Szeged

Az életem egy névutó – Bék Timur versei a Debütben

Az életem egy névutó;
befut alám, mire fölér,
hónapokon általfutó,
bágyadt cigarettafüzér.

Az istenkáromlás a hit fontos bizonyítéka

Irodalomtörténészként első könyvében a népiességgel foglalkozott, majd a Pécsi Tudományegyetem oktatójaként többek között a novellaciklus és a regény különbségeiről tartott kurzust. Most szépíróként osztja meg olvasóival „megírnivalóit”, és a Szűz Mária jegyese című novelláskötetében a népi vallásosság világába kalauzol el minket. Milbacher Róberttel beszélgettünk.

Nyári eső lába – Becsy András versei

Itt majd rúgni kell
Be meg Fel
Mi meg, csatárok
Lihegve lótunk, futunk
Cselt szövünk, esünk, ordítunk
Jártatjuk a szánkat

A tavalyi év legjobb gyerekkönyve járt a Bulgakovban

Kollár Árpád Milyen madár című verseskötete tavaly megnyerte az Év Gyerekkönyve díjat, 2016-ban pedig az IBBY (Gyerekkönyvek Nemzetközi Tanácsa) dicsőséglistájára került, a világ legjobb gyerekkönyvei közé. A költő azonban a szakmai elismeréseknél többre tartja a gyerekolvasók pozitív visszajelzését.

Tisza-hangok és kentaur-lét

Mahler zenéjéről, a Tisza hangjairól, Dezsőről, a félvér tacskóról, valamint Hamvas Béla hazai és külföldi recepciójáról is szó volt Orcsik Roland kolozsvári irodalmi estjén.

Színésznőket szerettek

Nyáry Krisztián szegedi estjén színészek olvastak fel az Így szerettek ők című kötetből, majd Kúti Gergő magyartanár faggatta a szerzőt munkamódszeréről, szakmai és olvasói visszajelzésekről.

Csinálok magamnak – Győrfi Kata versei

a kávélikőr legyen mondjuk a
dómtér-séta a víztorony-várakozás

Törökök, bordélyok, Szeged

Bene Zoltán Farkascseresznye című Szeged-regényének bemutatóján belepillanthattunk a város 16. századi történelmének mindennapjaiba.

Kultúrcsempészet 3013

Az utolsó Kultúrcsempész Sínbusz Fesztivál a jövőbe repítette a résztvevőket a Szeged és Szabadka között közlekedő szerelvényeken, hogy onnan tekintsenek vissza 2013-ra.

A néptánc az új slam poetry?

Szegeden Pál Sándor Attila Pontozó című kötetét mutatták be tánccal és érdekes kulisszatitkokkal. Riportunkat olvashatják. A mellékletben Garamvölgyi Luca fotóit tekinthetik meg.

Szegedi láncnovella

Az Olvasás Éjszakájának szegedi látogatói egy közös novellát írtak 2013. szeptember 13-án. Cikkünkben megtekinthetik az alkotást az eredeti kézirat fényképeivel együtt.

Hódi Virág Noémi: Na most hogy így

Az Irodalmi Jelen Slam School Poetry versenyének egyik résztvevője a Szegedi Ifjúsági Napokon mutatta be Erdős Virág Na most akkor című versének átiratát.

SZIN, lila ruhás Mona Lisa és a slammerek

A Szegedi Ifjúsági Napokon a szellemi munka mellett tornáztunk is, majd elkészítettük a Mona Lisa magyar változatát, végül pedig a Slam School Poetry egykori versenyzőinek fellépésén jártunk.

SZIN, István és a slam

Idén a Szegedi Ifjúsági Napokra az Irodalmi Jelen is ellátogatott, ahol a Sín-tér Kulturális Egyesülettel és Science Caffe portállal közösen a Civil Falu egyik faházának lakói lehettünk. Videónkat láthatják.

MATEHETSZ az irodalomért

Középiskolásoknak szóló tehetséggondozó tábort rendeztek Szegeden három egyetem összefogásának köszönhetően. Kameránkkal ellátogattunk a helyszínre.

Oldalak