„A műfordítás fontosabb, mint az írás”

Helyszíni

A budapesti Lengyel Intézetben vendégeskedett Aleksander Nawrocki lengyel költő-író-műfordító, akinek ötvenéves írói jubileumára interjúkötete jelent meg. A költőt Csisztay Gizella és Cséby Géza mutatta be.

 

Akinek volt már alkalma találkozni Nawrockival, tudhatja, hogy cseppet sem unalmas személyiség – ha megkapja a mikrofont, és mesélni kezd, úgy röppen el egy óra, hogy a hallgatósága észre sem veszi. Mindezt olyan szórakoztatóan és közvetlenül teszi, mintha a hatalmas munka, amit eddig letett az asztalra, csak könnyed játék lenne. Nawrockinak valamiképp csakugyan az: élvezettel fürdik a műfordítás és költészet örömében. Nem szerénykedik, vállalja, amire büszke – ahogy a Lengyel Intézetben fogalmazott: nem dicsőíti magát, csupán tényeket sorol. Ne felejtsük azt sem: az esten végig magyarul beszélt, s ha ki kellett segíteni egy-egy szóval, a két oldalán ülő Csisztay Gizella és Cséby Géza megtették. Húsz éve még sokkal jobban ment neki a magyar nyelv, mondta Nawrocki, manapság kétévente egyszer ha alkalma nyílik magyarul beszélni. (Mi boldogan kiegyeznénk ilyen lengyel tudással…)

A vendégeket Katarzyna Sitko, a Lengyel Intézet igazgatója köszöntötte

Nawrocki az Irodalmi Jelennek is szerzője, hiszen amellett, hogy versei olvashatók a folyóiratban, a szerző Böszörményi Zoltán Regál című regényének lengyel megjelenése apropóján járt 2014-ben Budapesten, Jerzy Paruszewski társaságában. Erre a munkájára Nawrocki külön is kitért az esten, ám előtte még egy kis vetítéssel kedveskedett a közönségnek. A fotókat élete fontos pillanataiból válogatta össze, a két ikertestvérével készült hármas portrétól a legfontosabb díjátadókig. 

A kivetítőn a három iker, középen az est vendége

Túlzás nélkül mondhatjuk, hogy Nawrocki bejárta a fél világot, a közép- és kelet-európai nyelvekből könnyebb lenne felsorolni, hogy melyiket nem beszéli. Számos nép antológiáját állította össze lengyel nyelven: finn, orosz, ukrán, bolgár, görög, szerb, spanyol, angol, és még sorolhatnánk. A magyar természetesen a szíve csücske, ezt Nawrocki sem titkolta, ha több nemzet költészetéből készít válogatást, a magyar sosem maradhat ki belőle. (Nem véletlenül, a költő annak idején lengyel–magyar szakra járt Varsóban.) Magyar antológiájában felvonul szinte valamennyi klasszikus költőnk. De saját lírája idegen nyelvű megjelenései miatt sem panaszkodhat, tizenhét válogatott verseskötete jelent meg többek között Azerbajdzsánban, Lettországban, Tatárföldön, Belorussziában, Oroszországban, Szerbiában, az Egyesült Államokban, Németországban, Angliában, Macedóniában. Csisztay Gizella emlékeztetett, hogy a kitűnő polonistáról, Kerényi Gráciáról Nawrocki jelentetett meg először kötetet Lengyelországban. 

Csisztay Gizella polonista régi munkatársa Nawrockinak

Hogy a magyar költészettel milyen bensőséges viszonyban van a lengyel alkotó, arról is meggyőződhettünk előadásából. A legjobb kortárs Petőfi-fordítónk, tudtuk meg Csisztay Gizellától, és Nawrocki maga is megerősítette: kezdeti Ady-rajongását csak Petőfi tudta legyőzni. Petőfi-fordításai kétségkívül legemlékezetesebb darabja a Szeptember végén – ezzel tizenöt évig küzdött, mesélte a szerző, míg egy rosszkedvű délutánon tíz perc alatt sikerült megoldania. (Nawrockit azért élvezetes hallgatni, mert beavat az élethelyzetekbe is, amelyek egyes munkái hátterét jelentették. A Szeptember végén esetében ez egy magyarországi ösztöndíj idején megélt szerelmi csalódás volt.) A verset lengyelül és magyarul is meghallgathattuk a költőtől.

Nawrocki felfedte azt is, szerinte melyik három magyar vers lefordíthatatlan. Úgy érzi, hogy Kosztolányi Üllői úti fák, Ady Egyedül a tengerrel és Tóth Árpád  Jó csendben nézni a fákat című költeménye gyakorlatilag átültethetetlen. De hogy szívesen birkózik az anyagával, és nehezen adja fel, azt bizonyítja, hogy az Ady-verset végül sikerült lengyelül „újraalkotnia.” Hasonlóan lenyűgöző lett Kosztolányitól az Ilona – ezt könnyűszerrel felismerhettük lengyel tudás nélkül is. (És a hozzá tartozó háttér: 1964-ben Lengyelországba látogatott három magyar ösztöndíjas, közöttük egy Ilona nevű kislány…) 

Aleksander Nawrocki több verset is elmondott magyarul

Nawrocki prózafordítói munkásságáról sem feledkezett meg – elmesélte például a három hónap alatt elkészült lengyel nyelvű Krúdy-válogatás történetét. Azért tudott ennyi idő alatt elkészülni vele, magyarázta, mert sikerült ráéreznie Krúdyra. „A legfontosabb ugyanis a nyelv íze. Vannak olyan könyvek, amelyekben sok a vitamin, hasznos lehet fogyasztani őket, okosabbak leszünk tőle, de ha nem ízlik, semmit nem ér” – fogalmazott Nawrocki. A szerző másik sokat emlegetett hasonlata az esten a nyelvek és az asszonyok „rokonsága” volt. Az a szöveg adja oda magát nehezen, magyarázta Nawrocki, amelyet az ember nagyon szeretne. És minél inkább szereti, annál nehezebben lesz az övé. Egyébként Nawrocki felesége, Barbara is jelen volt az esten, és a férje – függetlenül a nagy lelkesedéssel elbeszélt szoknyavadász-történeteitől – azt azért hangsúlyozta: hová is lenne a felesége nélkül?

A kivetítőn egy díjátadó pillanata. "Szeretnek az asszonyok" – vallotta be Nawrocki a beszélgetés egy pontján

A kortárs prózafordítások közül Böszörményi Zoltán Regál című regényét emelte ki, amely lengyelül „A királyi láger” címet kapta – utalva az osztrák menekülttáborra, amely a szerző ’83–84-es drámai élményeinek helyszíne. Nawrocki elmondta, hogy egyszerre kaland és kihívás volt számára a szöveg, amelynek fordítása közben folyamatosan konzultált Csisztay Gizellával. Böszörményi Zoltán kötetének lengyel kiadását fel is mutatta Nawrocki: a vörös háttér előtt feszülő W-betűben a bezártság és a győzelem kettős szimbólumát formálták meg. 

A Regált is felmutatta a fordító

Cséby Géza felhívta a figyelmet, hogy Aleksander Nawrocki nemcsak költőként és műfordítóként kapott számos nemzetközi elismerést, de irodalomszervezői tevékenysége is kiemelkedő. Két nagyszabású fesztivál fűződik a nevéhez: egy tavaszi, nemzetközi költészeti fesztivál, és egy őszi szláv költészeti fesztivál. Ezek a rendezvények a határon túl élő lengyel költészet ügyét is támogatják. Nawrocki elmesélte: tizenöt éve, Londonban kezdte a fesztiválszervezést, a milliós nagyságrendű angliai lengyel emigráció körében. Két díjat is kioszt évente a nemzetközi szcéna alkotóinak, ezt többek között Csisztay Gizella és Bella István is megkapta. Nawrocki emellett az IBiS Könyvkiadó tulajdonosa és a POEZJA dzisiaj („A költészet ma”) című irodalmi folyóirat főszerkesztője. Hogy a kultúra magánmecénásainak sorsa Lengyelországban sem könnyű, arra nem egy célzást tett – konzekvensen nem kap például állami támogatást a művek megjelentetésére –, de Nawrocki ennek ellenére kitartóan dolgozik, utazik, szervez. A folyóiratának egy ügyes „fogása” például, hogy némely számot összefóliázva kínálnak egy-egy verseskötettel. 

Cséby Géza a jubileumi interjúkötetről beszélt

Az est végén Cséby Géza mutatta be a beszélgetés apropójául szolgáló kötetet: Nawrocki ötvenéves írói munkássága alkalmából jelent meg vele interjúkötet. Ebben hat szerző beszélget az alkotóval, akinek múltja és jelene is gazdagon feltárul a könyvből. Olyan érdekességek például, hogy miért van két születési dátuma, vagy azok a megdöbbentő fejezetek, hogyan élte meg a német megszállást. És persze kiderül az is, hogy a nők és az irodalom miért elválaszthatatlanok nála – tette hozzá Cséby Géza. Mint Nawrocki megvallotta az esten: azért boldog, mert azt csinálja, amit szeret. A szülei szerették volna, ha pap lesz, orvos vagy mérnök – mindegyik szörnyű lenne, összegezte tréfásan a költő. S hogy miért tartja olyan fontosnak a munkát, amit végez? „A műfordítás fontosabb, mint az írás – fogalmazott. – Ha a mi nyelvünket nem fordítanák, gyakorlatilag nem léteznénk a világ számára.”

Mandics György az est végén két szellemes Nawrocki-verset olvasott fel, saját fordításában

Nawrocki búcsúzóul könyvajándékokat adott át a jelenlévőknek, mondván, nem akarja a köteteket magával cipelni. Nem csoda: két nappal azelőtt még Romániában járt, Budapestről pedig egyenesen indul Jakutszkba. Ám mielőtt nyakába vette volna a világot, még maradt ideje egy koccintásra vendéglátóival.

 

 

Szöveg és fotók: Laik Eszter

 

Kapcsolódó anyag:

Két jóbarát - irodalomban is

Szabad-e Wrocławnál betörnünk?

 

 

Kommentek elrejtése, megjelenítése