Becsy András – Levél a Kis-Balaton mellől

Líra, Költészet

Becsy András

Becsy András
Levél a Kis-Balaton mellől
 
 
Utolsó segélykiáltás ez a levél.
Egyetlen egérút, mentsvár vagy, kellenél!
 
 
Érzem, pezsdül otthon az utca, a kába
járókelők most indulhatnak munkába.
A piros lámpánál egy villamos méláz,
cukrászda csörög, ücsörög a kávéház.
A piac sarkában kékes rőt láng oson
a tészták alá, s már látom, a lángoson
fokhagyma illata ébredezik, kel föl,
olvad a sajt, s a húsz százalékos tejföl.
Felkönyököl a nagy folyó felett a híd,
Ott sétálsz, távol, én meg megrohadok itt.
 
Mennék már hozzád, de fogva tart a Berek,
írni még úgy-ahogy, ám szólni nem merek.
Bepaliztak, jöjjek, én, gyanútlan balek,
már a nyolcadik kócsagot néztem ma meg.
A nappal neszez, de az éj üvölt, brekeg,
kevés a kaja, ám szúnyog az rengeteg.
Azt hiszik, élvezem, jó itt in natura,
míg én unatkozom, evez a Matula.
Vele is hiába vitázom, mint ádáz
ellenség, csak vállat von ez a vén pákász.
Mindent megpróbálok, hogy elengedjenek,
napszúrás, rák harap, cigifüstöt nyelek,
tüskék és tövisek közé vetem magam,
kötszernek lábamra a gumicsizma van.
Holnap e pokolban mélyebbre merülök,
csatlakozik majd az az idétlen Bütyök!
 
      
Utolsó segélykiáltás ez a levél.
Hatan olvasták. A hetedik te legyél.
 
 
                       Tutajos, a Tüskevárból, 2017, június 26.
 
 
Levél James Joyce Tanár Úrnak
                    (no meg Kiss László kollégának)
 
 
Pólából kihajózott éjjel az amfiteátrum,
százhetven fáradt evezőse feszült neki, most Tri-
eszt fele néz a vitorla, visz, úszik a lomha, beteg tri-
érész, tatja veled hánykódik a néma azúrban.
 
Gyöngéden paskolja Poreč partját a kedélyes
Adria, Neptun szétrombolt szentélye előtt már
látom a gályádat. Mire mólót érsz, levelem vár
asztalodon.
                
                 Kezdődik az évad, vége a bolygó
nyárnak, tanmenetet gyárt újra az óraadó, a
jegyzeteit böngészi, miközben az ablak alatt még
zsibbad az utca az izzadt lármától.
 
                                                       Az a sánta
sellő már Dublin partján lesi, hogy mereved meg,
és borzong a Virág, ágyában tölti a napját
most is Molly megint, minthogyha talán szeretője…
 
Bőrzik már Poreč öble, hajódnak türkiz a tükre,
jegyzeteim rendezgetem épp, jön az évad, az új. Ott
úszik az amfiteátrum, a város opál vize várja.
Látom a gályádat, mire mólót érsz, levelemmel
néhány tanmenet is fekszik majd asztalodon. B.
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Kommentek elrejtése, megjelenítése