A 20. század második felében a művészeti ágak között a szobrászat méltatlanul periférikus helyre szorult, s ez a mellőzöttség bizonyos mértékben egészen napjainkig érzékelhető. A közelmúltban a kiállítótermekben elenyésző volt a kifejezetten szobrászati tárlat. Sajnos mind az állandó, mind az időszaki kiállításokon, ha egyáltalán megjelent a plasztika, akkor is csak a képeket kísérő térbeli dekorációként került a falak közé, de leginkább elé. Legtöbbször háttérbe szorult, sőt elveszett a szobor alapvető tulajdonsága: az, hogy körbejárható, több nézetből is értelmezhető.

Schulimek csak kifogástalan öltözékben lépett az utcára. Élre vasalt szövetpantalló, fényesre suvikszolt goizervarrott félcipő, mellény, zakó, keményített galléros ing, csokornyakkendő. Időjárástól függően könnyű felöltő vagy bélelt kabát. Télen báránygalléros irhabunda, kucsma, puha gyapjúsál, csizma. A kora reggeli érintetlen havat szerette, vagy a sűrű hóesést.

Az OIK fotókiállításán az üzenetek megfejtéséhez Kovács katáng Ferenc tankái adnak kapaszkodókat. Az üzeneteket Tószegi Zsuzsanna fotográfus rejtette el fényképein.

Mítoszokkal már nem lehet értelmezhetővé tenni azt, ami értelmezhetetlen, ma már a vesztesek története csak téveszmeként élhet tovább. Csak a hatalom mítoszai uralkodhatnak, csak a győztesek történelme lehet univerzális. – Gaál József kiállítása és Béki István Gúzs című performansza a Godot Galériában Trianon emlékére.

Február 16-án szombat este hét órakor kerül sor Vőneki Adrienn kortárs képzőművész kiállításmegnyitója a Szörp Kávézóban (Budapest, 1085, Baross utca 4-es szám)

Mészáros Szabolcs ezeken a képein megmutatja, hogy nem fél. Egy festő, aki nem fél. Érzi, hogy az élet folyam-szerű, áramló, ezért imádja a kis folyókat, ezért imádja az esőt. Talán az esőt szereti a legjobban.