör „Kultúrpass” című eseménysorozatának nyitó alkalmán az újvidéki Művészklubban vendégeskedjen, és bemutassa az Irodalmi Jelent.
-
Irodalmi Jelen
A királyi láger árnyékában
Miként ütközik az illúziók álomkastélya a kemény valósággal? – A Regálban megörökített láger eredetijének szomszédságában, az osztrák fővárosban beszélt emblematikus könyvéről Böszörményi Zoltán az ott élő lengyelekből és magyarokból álló közönségnek.
-
Böszörményi Zoltán
Katedrális az örök télnek
A 2014-es Könyvhétre jelent meg Böszörményi Zoltán Majorana a tér tenyerén című verseskötete. Ehhez az olvasó ajándékba kap egy DVD-t, amelyen Böszörményi Zoltán mondja el Katedrális az örök télnek című kötetének összes versét. Most ebből láthatnak egy 5 perces válogatást.
-
Varga Melinda és Laik Eszter
Vasárnapi könyvvásárnap
A 85. Ünnepi Könyvhét utolsó hétvégi napján sem fogyatkozott meg az olvasók és a dedikálók hada - fényképezőgépeink is kattogtak, hogy megörökítsék a jó pillanatokat. Képriport vasárnapról.
-
Irodalmi Jelen
Könyvheti díjeső
Mások mellett Kányádi Sándort és Sohár Pált is köszöntötte Böszörményi Zoltán az Irodalmi Jelen idei díjátadóján, ahol öt kategóriában vehették át az elismerést a jutalmazottak.
-
Irodalmi Jelen
Megéléstörténet, felelősség, hallgatás
Izgalmas vita bontakozott ki az Irodalmi Jelen és PEN Club szervezésében lezajlott konferencián a Petőfi Irodalmi Múzeumban, ahol Márai Sándor Hallgatni akartam című művének tanulságait elemezték történészek és irodalmárok.
-
Irodalmi Jelen
VersTörténés – Böszörményi Zoltán: Majorana létüres tere
Tükrözött a vágy a torony ablakán,
s míg csapdosott korholt időknek pernye-szárnya,
a huzatos világban egyedül üldögéltem,
én, a firenzei csapos, magamba zárva.

2016-ban a magyar kultúra szolgálatáért a Magyar Érdemrend középkeresztjével is kitüntették. Tizenkét verseskönyv, öt prózakötet szerzője. Műveit angol, német, francia, orosz, lengyel és román nyelvre fordították le.